15. fejezet

Raven beosztása

   Mire a Freyek háza újra megtelt Ravennel, Fawnnal és Severusszal, de főleg Severusszal, Borzaska örülhetett: a család gazdagodott egy fehér, sűrű barna csíkos, Raven által Ékhónak keresztelt testes bagollyal, aki rögtön oda is repült hozzá barátkozni. Borzaska mutatott felé valami érdeklődést, mert néha rápillantott, és rekedten huhogott egyet, mire Ékhó visszahuhogott. 

   Ami azt illeti, Severus útját rögtön a fürdőszoba felé vette, mert a bevásárlás után a fagylaltozónál történt egy kis baleset… szóval, Severus fagylaltja valahogyan a fején kötött ki, de úgy, hogy Raven is kapott belőle, ezért Fawn elküldte hajat mosni mindkettőjüket. Egyszerre mentek, és elég viccesen festett, hogy egymás mellett a kádba hajolva felváltva használják a sampont és a zuhanyrózsát, közben pedig azon tanakodnak, vajon hogy került a fagyi a fejükre. Mindemellett a nyitott ajtón berepült Borzaska és Ékhó, helyet foglaltak a vécé tetején, és huhogva bámulták a testvérpárt. Kétség sem fért hozzá, hogy „a két idióta” kifejezés elhangzott bagolynyelven.

   Aztán hajmosás után Raven és Severus beleásták magukat az új tankönyvekbe. Raven akkor is olvasta a régieket, amikor még nem járt iskolába, főleg a bájitaltanosakat – alig várta már az első bájitaltanórát. Valószínűleg Piton is várta, hogy egy „teljesen normális” rokona is megmutathassa a többi „tökkelütött” diáknak a tudását már az első órán. Raven büszke volt rá, hogy a nagybátyja így gondolja, de azt leszögezte magának, hogy nem fog kitűnni a többiek közül, nem akart olyan gőgös címet szerezni, mint Severus. Severusnak jól jött, mert ő nem akarta a valódi énjét megmutatni a többieknek, de Raven szeretett volna barátokat szerezni, feltéve, hogy talál normálisakat, amennyiben a Mardekárba kerül. De végső esetre is, ők ketten ott voltak egymásnak mindig, így senki sem aggódott. 

    – Öhm, a könyvesboltban… – kezdte Raven vacsoránál, de bátyja félbeszakította. 

    – Jaj, tudtátok, hogy Gilderoy Lockhart lesz az új sötét varázslatok kivédése tanárunk? – kapta fel a fejét Severus, ahogy eszébe jutott ez a könyvesboltról. 

    – Én tudtam – morogta Piton, aki aznap velük vacsorázott.

    – Pedig azt hittem, téged vesznek fel, Per bá’, de biztos Lockhart is jó fej… elvégre ingyen odaadta a könyveit Harry Potternek, aki szintén ott volt! 

   Piton erre csak mordult még egyet. 

    – Ki az a Gilderoy Lockhart? – kérdezte Fawn. 

    – Híres könyvíró, aki nagy kalandokat élt át, és mindenhez ért, igaz, Raven? – fordult Severus a húgához, és most vette észre, hogy a lány egy kissé vörös ismét. – Jaj, ugye nincs lázad? Mama, mi van, ha Raven lázas, nem lehet beteg, most kezdődik a tanév! – pattogott a fiú, mire Raven még vörösebb lett. 

    – Hadd nézzem – tette Fawn a kezét Raven homlokára, majd elvette. – Nem lázas. De ha el is kapott volna valamit, még majdnem egy hónap van hátra, kilábalna belőle. De nyár van, biztosan nem vagy beteg, Raven. 

    – Akkor jó – fújta ki magát Severus. – Jaj, bocsánat, Raven, akartál mondani valamit. 

    – Ja, csak annyit, hogy… 

   A lány elmesélte, ami a Czikornyai és Patzában történt, már a Harryvel és Malfoyjal kapcsolatosat.  

    – Ó, én Dracóval és Mr Malfoyjal pont utána találkoztam – mondta Severus. 

    – Tudjátok, én már az első repülésóra után, Severus beszámolója alapján gyanítottam, hogy Draco Malfoy féltékeny Harryre – mondta Fawn. 

    – Hogy ne lenne féltékeny, mikor Harry Potter hírnévvel született – mondta Piton. – Minden gyerek féltékeny Harry Potterre, de nem veszik észre, hogy emiatt milyen arrogáns és gőgös lesz valaki. Draco is jobban tenné, ha inkább arra összpontosítana, hogy ugyan Potter híres, de egyáltalán nem kiemelkedő varázsló, ő viszont kifejezetten ügyes bájitaltanból, és nem kizárt, hogy nagy jövő áll előtte. 

