26. fejezet

Egy nyári este

   Kilenc óra előtt nem volt szokása a Frey testvérpárnak aludni, de ma Severus megtapasztalta a felnőtt lét egy részét, azaz egyedül elment egy mugli áruházba és vett egy trambulint annak örömére, hogy egy hónap alatt egészen pontosan tíz centit nőtt. Nem volt valami könnyű munka, mert a magasságával nem lett masszívabb, így gyakorlatilag alig bírta hazacipelni a dobozt, de azért is egyedül akarta csinálni. Az utcájukban már Raven hangosan buzdította, mintha a fiú gyorsasági versenyen vett volna részt. Miután beért a kapun és Ravennel négy óra alatt összeszerelték a trambulint, rögtön meg is rohamozták, aminek eredményeképpen átrepültek a szomszéd néni kertjébe (akinek az idegeit már Raven kiabálása kikezdte), ő meg rendesen megkergette őket egy seprűnyéllel hadonászva. Szóval nem csoda, hogy inkább gyorsan elmentek aludni a kifejezetten eseménydús nap után. 

    – Remélem, Raven nem kezd egyre inkább a bátyjára hasonlítani – mondta Piton az étkezőben, ahol Fawnnal éppen teát ittak. Nagyon ritkán látogatta meg ő a hármast, most is egy halom könyvet hozott csak át, amit a testvérek kértek. Későn érkezett viszont, mire ők már lefeküdtek, így lemaradt Severus fojtó ölelgetéséről, amivel mindig megajándékozta a nagybácsit, valahányszor szünidőben találkoztak.

    – Szép is lenne, Severus idővel megkomolyodik, Raven pedig… hát, megőrül. Igaz, mostanában sokkal jobban követi Severust mindenbe, mint eddig. Eddig, legalábbis úgy láttam, hogy szándékosan háttérben marad mindig. 

    – Az iskolában én is épp az utóbbit láttam rajta. Pedig minden oka megvan rá, hogy középpontba kerüljön, hiszen a tudása kiemelkedő. 

    – Hjaj, hihetetlen, hogy telik az idő, nem igaz? – sóhajtott Fawn. – Már nemsokára tizenkét éve annak, hogy a szüleik és a férjem elmentek… és ahogy a gyerekek nőnek, egyre jobban hasonlítanak rájuk. Severus az arcvonásaiban egy az egyben Daniel, Raven pedig mostanában egyre jobban kezd Anára hasonlítani, és nem csak külsőben. Belsőben is. Nem tudom, te hogyan ismerted őt…

    – Valóban hasonlítanak egymásra. Bár Raven nem ismerhette az anyját, mintha így is eltanulta volna tőle a viselkedését. Még a roxforti tanulmányainak megkezdése előtt is láttam rajta, hogy mintha nem lenne teljesen őszinte sosem. Az egyetlen érzés, ami egyértelmű rajta, hogy Severust nagyon szereti. 

    – Ez így van – mosolyodott el Fawn. – Amikor Roxmortsban töltöttünk egy évet, nagyon sokat beszélgettünk az iskoláról. Elég határozott véleménye alakult ki mindenről Severus beszámolói alapján. Különösen a mardekárosokról. Egyszerre kedvelte őket miattatok és szerintem nem kevés ellenszenvet is érzett a többi tanuló iránt. Amit, be kell vallanom, nem csodálok. Ne haragudj, nem megsérteni akarlak. Azt viszont nem tudom, ezek a vélemények hogyan változtak az első éve alatt. 

    – Ravennek érzékeny az igazságérzete. Amíg ez így van, nem meglepő, hogy zavarják a háztársai. Azzal mindenki tisztában van, hogy a Mardekár a varázslóknak egy szélsőséges csoportja – a legtöbbjük legalábbis biztosan az. Egyébként ameddig együtt vannak Severusszal, nem hinném, hogy bármelyiküket érdekelné a környezetük különösebben.

    – Hát, igen – nevetett Fawn. – Na, hát Severus a másik. Nem tudom, ő kitől szedhette össze a személyiségét. Vagy inkább kiktől, mert hihetetlenül összetett személy. De rendkívül jó csinálja. A humor nagyban segít megoldani minden kritikus helyzetet. 

    – Én inkább nevezném csendes őrültnek. Otthon pedig hangos őrültnek.

    – Ebben is igazad van, a mi társaságunkban teljesen másképp viselkedik… talán azért, mert bennünk megbízik. Ilyen emberekből nincs sok, bár most Ravennel összebarátkoztak egy mardekáros kislánnyal. De úgy gondolom, más társaságra tulajdonképpen nincs is szüksége. Ravennel annyira össze vannak nőve, hogy bár Severus nagyon szeretett mindig is a Roxfortba járni, annak idején még egy egész sereg kellett, hogy ők ketten elváljanak… emlékszem, Raven azt is folyton mondogatta, mennyire várja már, hogy az iskolába járhasson ő is, és végül is… mennyire megváltoztatta őt az iskola, nem igaz? Összefoglalva úgy gondolom, egyszerre lett nyitottabb és bezárkózottabb.  

    – A Titkok Kamrájának esetét nézve ez nem is meglepő. Elég közelről élte meg mindenki azt az esetet, nem csoda, ha megváltoztak tőle. 

