14. fejezet

Bevásárlás

   A napon, amelyen az Abszol utat tervezték Freyék célba venni, (immár az ő házukban) Severus a legmélyebb alvás állapotából egyszer csak akrobatikusan felugrott, és vigyázban megállt az ágya előtt. 

    – Raven! Indulunk az Abszol útra! – pattant a húgához. 

    – Induljunk! – ült fel Raven olyan energikusan, mintha nem is aludt volna. 

   Mire a testvérpár és Fawn megreggeliztek, majd felöltötték az utcai ruhájukat és magukhoz vették a bevásárolandó dolgok listáját, Piton már ott is volt a házuknál. Mint mindig, megkérte a többieket, kapaszkodjanak erősen a karjába. Míg Raven és Fawn engedelmeskedtek neki, Severus a nagybátyja nyakába ugrott hátulról. 

    – Severus, most szállsz le, vagy én foglak ledobni – morogta Piton. 

    – Per bá’, csak két karod van, és én már nem férek el. 

    – Én így nem fogok hoppanálni. 

    – Azonnal elengedlek majd, Per bá’!

   Piton sóhajtott egyet, és már mind a négyüknek hűlt helye volt, azonnal ott teremtek az Abszol úton, de a „biztonság” kedvéért a férfi egy két bolt közötti, sötét, keskeny helyet választott az érkezésre. Severus beváltotta ígéretét, elengedte a férfit, csakhogy a helyhiány miatt ezzel egy időben hatalmas koppanás kíséretében találkozott a feje hátulja a fallal, és a fiú a földre esett. 

    – Severus! – kiáltott fel Fawn. 

    – Látsz engem? – hajolt Piton Severus fölé. 

    – Fény… Kecske Tóni…

   Piton felegyenesedett és kisétált a szűk helyiségből, és Raven és Fawn sem zavartatta magát különösebben, felsegítették a kissé szédülő Severust, majd őt támogatva követték a professzort. Az utcán Piton Ravenre bízta a kis táskát, amiben annyi pénz volt, amennyire kettejüknek szüksége lehetett a bevásárláshoz, majd otthagyta őket, hogy beszerezhesse a saját dolgait. 

   Severus, Raven és Fawn először ruhákat indultak venni. Talárra tulajdonképpen csak Ravennek volt szüksége, mert bár Severus nőtt pár centit a nyáron, nem annyit, hogy már használhatatlan legyen az első év előtt vett darabja. Ránézésre a fiú egyébként nem változott semmit, még mindig olyan kis töpszli és vézna volt, a három év korkülönbség ellenére tényleg csak egy homlokkal volt magasabb a húgánál. Miután végeztek a talárszabászatnál, és Severus kellőképpen kiörülte magát, hogy már most augusztus elején olyan, mintha Raven is roxfortos lenne, elmentek pálcát venni a lánynak. Severus itt még jobban megőrült, de Ravenen is látszott, hogy annyira izgatott, hogy mindjárt kiugrik a bőréből. Elég gyorsan sikerült megtalálni a megfelelőt, ami égerfából készült, egyszarvúszőr magvú, 14 és negyed hüvelyk hosszú volt. Severusszal rögtön neki is álltak hasonlítgatni a pálcáikat, persze csak a külalakjukat (a magjuk megegyezett, de Severusé somfából készült és 13 hüvelykes volt). Ezután már le se lehetett törölni a vigyort a képükről, mindketten repültek az utcán a következő bolt felé (most csak képletesen, mert mint tudjuk, Severus valóban képes volt repülni, mielőtt pálcát kapott volna). 

   Következőnek beszerezték Ravennek a tanórákhoz szükséges tárgyakat, mint az üst és a mérlegek, illetve bátyja is feltöltötte készleteit, majd indultak a Czikornyai és Patza nevű boltba, hogy megvegyék a tankönyveket – ide viszont már Fawn nélkül mentek, akinek mondták, hogy pihenjen addig a közeli fagylaltozónál. 

    – Hol van Raven és Severus? – kérdezte Piton, amikor megtalálta Fawnt. Annak ellenére, hogy a bevásárlólistája elég hosszú volt, nem volt nála semmilyen csomag, Fawn azonban tudta, hogy a talárján belül különleges zsebek vannak, amiben elrejthette a dolgait. Jobb is volt így, mert Severus és Raven biztosan az örökkévalóságig csodálgatták volna a haladó bájitalos készleteket. 

    – Beszabadultak a Czikornyai és Patzába – válaszolta Fawn. 

    – Onnan nem jönnek ki egyhamar.

   Nem csak azért, mert a testvérpár, ha egy boltban bájital vagy sötét varázslatok témájú könyveket találtak, kíváncsian végignézték az összest, vajon melyik nincs meg Pitonnak (ilyet általában nem szoktak találni, de ha igen, nem szólnak róla – ugyanis ezek lettek ünnepekkor a férfi ajándékai). Hanem mert ott már folyt egy rendezvény, Gilderoy Lockhart dedikálása, ennek következtében pedig már az egy tortúra volt, ahogy Severus és Raven bejutott a boltba. 

