16. fejezet

Raven első napja

   Raven szobatársai nem igazán különböztek Severuséitól. Az évnyitó ünnepség után ismerkedtek egy kicsit, első témaként egy lány rögtön körbekérdezte őket, melyik családból származnak.

    – Én Murton vagyok – mondta ez a lány. – A családom mindig is mardekáros volt, és egy mellékágon a Blackeknek is rokonai vagyunk. 

   Halálfaló-szimpatizánsok, mondta magában Raven. Ki gondolta volna.

    – Te Frey vagy, jól emlékszem? – fordult felé a lány, akinek a keresztneve egyébként Adelaide volt, mint hamarabb kiderült.

    – Igen – bólintott Raven.

    – Az milyen család?

    – Nincs olyan hírneve, mint a tiédnek. Anyám viszont Piton professzor nővére. 

   Kicsit úgy hangozhatott, mintha dicsekedne ezzel, amit ugyan nem szándékosan csinált, csak kicsit elszaladt vele a ló, mikor vissza akart szúrni Adelaide-nak, aki határozottan belekezdett volna egy aranyvér-felsőbbrendűségi monológba. Mindenesetre megbánta, mert úgy érezte, ezzel ugyanabba a státuszba került, mint Severus, és senki nem fog vele barátkozni.

    Adelaide már mások felé fordult, és őket kérdezte, szóval a fekete hajú lány sejtése beigazolódni látszott. Ravenen kívül mindenki egy viszonylag híres aranyvérű családból származott. Egy ikerpár, Flora és Hestia Carrow vezetéknevét például kapásból tudta ismét a halálfalókhoz kapcsolni. Látszott is, hogy Adelaide-et inkább ők érdekelték, azonban ez a két lány elég közömbösnek mutatkozott, épp ahogy az ötödik szobatársuk is, így hamar letett az ismerkedésről. Raven kissé szomorúan, hogy végül is tényleg barátkozásra alkalmatlan szobatársakat kapott, átöltözött és inkább bebújt az ágyába.

   Másnap kicsit megkésve esett be klubhelyiségbe, ahol bátyja várta, hogy elinduljanak reggelizni. 

    – Milyen volt az első éjszaka? – kérdezte Severus. 

    – A hálóterem nagyon kényelmes. De a szobatársaim, azt hiszem, nem kedvelnek. 

    – Miért? 

    – Hát… mert biztos dicsekvésnek vették, hogy azt mondtam, Perselus bácsi a nagybátyám.

    – És ők másképp tesznek? Ugyan, ne is törődj velük – legyintett a fiú.

    – Jó, igazad van. 

    – Másra amúgy ne is számíts innen, a mardekárosok nagy része aranyvérű és nagyobb csoportokba tömörülve lenézik az egész iskolát. 

    – Igen, ezt már én is levettem. 

   A nagyteremben már folyt az órarendek kiosztása, így ők is átvették a sajátjaikat. 

    – Per bá’, miért nem voltál itt a beosztáson? – szólította meg Pitont Severus. 

    – Tanítási időben Piton professzornak hívj – mondta a férfi. – Egyébként meg Potter és egy hű talpnyalója úgy döntöttek, repülő kocsin közelítik meg az iskolát, mert ők megtehetik. Kárt okoztak a fúriafűzben is, de Dumbledore mégsem volt hajlandó kicsapni őket. Túlságosan elnéző velük. 

    – Asztaa – ámult Severus. – Nem semmi. Per bá’, viszont nem láttad Raven beosztását!

    – Annyira nem aggódtam miatta. Nem is volt más lehetőség azon kívül, hogy a Mardekárba kerülsz. 

    – A Süveg azért gondolkozott, hogy a Hollóhát is jó választás lehet – mondta Raven. 

    – Nálam a Hugrabugot mondta, de szerencsére egy helyre kerültünk – ölelte meg Severus a húgát. Piton otthagyta a két testvért, és ment tovább. 

   Raven és Severus megreggeliztek, majd elindultak óráikra azzal, hogy ebédkor találkoznak. Severus hozta a szokásos formáját az órákon, nem törődve senki mással, Raven azonban alaposan megfigyelte tanulótársait. A szobatársai viszonylag kiismerhetőek voltak: Adelaide órák előtt és után, illetve közben is az elsőéves mardekáros fiúkhoz csapódott, akik elég hasonlóknak tűntek hozzá. Másik két szobatársa, az ikerpár mindig a többiektől távol, egymás mellett töltötték az időt, de tulajdonképpen Raven sosem látta őket egymással beszélgetni. A negyedik lány, Scarlett most egyedül ült, és Lockhart könyvét bújta, ezért Raven tőle kérdezte meg, leülhet-e. 