   Egyértelmű volt, hogy Piton Draco pártján áll, Raven viszont ezután nem tudott az ő javára mondani semmit. Nagyképű aranyvérűnek tartotta, aki lenézi a nem tisztavérűeket, azaz olyanokat, mint ő és Severus, még ha Pitont mesterként tiszteli is, az apja pedig ennek a duplája. Severus ezt valahogyan figyelmen kívül tudta hagyni, Raven pedig nem bírta elviselni, pedig mindketten tisztában voltak vele, hogy ebben a helyzetben tényleg Malfoyék voltak a provokálók. Raven már csak azért is Harry Pottert támogatta volna inkább, mert bátyja beszámolói alapján úgy érezte, mégsem lehet olyan rosszindulatú, mint azt Piton meséli, és mert kicsit együtt érzett vele, hiszen Harry és az ő szüleik halálának is köze volt Voldemorthoz. Severusszal beszélgettek már arról, hogy milyen magányos lehet, hiszen ők tudták, milyen szülők nélkül élni – az ő helyzetük abban különbözött, hogy kaptak szeretetet Fawntól, de szegény Harrynek egyáltalán nem volt senkije, aki szerette.  

***

   A szünet további része leginkább a könyvek bújásával, a beosztás parodikus eljátszásával és azzal ment el, hogy Raven és Severus egymás mellett könyökölve, elolvadva bámulták a két jó barátot, Borzaskát és Ékhót – akik akárcsak a múltkor, huhogtak egymásnak, miközben visszabámultak a testvérpárra. 

   Végül elérkezett az utazás napja – Fawn úgy döntött, ezúttal itt marad a házban, hogy azért gondozza is valaki, de megbeszélte Ravennel és Severusszal, hogy minden nap leveleznek majd. Természetesen megnyugtatta őket, hogy egyáltalán nem lesz egyedül, ugyanis elkezdett az utóbbi időben gyakrabban találkozgatni a mugli ismerőseivel. Így hát Piton kivitte Ravent és Severust az expresszhez, ahol ők elfoglaltak egy kupét, és izgulásba kezdtek. Tulajdonképpen Severus pattogva rángatta a húgát, aki emiatt szintén kénytelen volt pattogni – aki elhaladt a kupéjuk előtt és ismerte Severust, a fejét fogva menekült: 

    – Idejött még egy Severus Frey!  

   Ezzel ment el a hosszú utazás, majd a búcsúzkodást már a leszállás előtt jóval megkezdték, hogy legyen idejük befejezni. Csak nagyon kis időre kellett elválniuk, de nekik ez volt a szokásuk. Végül, mikor megállt a vonat, iskolai talárba öltözve leszálltak, és nagy nehezen elváltak. Raven elképesztőnek találta már a hosszú utat is a Roxfort felé. Erre vártam, mióta Severus beiratkozott… és most itt vagyok végre! Körülötte az összes többi elsős is csodálkozva nézett körbe a csónakokban. Mikor végre valahára elérték a kastélyt, és bemehettek, még jobban elámultak. Raven szíve hevesen dobogott az izgatottságtól. McGalagony professzor fogadta őket, aki gyorsan elmagyarázta a beosztást és a pontrendszert, majd kis idő múlva bevezette őket a nagyterembe. 

   És ez volt az, amitől Raven nemes egyszerűséggel elájult. 

   Szerencsére nem vették észre sokan, hogy az utolsó sorból egyszer csak kihullott. Severus pont közel volt, ezért odaugrott, és megrázta a lányt. 

    – Raven! Kelj fel! Be fognak osztani!

    – Severus, nem kellett volna annyira drámaian mesélned erről a helyről – tápászkodott fel Raven. 

    – Bocsii – suttogta Severus. – Na, szorítok – vigyorgott, Raven pedig bólintott, és gyorsan visszaszaladt a sorba. Természetesen mások is kerültek ájulás közeli állapotba, mellette még jó néhányan izgultak, vajon mi fog most történni. Raven erősen remélte, hogy a Mardekárba kerül, és a ház asztala felé pillantott – akkor vette észre, hogy néhány idősebb diák felé mutogatva nevet. Vörös fejjel, szégyenérzettel elfordult. Most a tanári asztalra nézett, hogy megkeresse Pitont, de meglepetésére a férfi nem ült ott. Raven hátrapillantott bátyjára, aki széttárva a karját, megrázta a fejét. 

