11. fejezet

Severus, az őrült mardekáros

   Severus külsejével vívta ki magának elsősorban a háztársai csúfolódását, amiről ő tudott, de nem érdekelte. Semmiféle csúfolódás nem érdekelte, kivéve, amikor előtte sértegették a családját – az az egyetlen téma, amire ugrik. Meg talán Kecske Tóni.

   Lényeg, ami lényeg, amikor eddig beszólt neki olyan, akivel nem volt például Malfoyhoz hasonló viszonyban, azzal teljesen ridegen viselkedett. Malfoynak már mutatott valamit a valódi énjéből, vele kedves volt eddig, de most már senki sem, még Malfoy sem mert hozzászólni, annyira rettegtek tőle, pedig a kviddicsjátékosok elterjesztették, hogy a nagyanyja mugli vagy kvibli lehet. Ugyan erről maguk között suttogtak, nyíltan már nem mertek, és igazából nem is nagyon vette komolyan a többség, csak ürügyként használták a gúnyolódásra. Severus ismét örömkönnyeket hullatott, mikor Piton jól lehordta a társaságot, hogy “Megkérem a házam színvonalának alját sem elérő tanulókat, akiket csak szégyenkezve tudok mardekárosnak nevezni, hogy ne állítsanak olyat, amire semmi bizonyítékuk nincs!”. Ezzel legalább a gúnyolódóknak lejött, hogy Freyékkel nem érdemes foglalkozni, mert Piton személyes sérelemnek fogja venni, az pedig már tényleg veszélyes kategória. Na, persze igencsak szerették volna, ha Severus legalább büntetőmunkát kap, csakhogy ő tulajdonképpen hobbiszinten végezte azt, amit Piton büntetőmunkának szokott kiadni.

   Minderre rátett még egy lapáttal, hogy valahányszor őt bámuló vagy összesúgó diákokat pillantott meg a fiú, felvette a “csúnya nézését”. A nyílt csúfolódások így teljes mértékben megszűntek, bár Severus hallotta őket arról beszélni, elmebetegség miatt a Mungóba kellene szállítani. Az, ha őt piszkálták, nem érdekelte, de ha a családjáról meghallott volna még valamit, biztosan nekik rohan. Még ha nagybátyja meg is védte, ezzel leírta magát egy életre a mardekárosok előtt, tudták, hogy Piton unokaöccse nem az a hidegvérű, gőgös vézna fiú.

    – Severus, alaposan felforgattad ezt az évet, hogy úgy mondjam – foglalta össze Piton, amikor mindketten Raven és Fawn lakásában voltak a roxmortsi hétvégén. A lány és a nagymama teljesen ámulva hallgattak mindent, Fawn még a szája elé is kapta a kezét. – A mardekárosok fogást kerestek rajtad, hát megtalálták, mikor Hóborc bement a hálótermedbe. Most pedig el is verted őket egyedül egy kviddicsütővel.

    – Majd megtanulják ebből, hogy velem nem lehet packázni – húzta ki magát a fiú. Piton a homlokára csapott.

    – Nem így értettem. Vigyáznod kell, Severus. Mardekáros vagy te is, tudnod kell, hogy ott fognak ütni, ahol érnek.

    – Nem probléma – legyintett a fiú. – Még az első évem előtt megtanítottál pár védővarázslatra, és profi vagyok belőle!

    – Azt próbálom mondani, Severus, hogy óvatosabbnak kellene lenned. Magad miatt mondom.

   Severusnak erre hirtelen eltorzult az arca, olyan szokatlan képet mutatott, hogy mind a szája, mind a két szeme lefelé konyult.

    – Jaj, Per bá’… annyira szeretlek!

    – Severus, ezzel az ábrázattal jelentkezhetnél a következő évi halloweeni műsorba.

   Raven és Fawn felnevettek.

    – Jaj, de Per bá’! – kapott észbe Severus, és már rendezte arcizmait. – Neked nem baj ez, ugye? Jaj, bajt okoztam neked? – fogta a fejét Severus.

    – Csak nem – mondta Raven Pitonra nézve. – Perselus bácsi elég tekintélyes ahhoz, nem?

    – Per bá’-t nem szidták, és amúgy jól gondolták, hogy nem volt jó kapcsolatuk anyával. De persze azt szerintem senki nem hitte el, mikor a szobatársaim megpróbálták elterjeszteni, hogy apa nem varázsló származású.

    – De mégis hogy voltál képes… hogy verted el az egész csapatot? Megsérültek? – kérdezte Fawn, aki eddig szóhoz sem jutott a döbbenettől.

    – Ja, az a legjobb az egészben! – bólogatott Severus.

    – A kviddicsjátékosok betódultak a gyengélkedőre, hogy „őket szétverték, és azonnal hívják a tanárok Piton professzort, mert megkergült az unokaöccse és a Szent Mungóba kell szállítani” – mondta Piton. – Egészen addig, amíg Madam Pomfrey meg nem állapította, hogy színjáték az egész, semmi bajuk nincsen, még csak nem is lehettek fájdalmaik, mert Severus nem ütött nagyot, csupán rájuk ijesztett. Az egészet végignéztem a lelátóról.

    – Komolyan?! – lepődött meg a fiú. – Észre se vettelek. Hmm… szerinted vigyek nekik virágot? – tűnődött. – Meg csokit?

    – Ahogy gondolod.

    – És amúgy nem is lesz levonás senkitől?

