33. fejezet

Újra Malfoy

   A Roxfort aztán januárban újra megtelt hangzavarral. Severus és Raven először persze rögtön siettek üdvözölni Pitont, utána pedig Scarlettet. Severus ez után azt találta ki, hogy mikor meglátta a nagyteremben Pitont és Lupint egymáshoz képest hallótávolságban, odament a sötét varázslatok kivédése tanárhoz, és az állapotáról érdeklődött. Hamar odáig jutott a beszélgetés, hogy Severus biztosította Lupint Piton bájitalainak sikeréről, nem győzve tetézni azzal, hogy jobb bájitalismerőt nem is tud, ő is mindent tőle tanult, többet, mint a könyvekből. Afelől nem volt kétség, legalábbis a szavai alapján, hogy Lupin is így gondolta, együtt dicsérték a professzort, és Raven, aki messzebbről figyelte a jelenetet, látta a nagybátyja arcán a vegyes érzelmeket: undort és büszkeséget, aminek keverékétől nevetnie kellett. 

   Severus, Raven és Scarlett kimentek a Mardekár-Hollóhát meccsre, és Raven most érezte tisztán, hogy egyáltalán nem szurkol a háza csapatának. Malfoyt látni meg végképp nem lelkesítette. Piton persze, mint házvezető, rendkívül elégedett volt, mert még mindig ők tartották az első helyet. Mindemellett január elején a nagybácsi rendesen meg lett ajándékozva, aztán pedig lassan teltek a napok egészen februárig. Raven születésnapjára újabb bulit szerveztek hárman Severusszal és Scarlett-tel, máskor pedig mélyen belemerültek a beszélgetésbe arról, vajon jogos-e egyáltalán a dementorcsók bárkinek is.     

   A Griffendél-Hollóhát meccs reggelén Scarlett és Raven teljesen nyugodtan beszélgettek a nagyteremben, mikor Severus felvisított mellettük: 

    – ASZTAPASZTA! Tűzvillám! 

   Ekkor már mindenki Harry Pottert és az új seprűjét nézte, természetesen. 

    – Pff, odanézzetek, Malfoy meg a többiek – bökött a fejével Scarlett a kviddicsjátékosok felé nevetve: azok szóhoz sem jutottak a döbbenettől. – Na, szép lesz ez a meccs. 

    – Jaj, de odamegyek mindjárt! – pattogott a helyén Severus, de hirtelen behúzta a nyakát. – Per bá’ olyan gyilkos tekintettel méreget mindenkit… 

    – Nem csodálom – mondta Raven. – A Tűzvillám ellen a Nimbuszoknak esélye sem lesz. 

    – Persze, még mindig a Kométa a legjobb. Na, mindegy, akkor nem megyek oda. Per bá’ biztosan tud szemmel verni. 

    – Téged csak nem verne szemmel. 

    – Jó, lehet, de már a pillantásától is úgy érzem magam. Mostanában kicsit durcás. 

   Erre Raven majdnem félrenyelte a sütőtöklevet, mert Piton viselkedéséről ugyan hasonlóan gondolkozott, de ez a szó sosem jutott volna eszébe a nagybátyja kapcsán. 

    – Na, Malfoy meg a talpnyalói már megint akcióznak – morogta Scarlett, és a testvérpár is látta, hogy hármas a Griffendél asztalához indult. Nem sokkal később azonban felhangzott a griffendélesek nevetése, a szőke fiú pedig csatlósai kíséretében visszatért a mardekárosokhoz. – Jaj, ezt hallanunk kellett volna. Vajon mit mondtak neki?

    – Megkérdezzem? – szólt újra Severus. 

    – Csodálom, hogy még életben vagy – nézett rá Raven.

   Nemsokára aztán mindenki elindult a kviddicspálya felé, és izgatottan várták a meccs kezdetét. És az nagyon izgalmas is volt, közben Raven és Scarlett jót szórakoztak Lee Jordan és McGalagony professzor szokásos párbeszédén a kommentár-mikrofonnál. A hármas egyébként egy pillanatig hitte csak azt, valóban dementorok bukkantak fel újra, aztán mikor mindenki elámult Harry Potter varázslatán ellenük, már egyáltalán nem is volt kétség, hogy kik ők. A következő pillanatban meg erről meg is feledkezett mindenki, mert a Griffendél megnyerte a mérkőzést. Amíg a griffendélesek a csapatuknak örültek odalent, Severusék visszatértek a „dementoros” témához. 