   McGalagony professzor elhelyezte az elsősök előtt a Teszlek Süveget, ami belekezdett dalába. Ezt hatalmas tapsvihar követte, majd pedig a tanárnő elkezdte kihívni a diákokat. Raven reménykedett, hogy minél később kerüljön sorra, a másik fele viszont inkább gyorsan túl akart lenni a dolgon. Közben újra a tanári asztalra pillantott: Piton még mindig nem volt sehol, de kicsit megnyugodott Dumbledore mosolygó arcát meglátva. Aztán felfedezte nem sokkal mellette Gilderoy Lockhartot is, ami végképp feledtette vele a beosztás izgalmait. Annyira, hogy McGalagonynak kétszer kellett mondania a nevét, hogy felocsúdjon és ügyetlenül kiszaladjon a székhez. Hallotta a nevetést, és ettől csak még jobban elvörösödött, de aztán az egész teremmel szembefordulva meglátta Severust, aki tátogva, a feje fölött hangtalanul tapsolva buzdította: „Hajrá, hajrá!”

   McGalagony aztán rátette a fejére a Teszlek Süveget, ami nyomban megszólalt a fejében: 

    – Á, ti, Freyek érdekesek vagytok, végül mindig csak egy hajszál választ el egy másik háztól… emlékszem, apádat is nehéz döntés volt végül mégis a Hollóhátba tenni a Hugrabug helyett, ahogy a bátyád is majdnem a Hugrabug tanulója lett… igen, akárcsak ő, te is örököltél annyit anyádtól, hogy szívesen raknálak a Mardekárba, de a Hollóhát erényeit is jelentős mértékben látom. Vajon melyik kiemelkedőbb… hm, hm… hát, azt hiszem, ez lesz a legjobb… akkor legyen…

   Raven egy pillanatig hitte azt, hogy nem Severushoz fog kerülni, és ezt most egyáltalán nem akarta. Szerencsére a Teszlek Süveg úgy döntött, ahogyan ő szerette volna: 

    – Mardekár!

   Raven boldogan szaladt a némileg gyéren és nevetve tapsoló asztalhoz, és nyomban levágódott Severus mellé. 

    – Annyira örülök, Raven!! – kiáltotta Severus, ahogy egymás karjaiba omlottak. 

    – Én is! – mosolygott Raven. 

   Lassan az összes elsőst beosztották, és Dumbledore beszéde után megkezdődött a lakoma. Severus szokás szerint nem figyelt oda, mit tesz a szájába, csak falt, mint egy tágító bűbájjal megkezelt gyomor, Raven ezzel szemben két alaposan megrakott tál ételtől már kidőlt. 

    – Annyira sok finom dolog van még, de nem bírok enni – sóhajtott. 

    – Majd megeszem helyetted, és megmondom, milyen volt – mondta Severus tele szájjal. 

    – Köszi, rád mindig lehet számítani. 

    – De nyugi, még lesz egy csomó lakoma, és a napközbeni étkezések is nagyon választékosak. 

    – Tényleg egy ilyen ájulós és szerencsétlen kislány Piton unokahúga? Hogy kerülhettetek ti a Mardekárba? – szólt oda hirtelen egy nem messze ülő, ötödéves fiú. Raven lesütötte a szemét szégyenében, Severus viszont a provokálót bámulta egyenesen. 

    – Hogy mondtad? – kérdezte a fiú teljesen higgadtan. 

    – Mekkora szégyen ez már! – szólt oda egy másik ötödéves. – Főleg utánad, Frey! 

   Severus nem szólt semmit, csak pár másodpercig bámult a két fiúra úgy, hogy szinte kiesett a szeme. Mielőtt ezt ők szóvá tették volna, az előttük lévő süteményekkel megrakott tálak hirtelen, mintha kötéllel húzták volna őket, az arcukba csapódtak. 

    – Severus! – kapta fel a fejét Raven. 

    – Frey, ezért be fogunk köpni! – kiabálta dühösen az egyik áldozat. 

    – Nem én voltam! – mondta Severus. – Ezek megbűvölt tányérok, és szerintem nem bírják a konfliktusokat evés közben. – Ekkor Ravenhez fordult, és a fülébe súgta: – Amúgy nyáron beleolvastam kicsit Per bá’ szemmel verésről szóló könyveibe…

   Raven erre a tenyerébe nevetett. 

    – Köszönöm, Severus, de… légyszi, legközelebb legyél kíméletesebb…

    – Senkit sem kímélek, ha a húgomról van szó. És nem tanulnak ezek semmiből. 

   Raven rámosolygott Severusra. A lakoma további része nyugalomban telt, Raven így már ráért izgalmak nélkül is rácsodálkozni a nagyterem díszítésére. Sokkal szebb volt, mint azt Severus leírásai alapján elképzelhette. Ketten kis idő múlva észrevették, hogy Piton visszatért, ezután pedig Raven már csak Lockhartot figyelte a tanári asztalnál. Illetve figyelte volna, mert folyton elvörösödött, és le kellett hajtania a fejét, ha rápillantott. Severus ismét megijedt, hogy esetleg a lány lázas, de nem érezte melegnek a fejét, így csak a teremben uralkodó kicsit megnövekedett hőnek tudta be. 

Előző

Következő