13. fejezet

Nyári álom

   Severus egy életveszélyes ugrással a legközelebbi lépcsősor korlátján termett, amin a levegőben suhanó Hóborc után iramodott. Csakhogy nem úgy ért földet, mint szerette volna, és orra bukott. 

    – Ezzel még nincs vége!    

   Felpattant, és egy széket nekivágott Hóborcnak, de még csak el sem találta. 

    – Frey, azonnal fejezze be! – kiáltotta McGalagony. Akik a nagyteremben voltak, vagy valamelyik közeli folyosón, odasereglettek a zajokra, és szájukat tátva bámultak. Severus oda se figyelt a tanárnőre, dobálta Hóborcra, ami a keze ügyébe akadt, miközben gyanúsan az egyik lépcső aljához araszolt. 

    – És ennyi! – üvöltötte, majd rálépett egy kis párnára a lépcső első fokán. Kis zaj… majd hirtelen a falakból vizes lufik pattantak ki, egyenesen Hóborcra – aki nem lett vizes, de ezúttal telibe lett találva. 

    – Hát erre kellett a bűbájom?! – visította Flitwick, aki most tűnt fel McGalagony mellett. Több tanár is megjelent, és kérték Severust, hogy fejezze be, de ő rájuk se nézett. 

    – Nekem is van ám dobálni valóm – mondta Hóborc, azzal kisuhant a falon. Két másodperc múlva már vissza is tért, kezében egy halom csokoládés süteménnyel.  

    – Ez az első forduló volt! – emelte fel a kezét Severus. – Aki előbb megnyer hármat, az győz!

    – Igen!

   Severus ajánlata egyértelműen képtelenségnek tűnt, már abból a szempontból, hogy ő megnyerheti. Ezt tudta is, de ennek ellenére kitartóan próbálkozott. 

   Előkerült mindenféle tárgy, sétapálcák, a konyhát gyakorlatilag kifosztották, Severus a hálótársai összes ingóságát nekidobálta a szellemnek, és már egy-egy volt az állás, mert a fiút beborította a meggyes sütemény. 

    – Szétszedik a bejárati csarnokot! – ordította Frics. – Ezt ők fogják feltakarítani!

    – Az teljesen biztos – lépett mellé Piton. 

    – Nekem ez sok – sóhajtott McGalagony. – Perselus, az unokaöccse… mi történt vele? Olyan kis fegyelmezett volt…

    – Otthon is ilyen. Hóborccal meg különleges kapcsolatuk van, és Severus rosszul veszi, ha ellopják egy ötletét. 

    – Nekem ez sok… 

   A diákoknak egyáltalán nem volt sok, ők izgalommal figyelték a párbajt. Így történt, hogy amíg Harry Potter, Ron Weasley és Hermione Granger a harmadik emeleten az életükért harcoltak, Severus azzal dobálta Hóborcot a bejárati csarnokban, amivel csak tudta. 

    – AZ – A – MINTA – AZ – ÉN – ÖTLETEM – VOLT! – üvöltötte a fiú, minden szó után dobálva valamit, de a lufik óta nem volt találata. 

    – Úgysem kapsz el! – visította Hóborc. 

    – Elegem volt! KAPJ EL, HA TUDSZ! – azzal megindult egy folyosó felé, Hóborc meg utána. A csarnokban is lehetett hallani az üvöltéseket. 

   Hóborcot nem érdekelte, hogy Severus folyton megváltoztatta a játékot. Már nem csak kidobós, hanem volt fogócska, bújócska, versenyfutás; a szellem minden erőfeszítés nélkül bírta, a fiú viszont már nagyon ki volt fulladva. 

    – Feladom – roskadt össze Severus a célvonal, vagyis a hugrabugos (?) fiúk hálótermei előtt. – Nyertél. Nem bírom. 

   Hóborc akkor ért Severus mellé. 

    – Egy szellemet nem lehet legyőzni – fonta keresztbe a karját, és nem mozdult a helyéről. 

    – Most meg mit csinálsz? – döbbent meg Severus. 