    – Menjünk dedikáltatni? – kérdezte Severus. 

    – É-én szeretnék – motyogta Raven, miközben az egyik könyvön Lockhart képét nézegette. Magukhoz vettek egy-egy példányt, és beálltak a sorba. Severus megint nekiállt szüntelenül dumálni, amit Raven ugyan érdeklődve hallgatott, de inkább a híres író képei kötötték le. Mikor odaértek a férfihoz, Raven nem szólt semmit, csak remegő kézzel nyújtotta a könyvet, Severus pedig folyamatosan hajolgatott. 

    – Köszönjük, Mr Lockhart, köszönjük – mondogatta, majd dolguk végeztével kiálltak a sorból. Severus csak ezután vette észre, hogy Ravennek olyan piros az arca, mintha kétszer átfutott volna az Abszol úton. – Raven! Lázas vagy? Nehogy beteg legyél, mindjárt iskola! Várj, melegítelek – azzal magához ölelte a lányt. 

    – Severus – motyogta Raven a fiú karját finoman ütögetve –, miért melegítesz, ha lázam van? 

    – Ja, tényleg – engedte el a lányt Severus. 

    – Menjünk beszerezni a többi könyvet – hajtotta le a fejét a lány, azzal elindultak. 

   Nemsokára tanúi lehettek a kis műsornak, amikor Ravent Lockhartnál jobban lekötötte Harry Potter, akiről tulajdonképpen sütött, hogy azonnal elmenekülne az őt ölelgető férfi elől. 

    – Ott van Harry, ott van Harry! – pattogott Severus, és dumált tovább, miközben Lockhart is dumált. Raven kerek szemekkel bámult, majd a szája elé kapta a kezét, amikor a férfi bejelentette, hogy ő lesz az új sötét varázslatok kivédése tanár. – Aszta, ő lesz a tanár! – kiáltott fel Severus. – Júj, pedig annyira szerettem Mógust… ő lesz a következő kedvenc tanárom! Persze Per bá’ és Binns professzor után! 

   És Severus csak dumált tovább a néma Raven mellett, majd mikor Harry eltűnt, a fiú elindult a másik irányba azzal, hogy megkeresi és gratulál neki. Raven megrázta a fejét, és lassan felemelte a listáját, hogy elindulhasson addig megkeresni a könyveket, amikre még szüksége volt. Tulajdonképpen ő lett az, aki megtalálta Harry Pottert. Közvetlen közelről, egy polc árnyékából tanúja lehetett a jelenetnek, amikor Malfoy feltűnt és elindult sértegetni Harryt. 

   Ravent ugyan meglepte a dolog, de Malfoytól nem is számított másra. Az egész családtól nem számított volna másra. Ugyan a lány annyit tudott csak róluk, amennyit Severus és Piton mesélt, mert ő bemutatkozásnál többet nem beszélt sem Dracóval, sem Luciusszal, már így is kimerítették nála a Mardekár fogalmát. Ha Mardekár, akkor ez a család jutott eszébe, mind hasonlóak, Severus egy rendhagyó eset.Kezdettől fogva unszimpatikusak voltak neki Malfoyék, Dracónak meg kis idegesítő feje volt. Az volt az érdekes, hogy valójában Severus is pont így gondolta, de neki volt egy olyan érdekes szokása, hogy szeretett a bunkó emberekkel kedvesen viselkedni. Raven ezt gondolatban sem tudta volna megcsinálni. Ha bátyja nem lett volna a Mardekárban, azok alapján, amiket hallott róla, messziről elkerülte volna a házat – még annak ellenére is, hogy nagybátyja a házvezető, és hogy anyjuk is oda járt. A professzorban legalább nem volt meg az a felsőbbrendűségi érzés, amiből a mardekárosok Severus szavaival élve “trollsága” többnyire eredt. A lány erősen remélte, hogy azért talál majd ott valaki hozzá hasonlót, ha ebbe a házba kerül. Nyilvánvaló persze, hogy léteznek normális emberek ott is, de az alapján, amit hallott róla, nem tűnt ez annyira egyértelműnek – sőt, inkább elrettentő volt.

   Raven aztán ment a tovább a könyvekért, miután Malfoyék és Weasleyék is távoztak. Severus még nem tért vissza, ugyanis a polcok között rohangált, de végül nem is Harry Pottert, hanem a két Malfoyt sikerült megtalálnia, amikor ők éppen az ajtó felé igyekeztek. 

    – Draco! – kiáltott fel vidáman, és odaszaladt hozzájuk. – Úgy örülök, hogy találkoztunk! Természetesen önnek is örülök, Mr Malfoy.

    – Á – nézett kicsit meglepetten, kicsit még a Weasleyék miatt érzett dühből nem teljesen felocsúdva a férfi. – Igen, Severus, Perselus unokaöccse…

    – Apám, hagyd – suttogta Draco, és intett a kezével. – Őrült. 

    – Én most megyek is, még be kell szereznem néhány könyvet – hajolt meg Severus. – Minden jót, és Draco, sok sikert a másodévhez! – azzal hajolgatva távozott. 

    – Valóban őrült – helyeselt Lucius. 

Előző

Következő