    – Persze, nyugodtan – mosolygott rá Scarlett. Raven eléggé meglepődött, mert biztos volt benne, hogy elutasító választ kap majd, vagy egy mogorva „nem érdekel”-t. Kicsit megszeppenten leült. A többi órán is Scarlett mellett volt, de nem szóltak egymáshoz. 

   Raven a legjobban a bájitaltant és a sötét varázslatok kivédése órákat várta, de egyik sem volt a mai napon. Mindenesetre a többi tantárgyat is nagyon élvezte, különösen az átváltoztatástant, bár eddig nem ért el túl nagy sikert. Ebéd után ő és Severus kimentek az udvarra, hogy levegőzzenek a következő óra előtt, és persze hogy megbeszéljék eddigi tapasztalataikat. 

    – Az átváltoztatástannal vigyázni kell. Egy tavalyi órán az egyik szobatársam véletlenül egy másikat változtatott át – mesélte Severus. 

    – Komolyan? 

    – Igen. Az a fiú kifejezetten jó átváltoztatástanból, e felől semmi kétség, bár abban a pillanatban McGalagony professzort ez nem érdekelte. 

   Raven felnevetett. 

    – Ma bájitaltanon egy griffendéles felrobbantotta az üstöt – folytatta Severus. – Per bá’ persze mérges volt, és a figyelmetlenségért levont tíz pontot tőlük. Én meg kaptam húszat, amiért tudtam, miért robbant fel az üst. Eddig vicces napom volt – vigyorgott. – Figyu, írjunk együtt leckét órák után a klubhelyiségben, aztán eljössz velem Hóborchoz? Annyira vártam már, hogy találkozzunk, órák között kerestem, de nem volt sehol… meg tegnap is takarodó után, és Frics majdnem elkapott.

    – Hát, asszem, én kihagyom – mondta Raven. Ami azt illeti, ő egyik órára igyekezve összefutott a kopogószellemmel, és úgy megrémítette, hogy a lány elhatározta, egy életre elég lesz belőle ennyi. Másodszor is, mert ezt már korábban bátyja beszámolói alapján is megállapította.

   Nemsokára ők is, ahogy az udvaron lévő többi diák is, szem- és fültanúi lehettek annak, amint Malfoy megint sértegeti Harryt. Raven látta, hogy a közelben Adelaide egy csoport másodéves lánnyal van, a jelenetet figyelik, és hangosan nevetnek, akárcsak a fiúk. Az ikerpár valamivel arrébb szintén figyelt, de mindenféle érzelemkinyilvánítás nélkül, Scarlett viszont egymagában ült és olvasott. 

    – Sev, ők kik? – súgta bátyjának Raven, Adelaide társaságára mutatva. 

    – Ők szerintem Draco évfolyamtársai. Igen, látom, az ott Pansy Parkinson, a rövid hajú lány. 

    – Ó, róla már hallottam. 

    – Szerintem bele van zúgva Dracóba. 

    – Nem kizárt, bár nem tudom megérteni ebben a tekintetben… Harry akár beképzeltségből osztogat most fényképeket, akár nem, én nem tudom Malfoy pártját fogni. 

    – Ja, nyilvánvalóan Malfoy a provokáló. Szerintem most csak látta, hogy az a kisfiú képet kér, és kihasználta. Akármit mond Per bá’, azért mondja szerintem, mert pikkel a griffendélesekre, de Harry szerintem nem beképzelt. 

    – Szerintem sem az. De nem ismerjük, bármi lehet. Lehet, hogy néha viselkedik úgy, és Per bá’ azt nem bírja.  

    – Lehet. Ha már képeknél tartunk, akkor csinálhatnánk már mi is vele képet. Odaadom ajándékba Per bá’nak – vigyorgott Severus, és Raven is felnevetett. – De biztosan túl sok mostanában Harry körül a felhajtás, elég lesz az is, ha lefestem őt és Per bá’t, ahogy mosolyogva átkarolják egymást. 

   Erre mindketten felnevettek. Hamarosan felbukkant Lockhart, innentől kezdve pedig Raven már nem bírta nézni a történéseket. 

    – Ó, ma Lockharttal is volt órám – mondta Severus. 

    – É-és milyen? – motyogta Raven. 

    – Szerintem jó fej. Határozottabb, mint Mógus volt, de szerintem hasonlít rá. 

    – Aha…

    – Tényleg, vele csinálhatnánk képet. 

   Ravent ez kiütötte, inkább gyorsan elindult befelé a kastélyba az órák kezdetét jelző harangszóra.   

Előző

Következő