    – Most miattuk pontlevonás a házunknak, csak gratulálni tudok – csóválta a fejét Scarlett. – De ahogy Potter elintézte őket… ez a történet örök időkre az egyik legviccesebb marad a Roxfortban. Legalább megkapták a magukét, jé, megy Dumbledore is… 

    – Az biztos – bólogatott Raven. – Ekkora idiótákat, komolyan mondom…

    – Ezeken a kviddicsmeccseken mindig történik valami felejthetetlen! – mondta Severus. 

***

   Másnap nagyon különös dolgot tapasztaltak a diákok: a tanárok össze-vissza szaladgáltak és biztonsági indézkedéseket tettek a kastély védelmében. Ravenék azon gondolkoztak, vajon történt-e valami, de Pitonnal nem tudtak mostanában hatszemközt beszélni. Mindemellett újra előkerült a mardekáros klubhelyiségben Csikócsőr témája, Malfoy nem győzte hangoztatni, hogy hamarosan elérkezik a tárgyalás és a hippogriffet ki fogják végezni. Ezt pedig a hármas nem bírta hallgatni, szóval inkább Severusék üres hálótermében töltötték a szabadidejüket. Egy roxmortsi szombaton Severus leszaladt rövid időre a faluba, mert azt beszélte meg a lányokkal, hogy hoz nekik édességeket, és ezt a kört egy óra alatt meg is futotta, utána nyugalomban beszélgethettek végre újra a klubhelyiségben, ahol csak kisebbek voltak. 

    – Kérdeztétek már, mit szólt Piton Malfoyék akciójához? – kérdezte Scarlett.

    – Nem – rázta a fejét Severus, majd elgondolkozott. – Mostanában kicsit elhanyagoltuk, nem? 

    – Elég elfoglaltnak tűnik – mondta Raven. – De majd megpróbálhatjuk újra megkeresni, hátha a szobájában van. 

   Mikor visszatértek a Roxmortsban járt diákok a klubhelyiségbe, ők gyorsan felsiettek Severus szobájába, mint mindig. Ezekben a napokban vagy a könyvtárban időztek, vagy estig a fiúnál, ha nem akartak a parádézás fül- és szemtanúi lenni. Hétfőn, mikor Raven és Scarlett a bejárati csarnokon át siettek egyik szünetben mosdót keresve, viszont mégis tanúi lettek olyasminek, amire aztán egyikük sem számított. A harmadikos griffendélesek és mardekárosok épp akkor értek vissza az udvarról, Malfoy pedig visszafordulva szövegelt, természetesen a vadőrt gúnyolva, amikor Hermione Granger pofon vágta. 

    – A-aaaszta – nyögte Raven. 

    – Erről a világért sem maradtam volna le – mondta kerek szemekkel bámulva Scarlett. Egészen addig figyelték a feszült jelenetet, amíg Malfoy visszavonulót nem fújt a csatlósainak. – Gyáva. 

    – Tudod, mi kéne? – támadt ötlete Ravennek. – Valahogy úgy beállítani ezt az egészet, hogy Malfoy ne tudja lemosni magáról azt, hogy szerelmes beléd!

    – Ja, csak találjuk ki, hogyan – nevetett Scarlett. 

    – Megérdemelné. Állandóan tőle hangos a klubhelyiség, el sem tudom képzelni, hogy ekkora egó hogy férhet bele a testébe.

   Beavatták Severust, és ezután már nem volt olyan nehéz kiötleni a tervet. 

    – Van egy remek ötletem arra, hogyan hihetné mindenki azt, hogy Malfoy beléd szerelmes – mondta Severus. – Egyszerűen csak írunk egy csomó szerelmes levelet és lerajzoljuk Scarlettet, majd pedig ezeket betömjük Malfoy ágya alá.

    – Úú, alig várom! – lelkendezett Scarlett. – Ezt igazán megérdemli, ez a legkevesebb azok után, amiket művelni szokott.

   Ezen a napon neki is álltak megalkotni a „Malfoyt leleplező” leveleket, rengeteget nevettek közben, majd miután végeztek, Severus belopózott a harmadikosok szobájába. Mivel nem volt ott éppen senki, a levelekkel tért vissza, és besöpörte őket a szőke fiú ágya alá. Egyet kicsit kijjebb hagyott, aminek csak a sarka látszott ki és azon ez a szöveg: „Én szerelmem…”.

    – Jól van, már csak meg kell várnunk, hogy felmenjenek és észrevegyék – dörzsölte össze a kezét Severus, és ördögien nevetett egyet. Raven és Scarlett erre szintén felnevettek, és nem is nagyon tudták abbahagyni. 

Előző

Következő