    – A saját házától? – nevetett Fawn.

    – Ja, tényleg.

    – Mindenesetre meghallgattam a kviddicscsapatot, de tudom, hogy hazudnak, hiszen ott voltam – mondta Piton. Természetesen a gyengélkedőn is leszidta a játékosokat, burkoltan, mert Severust bántották, és nyíltan, mert nem akart balhét a házában.

    – Akkor állítsd ki őket! Átveszem a helyüket.

    – Azt nem, de nagyon kemény edzésben lesz részük. Kidolgozhatod az edzéstervet.

    – Tök jó! – vigyorodott el Severus. – De azért kapnak virágot.

   Raven csak hallgatott. Ő valójában túl sokat is gondolkozott a roxforti dolgokon, különösen zavarta ez az egész a Mardekárral. Oda akart kerülni Severus miatt, de félt is tőle, elrettentőnek találta az ottaniakat.

   Hogy a mardekárosok már megszólalni se merjenek a közelében (habár nem ez volt a célja), virágot vitt mindenki szobájába, és vérre hasonlító tintával felírta egy kis cetlire: „Sose merd többé szóba hozni a családomat…”. Onnantól kezdve síri csend volt. Piton professzor tekintélye, ahogy Severus is mondta, nem változott, a fiút viszont már nem gőgösnek tartották, hanem elmebetegnek. És csak a kviddicscsapat volt olyan bátor akkor, hogy azt higgyék, a professzor az ő pártjukat fogja fogni. Severus szavaival élve, az agyukat is trolloktól örökölték, és ez abszolút igaz volt a felsőbb éves mardekárosok kilencven százalékára. A fiúnak csak rá kellett néznie valakire, az már futott is, mint az őrült.

   Teltek a napok, Severus továbbra is rátámadt Hóborcra a kihalt folyosókon, ahol pedig volt más is, hozzá sem szólt. Ez már másoknak is felkeltette a figyelmét, ugyanis a szellem és a fiú gyakran szóba elegyedtek ezelőtt, Severus pedig már vele is lekezelően viselkedett. Persze, megtudni sem akarták az okát.

   Emellett a fiú kezdett kicsit belegabalyodni a tanulnivalókba. Sok volt még hátra a vizsgákig, de neki több tantárgyból is tanulnia kellett. Azért persze nem tartotta túl megerőltetőnek, csak volt, hogy azt álmodta, varázsló koboldok rendeztek felkelést a jósok ellen, és egész idő alatt Severus jegyzeteit mondogatták. A húsvéti szünet is gyorsan eltelt, Severus ezalatt aztán tényleg belehúzott a tanulásba, de nem kívánta társaságban tölteni az időt, ezért a nagybátyja szobáját használta. Többször is be akart lopakodni még akkor, amikor a professzor aludt, de ezt sosem sikerült megvalósítania, még akkor sem, amikor reggel fél ötkor ment be: Piton ott ült az asztalánál, és írt valamit, mint mindig.

   Az idő aztán egyre szebb lett, így Severus már le is telepedhetett a tó mellett, és az óriáspolipnak mondta fel a tanulnivalót, aki ilyenkor kidugta a fejét a vízből.

   A sok tanulnivalóval együtt – habár a mardekárosokra nem volt jellemző, hogy mindenüket beleadják – már kicsit elfelejtődött Severus, és ő sem nézett senkire gyilkos pillantásokkal. Sőt, Malfoy még hamarabb visszanyerte a magabiztosságát, látszólag nagyon örült valaminek, de csak az évfolyamtársaival osztotta meg. Severus azért megpróbálta megtudakolni, a fiú pedig azzal hagyta ott, hogy „semmi közöd”, azaz ő kezdte el a „feloldódást”.

   Szóval, nem is derült ki, Malfoy minek örült annyira, csak az, hogy minek nem örült: Piton elmesélte Severusnak, Ravennek és Fawnnak, hogy Malfoy büntetést kapott, amiért kint volt a folyosón éjszaka – mentségnek azt hozta fel, hogy Harry Potter egy sárkánnyal érkezett volna oda, csak hát ez nem volt elég, húsz pontot le is vontak a háztól. Ez Pitonnak annyira nem volt kellemes, az viszont annál inkább, hogy nem sokkal később valóban elfogták Harry Pottert és egy griffendéles társát, és persze nekik is járt a pontlevonás. Szegény Harrynek ezután tényleg nem kedvezett semmi az iskolában. Severus egyszer odament hozzá, amikor Ron Weasley is vele volt, és mondta, hogy ne aggódjon, vele is ugyanez volt, nemsokára már senki nem fog rá emlékezni. Vagy maximum csak csendesen félni fognak tőle, ha visz virágot a szobájukba. A fiú ebből nem sokat értett, és meg sem kérdezhette, mert Severus, mint mindig, azonnal elhúzta a csíkot.

    – Hű, mik történnek ott éjszaka – ámuldozott Fawn.

   Severusnak ez megadta az ötletet: éjjel támad Hóborcra.

   Aznap meg is tette. Körbefutotta a szellemmel majdnem az egész iskolát, de meglepő módon nem kapták el, pedig enyhén szólva majdnem az elejétől a nyomában volt Frics és Mrs Norris. A futóversenyt tehát Hóborc nyerte meg, de a fiú nem akarta beérni ennyivel. Új terv kell, gondolta, és neki is állt volna kidolgozni ott a klubhelyiség közepén, csakhogy elaludt.

Előző

Következő