    – Így van… annyira örülök, hogy ők ketten ott vannak egymásnak. Perselus – kezdte a nő egy kis idő múlva –, nem akarlak megbántani, így ne válaszolj, ha nagyon tolakodó lenne a kérdés. Gondolod, hogy… lehetséges lett volna, hogy köztetek kialakuljon Anával valami hasonló, ha másak lettek volna a körülmények? 

   Piton nem felelt rögtön, csak bámult maga elé. Fawn már azt hitte, szándékosan figyelmen kívül hagyta a kérdést, amikor megszólalt. 

    – Nem gondolom. Először is, Anabelle öt évvel volt nálam idősebb. Mikor a Roxfortban kezdtem, ő már majdnem végzett, és azon kívül, hogy köszöntünk egymásnak, csak egyszer beszéltünk az iskolában egymással. Nem is lakott otthon. 

    – Igen, ezt mesélte ő is. 

    – Akkor az okát is tudod. Ha az lett volna más, akkor sem hiszem, hogy kifejezetten közel kerülünk egymáshoz. Túl különbözőek voltunk ahhoz. És tegyük hozzá, soha nem lettem volna képes olyan viselkedésre, még színészkedve sem, mint Severus. Ha mégis, akkor pedig azt Anabelle nem tudta volna elviselni. 

   Fawn nevetett. 

    – Ugyan, Severus már háromévesen nagy mókamester volt, és Ana nagyon szerette ezt az oldalát. 

    – Egy csendes őrült gyerek biztosan elviselhetőbb, mint egy csendes őrült öcs – mondta Piton. – Egyébként mikor tizenévesek voltunk, Ana kifejezetten nem szerette, ha valaki mindenből viccet csinál. 

    – Hát, akárhogy is, Ravennek a „csendes őrült” báty bejött. Nagyon szereti Severus vicceit, és éjjel-nappal vele van. 

    – Én arra leszek kíváncsi, mikor költöznek külön szobába. 

    – Mikor Severus kilencéves volt, Raven pedig hat, megkérdeztem őket, nem szeretnének-e külön hálószobát. Severus azt felelte, soha nem szeretnének, és azután is egy szobában fognak aludni, hogy lesz házastársuk. 

    – Te jó ég – forgatta Piton a szemét, Fawn pedig ismét csak nevetett. 

    – Majd megkérdezem őket újra. Most már azért eltelt hat év az óta, biztosan máshogy gondolják. Persze, ha szükségük lesz külön szobára, majd szólnak maguktól. 

    – Nem szólnak, mert nem gondolják máshogy – szólalt meg hirtelen Severus, mire Fawn és Piton a hálószobához vezető folyosó felé fordultak. A fiú ott állt hálóköntösben. – Jaj, Per bá’, de örülök, hogy itt vagy!

    – Severus, te mit csinálsz itt? – kérdezte Fawn. 

    – Ja, hát arra ébredtem, hogy valami nyomja a hónaljamat, és rájöttem, hogy nem vettem észre, hogy beszorult alá egy tök – vette ki a zsebéből a kis tököt Severus. Piton a kezébe temette az arcát. 

    – Ezt meg hogyan hoztad össze, Severus? – csóválta a fejét Fawn. 

    – Biztos az üldözés közben, amikor elhasaltam a tökágyáson, becsúszott a ruhám alá… annyira fáradt voltam, hogy nem vettem észre, mikor átöltöztem. 

    – Mégis hogy nem vetted észre, miközben… hagyjuk, ne is részletezd – masszírozta az orrnyergét Piton. 

    – Na, megyek, visszaviszem, mindjárt itt vagyok – indult meg a fiú, de a felnőttek megállították. 

    – Szerintem a szomszéd néninek nincs szüksége arra a tökre, ami a hónaljadból jött – mondta a nagybátyja. – És egyébként is megkerget újra, ha meglát. 

    – Ha mindenképp visszaviszed, tedd inkább holnap – mondta Fawn. – És mosd meg. 

    – Azt már megtettem. Na, jó, akkor jó éjt újra. – Severus letette a tököt az asztalra, és visszaindult a szobájába. De előtte még gyorsan visszafordult, átölelte Pitont úgy, hogy neki esélye se legyen kivédeni a “támadást”, majd azzal, hogy “hihihi”, visszarohant a hálóba. 

    – És ez a fiú ebben az évben leteszi az RBF-et – sóhajtott Piton.

    – Biztosan nem lesz baj vele. Emlékszem, Danielt eléggé kikészítette a folyamatos gürcölés, de elég jó eredményeket ért el. A te idődben hogyan ment? 

    – Varázslófüggő. Nekem könnyű volt, és úgy emlékszem, Anáé lett a legjobb az évfolyamában. Severus összességében ügyes, nem hinném, hogy nagyon nagy nehézséget jelent majd neki, ha rendesen tanul. De ha belegondolok, hogy most már tényleg ott tartunk, hogy ötödéves és még mindig arról a kecskéről beszél, akivel állítólag álmában beszélget… 

    – Hát, ő csak sajátosan fejlődik, azt hiszem. 

    – De még mennyire…

    – Nos, nagyon kíváncsi leszek, mi lesz belőle. Ebben az évben lesznek pályaválasztási tanácsadások is, igaz? 

    – Igen. Arra én is nagyon kíváncsi leszek. Csak ne az operaénekessel jöjjön. 

Előző

Következő