    – Lebegek. 

    – Nem úgy… nyertél. 

    – Még nem. Csak egy karnyújtás. De nekem semmi kedvem kinyújtani a karom. 

   Severus kerek szemekkel bámult rá, majd a saját kezére. Lassan kinyújtotta, és majdnem megfogta az első lépcsőfokot, de hirtelen visszahúzta. 

    – Nem. Legyen döntetlen.

    – SZERETLEK HÓBORC!!! – ült fel Severus az ágyában, mintha csak rugóval húzták volna. Ennek eredményeképpen Raven kiáltással leesett a fekhelyéről, Fawn ijedten felugrott, a szemben lévő szobában pedig Pitonnak is felpattantak a szemei. Amíg a nagymama a testvérek elé futott, a professzor egyszerűen csak sóhajtva oldalra fordult az ágyában. 

    – Severus, mi van?? – kérdezte Raven. 

    – Mi? – nézett körbe Severus kerek szemekkel. – Ja, ó… a csudába, újraálmodtam a harcunkat, habár kicsit más volt… annyira hiányzik Hóborc!

    – Már megint kezdi – nyögött fel Raven. 

    – Hjaj – csóválta a fejét Fawn, és megkönnyebbülten sóhajtott. – Aludjatok, gyerekek, hajnali négy óra van. 

    – Már négy óra?! – akadt ki Severus. – Megígértem a szomszéd néninek, hogy meglocsolom a virágait úgy, hogy nem leszek láb alatt! Megyek is! – azzal kirohant a házból. Fawn utána nézett. 

    – Remélem, rájön, hogy most Perselusnál vagyunk…

    – Hagyd, mama – legyintett Raven, majd visszamászott az ágyába, és a fal felé fordult. 

   Pár nap volt már csak hátra augusztusig, azaz egy kicsivel több, mint egy hónap még a nyári szünetből. Nem sokkal ezelőtt érkezett meg Raven levele, hogy felvették a Roxfortba, addig folyamatosan ezen izgultak a testvérek, azóta pedig mindketten alig várták már az évkezdést. Ebből kifolyólag Severusnak már nem jött elő a nyári depressziója, ellenben elkezdett furcsa tüneteket produkálni, például hogy a legváratlanabb pillanatban támadt vágya valami Roxforthoz köthető dolgot látni, például Binns professzort, Mrs Norrist, Ebshont professzort, a büdös bájitalos edényeket, de legfőképpen Hóborcot. Tegnap például Piton lábát ölelgetve könyörgött, hadd menjenek be a Roxfortba meglátogatni a szellemet, de a professzor egyértelműen megtiltotta, és arra a kérdésre, hogy milyen lehet a Roxfort nyáron, annyit válaszolt: „üres”. Raven kitalálta, hogy kérdezzék majd meg a szellemeket vagy a festményeket, ők úgyis mindig ott voltak, csak hát erre Severus még jobban vágyakozott lelki társa, Hóborc után. Tulajdonképpen ez a nyár kicsit másabb volt a tavalyinál annak tekintetében, hogy Kecske Tóni kétszer is feltűnt, de aztán nem azért nem találkoztak többször, mert neki dolga volt, hanem mert Severusszal nem tudott másról beszélni, csak a hiányairól – így aztán a kecske úgy döntött, majd szeptembertől újra próbálkozik. 

   Persze elsősorban a bevásárlást várták, a tervek szerint Piton nemsokára viszi őket az Abszol útra. Ravent leginkább a baglyok érdekelték, és Severus is minden nap mondogatta Borzaskának, hogy hamarosan lesz bagolytársa. Borzaska erre a hírre is ugyanolyan borzas volt, mint mindig. Nem igazán lehetett az ő életét hová tenni a Frey családban, Severus agyonölelgetésével. Azaz hogy az „agyon” vagy az „ölelgetés” részt kéne-e kiemelni.  

   Szóval így telt a nyár, lassan, de biztosan közeledett szeptember elseje, a tanév kezdete, amit már Raven is az iskolában fog tölteni.

Előző

Következő