31. fejezet

Piton titokzatos gondolatai

    – Szegény Potter, szinte vonzza a baleseteket – mondta Scarlett.

    – Hát igen. De a dementorok! Hihetetlen. Tényleg nagyon örülök, hogy nem mentük le a meccsre – mondta Raven. – Semmi kedvem látni őket, amíg nem muszáj.

   Ekkor megütötte a fülüket Malfoy hangja, amint szokás szerint Harry Pottert és a griffendéleseket gúnyolta. Scarlett lejjebb csúszott a fotelben, amiben ült, és keresztbe fonta a karját. 

    – Ha tényleg belém esett, akkor óriásit fog hasalni – morogta a fiú felé sandítva. – De figyeltem. Nem nézett erre. Akkor nem tetszem neki, ugye? Ugye, Raven? – lett egyre magasabb és idegesebb a hangja. 

    – Gondolom – vont vállat Raven. – Én a legilimenciát várom. Utána lehetünk benne biztosak. 

    – Úgy csinálnék neki egy komoly sérülést, amihez visszatehetné a kötését és amihez aztán nem kell majd szimulálnia… 

   Severus a hét első felében kicsit lógatta az orrát, mert Piton immár nem helyettesítette Lupint, a másik felében viszont ismét lelkes volt, mert érdekes témához értek a tananyagban. Mindemellett most a szokásosnál pár nappal több kihagyás után Tóni is meglátogatta. 

    – Na, Severus, beszélgessünk az érzéseidről – kezdte a kecske. 

    – Hmm… hát, most van ez a Black-ügy, amit már említettem korábban párszor. Ugye bejutott a kastélyba… én emiatt igazából nem aggódom nagyon, mert hát mégiscsak itt vannak a tanárok. Meg velem biztos nincs dolga. Nem hiszem, hogy bármi veszélyeset is tudna csinálni, ha utóbb sem sikerült neki. De az aggaszt, hogy Per bá’ mérges lett rám. Azért, mert szerinte keveset törődöm Ravennel, de megkérdeztem őt, szerinte nem. És szerintem sem. Akkor mi lehet itt a baj? 

    – Én úgy értelmeztem, a nagybátyád a húgod félelmeire próbált rávilágítani. 

    – Hmm, igaz, hogy ő elég félős típus, illetve tavaly a Titkok Kamrájával kapcsolatban az volt – gondolkozott el Severus. – Most is azért sokan rettegnek, hogy Black bejön és mindenkit megöl. Kecske Tóni, szerinted én nem veszem elég komolyan a dolgokat? – nézett a kecskére a fiú. 

    – Nos, ez egy érdekes kérdés, Severus. Én úgy gondolom, hogy az események olyanok, ahogy hozzájuk állunk. Véleményem szerint te nem veszed az eseményeket komolyabban, mint arra szükséged lenne. 

    – Ó… ezen még rágódom egy kicsit, de nagyjából értettem – bólintott Severus. 

    – Én összességében azt tanácsolom neked, hogy ha bizonytalan vagy, nézz magadba, és idővel meg fogod találni a válaszokat. Erre persze én is itt vagyok, azonban most egy pár hétig nem fogunk találkozni bokros teendőim miatt. Elő kell készítenem pár dolgot, pont miattad. 

    – Ó! – lepődött meg Severus. – Milyen dolgokat? 

    – Egyelőre nem beszélhetek róla, de amint újból találkozunk, mindent meg fogsz tudni. Most pedig búcsúzzunk. Jó reggelt, Severus. 

    – Viszlát, Tóni! 

   Aztán a fiú felébredt. Valóban nem álmodott Tónival a következő hetekben, a tanácsát viszont igyekezett hasznosítani minden helyzetben, és folyamatosan Ravent és Scarlettet szórakoztatta. Lassan beköszöntött az ünnepi hangulat a Roxfortba. Piton pedig közölte a testvérpárral, hogy ezúttal ő a karácsonyt az iskolában fogja tölteni. 

    – Miii?? – értetlenkedett Severus. – De hát Per bá’! Mi történt??

    – Ne aggódj, Severus. Lupin professzorra kell ügyelnem, ugyanis a gyengesége a szünet alatt is bájitalkezelést igényel. 

    – Na, akkor majd veled is levelezem minden nap – hajtotta le a fejét a fiú. 

   Szóval Severust így letargiába esve érte a téli szünet kezdete, és igazából Ravent is kissé búskomoran, ugyanis ő senkinek nem mondta, de nagyon sokat gondolkozott mostanában a nagybátyján. Mikor leszálltak a Roxfort Expresszről és kisétáltak a mugli állomásra, Fawn várta őket, vele tértek haza autóval. 

    – Na, gyerekek, meséljetek valamit – mondta a nő, miközben hazafelé tartottak. 

    – Hát, valami az van – mondta Severus. – Nem semmi a helyzet, főleg a dementorok meg úgy egészében Sirius Black miatt. 

    – Bár elkapnák már – sóhajtott Fawn. 

    – Pedig szeptemberben látták is a közelben. Meg járt a suliban.

    – A mardekárosok még mindig elég gyakran lovagolnak azon, hogy Harry gyenge, mert elájult a dementoroktól – vette át a szót Raven. – Szerintem ez annyira gyerekes, pedig akik ezen nevetnek, idősebbek nálam. Ők is biztos elájulnának, ha közvetlen közelből tapasztalnák meg, milyen rettenetes lények. Malfoy meg elhíresztelte a klubhelyiségben természetesen, hogy a hippogriffet, ami megtámadta, biztos elítélik, és én itt akadtam ki.

    – De még nem ítélték el, nem? – kérdezte Fawn. 

    – Tudtommal még nem. De Per bácsi biztos többet tud. Öh…

    – Igen? 

    – Ja, semmi – rázta meg a fejét a lány. 

    – Mindenesetre nagyon aggasztó kezd lenni, hogy már harmadik éve leselkedik valamilyen veszély a diákokra. Én bízom a tanáraitokban, Perselus is ezt mondta, de ami sok, az sok. Csak azért nem mondom, hogy gyertek haza, amíg meg nem oldódik ez az ügy, mert a nagybátyátok ott van a közvetlen közeletekben.

   Piton nélkül szokatlan volt ugyan kicsit a karácsonyi időszak, mert eddig mindig együtt töltötték a két ünnepet. Severus ezért némileg lehangolt volt az elején: Raven ezt főleg úgy érzékelte, hogy általában hallja a bátyját álmában mormogni teljesen összefüggéstelen dolgokat, de most ezek az éjszakák csendesek voltak, Severus még csak nem is horkantott. Jaj, sóhajtott magában a lány. Severus annyira maga alatt van, hogy már nem is horkol. Freyék amúgy nem unatkoztak, volt mit csinálni, főleg takarítani, és lassan a fiú nyomott hangulata elmúlt, majd valamiért „szokatlanul” hiperaktív lett és szinte úgy végezte a rá kiosztott feladatokat a lakásban, mintha hoppanálna a szobák között. Raven ennek örült, mert őt nagyon untatta a takarítás, és legalább bátyja gyorsasága miatt kevesebbet kellett dolgoznia. A fiú aztán szinte már túlpörgött a karácsonyi teendőket illetően, mikor megkérdezték erről, annyit mondott, szerinte túl sok a felesleges energiája. 

    – Perselus bácsi azt mondaná, mindig túl sok van – mondta Raven.  

   Severus itthon is Tóni tanácsa szerint élt, igyekezett minél többet lenni nagymamájával és húgával (ami alapvetően nem volt nehéz, de mivel még több időre törekedett, lassan kicsit tényleg sokká vált). Ravennel gyakran kimentek hógolyózni, és egy darabig a lány is elfelejtette az aggodalmas gondolatokat, amik eddig sokszor jártak a fejében. Karácsony reggelén következhetett az ajándékbontás. Raven és Severus előző nap küldtek egy együtt készített rajzot Pitonnak, illetve Fawn könyveket, a professzor pedig a testvéreknek édességet és haladó bájitalos könyveket adott, a nagymamának egy vastag füzetet Roxmortsból. Kerültek elő csomagokból még különféle ruhadarabok, Scarlett meg közös ajándékot küldött a testvérpárnak: egy kis kék labdát – először nem jöttek rá, mire való, aztán kiderült, hogy képes láthatatlanná válni és kék csillámokat hagy maga után. Ezen a napon úgyhogy már meg is volt a program, megpróbálni elkapni a láthatatlan labdát (a muglik miatt persze csak a házban játszhattak, és erre a célra a hálószobájukat választották, aminek az lett a vége, hogy a fiú megcsúszott a földön eldobált ruháin és úgy beleesett a ruhássszekrénybe, hogy a szárnyak becsukódtak utána).

   A szünet végéhez közeledve azonban Raven úgy érezte, hogy pár dolgot meg akar beszélni a nagybátyjával kapcsolatban Fawnnal és Severusszal is; bátyjával inkább csak azért, mert ebéd után, mikor a lány alkalmasnak találta az időpontot erre a beszélgetésre, ő is ott volt, de nem akart tovább várni. 

    – Mama, te esetleg… tudsz valamit arról, hogy Perselus bácsi és az új tanárunk, Lupin professzor miért olyan… különösek? Úgy értem, amikor Perselus bácsi megkapta a sötét varázslatok kivédésének helyettesítését, én biztosra vettem, hogy nagyon örül, de nem ezt láttam rajta. Szerintem van köztük valami feszültség, és biztosan nem a tantárgy miatt. 

    – Lupin professzor? – vonta össze a szemöldökét Fawn. – Nem hallottam a nevét. 

    – Én is láttam rajta, hogy kedvetlenebb, mint szokott lenni – szólt Severus. – Szerintem ez azért is lehet, mert hát itt ez a Black-ügy, és Per bá’ mondta, hogy ismerte. Biztos megviseli az embert, még őt is, ha most egy volt iskolatársától kell megvédeni az iskolát. 

    – Perselus szerintem nem az a típus – mondta Fawn. – Ha valaki nem érdekli, akkor nem érdekli. Említette, milyen utálatos alaknak tartotta, valószínűleg arra utalt, hogy kinézte belőle… hogy tehet ilyet. 

   Raven érzékelte a nagymamája hangnemén, amire gondolt, annak ellenére, hogy nem nézett rá. 

Előző

Következő