34. fejezet

Severus tanácsadáson

   A hármas szinte kidülledt szemekkel bámulta a harmadéves fiúcsapatot, a várt hatás azonban aznap nem érkezett el. Úgy sem tűnt, mintha a közelmúltban Malfoyra nagy szégyent hoztak volna, úgyhogy feltételezték, hogy nem vették észre a leveleket. 

    – De kár… meg kell találnia… a mai után látni akarom a képét – suttogta Raven, Scarlett pedig felnevetett. Severusnak nem volt alkalma most leellenőrizni, valóban nem látták-e, vagy esetleg Malfoy hamarabb észrevette-e őket, de másnap, míg mindenki a nagyteremben volt reggeliidőben, felszaladt hozzájuk, és a pergamenek tényleg eltűntek a szőke fiú ágya alól. A húsvéti szünetig még ötször próbálkoztak újra, sikertelenül – a végén Severus már konkrétan Malfoy párnája alá dugta a leveleket és egy egészet kívül hagyott, majd felküldte Zambinit, hogy valami zörgést hallott odabentről lefelé jövet, de látszólag így sem vett észre semmit. Aztán persze Severus arra gondolt, hogy Zambini valószínűleg nem vonná kérdőre Malfoyt emiatt, utána pedig mikor legközelebb felment az üres hálóterembe, a levelek már megint nem voltak a helyükön, így az is lehetséges volt, hogy Malfoy rájött, valaki tréfát űz vele.

   A szünetig nem nagyon volt idejük új tervet kieszelni, majd ezekre a napokra a hármas hazautazott, de többnyire a házi feladat írásával töltötték az időt, nem pihenéssel. Raven és Scarlett sokat leveleztek, megbeszélték, melyik tantárgyakat veszik majd fel a következő tanévben: végül is ugyanazokat választották, hogy ne legyenek egyedül más mardekárosokkal. 

    – Mama, mesélsz nekem egy kicsit apáról? – szólt Severus egyik reggeli alkalmával. – Meg anyáról is, ha tudsz. A pályaválasztásuk érdekel. Per bá’t kérdeztem, de ő anyát nem tudja, mert már túl volt rajta, mikor Per bá’ roxfortos lett, apát meg persze szintén nem tudja. 

    – Hm, anyátok pályaválasztási tanácsadásáról én sem tudok semmit – felelte Fawn. – Azt tudjátok, hogy a talárszabászatban dolgozott az Abszol úton. Nekem említette, hogy szeretett volna nyitni egy sajátot is idővel. Gondolom, ez lehetett már korábban is a célja. Apátokról viszont természetesen tudom, és Severus, egy kicsit visszafogottabban ugyan, de körülbelül annyi ötlettel állt elő, mint te. Tudjátok, ő minden újat ki akart próbálni mindig is, minden lehetőséggel élt, amit csak meglátott. A pályaválasztásra így természetesen rengeteg ötlettel érkezett… 

    – Akkor kétség sem fér hozzá, hogy rokonok – bökött Severus felé a fejével Raven. 

    – Hát, nincs is – nevetett Fawn. – Daniel alapvetően elég szétszórt típus volt, de tudott keményen dolgozni, ha akart, és ez mindig meghozta a gyümölcsét. Meg persze mindig úgy aludt, mint a bunda! Nem is tudom, meséltem-e nektek, annyit nevettünk ezen: apátok perceken belül elaludt fekve, akár álmos volt, akár nem, anyátok viszont pont az ellentéte volt, esti olvasás nélkül nem tudott elaludni. Daniel persze kivételesen jószívű fiú is volt, akárcsak te, Severus. 

    – Ó, mama, elpirulok – kapott az arcához szégyenlősködve Severus. 

    – Aztán azt tudjátok, hogy végül is a különleges varázstárgyak javítására specializálódott. Mindig is nagyon szeretett javítgatni dolgokat. Emlékszem, gyerekkorában sorra szétszedte a tollaimat, hogy újra összerakhassa.

***

   Severus utolsó simításként a titkos listája elkészítéséhez a kastélyba visszatérve átnézte a klubhelyiség hirdetőtábláján a szórólapokat is, mint minden más évfolyamtársa. Ezután már csak annyi dolga volt, hogy kivárja a szerdát, amikor mehetett Pitonhoz. Raven és Scarlett ezen a napon sok szerencsét kívántak neki a reggelinél – aztán elgondolkoztak, vajon miért tették ezt, hiszen Severus nem olyasmire készült, aminek tétje lenne, de valamiért az elszántsága láttán mégis ez érződött. 

    – Elérkezett a várva várt nap! – Severus így esett be Piton dolgozószobájába a kijelölt időpontban. A férfi arca meg sem rezdült. – Izgulsz már, Per bá’?

    – Majd a végén meglátjuk. Add elő.  

    – Máris, máris – kezdett a fiú turkálni a táskájában –, amúgy a többieknél mi volt? 

    – Nem mondanám, hogy nagyratörő terveik vannak. Siess, Severus, azt hiszem, ez nem lesz túl rövid beszélgetés. 

    – Nem is, Per bá’! – És azzal a lendülettel egy majdnem két méteres pergamentekercset húzott ki a táskából… 

   Piton arca továbbra sem rezdült. Csak ennyit tett hozzá: 

    – Ezt nem mondod komolyan, Severus. 

    – Mit? – nézett meglepetten nagybátyjára a fiú. – Ja, nyugi, nem ennyi! Csak a biztonság kedvéért jó hosszú pergamenre írtam, de végül kevesebb lett, mint a fele, és a nagy része csak a kifejtésem. Khm – köszörülte meg a torkát -, akkor kezdem. Először is, mivel nagyon szeretlek, Per bá’, a listámon első helyen áll a bájitalszakértői hivatás. 

    – Ezzel valószínűleg nem lesz nehéz dolgunk. Egészen pontosan mihez szeretnél vele kezdeni? 

    – Két dologra is gondoltam. A múltkor Ravennel rájöttünk, hogy nem leszünk örökké együtt a Roxfortban, így lehet, hogy átvenném a helyedet, Per bá’. 

   Piton nem válaszolt rögtön. 

    – És velem mihez szeretnél kezdeni? 

    – Ja, oh, nem úgy – rázta meg a fejét Severus –, akkor venném át a helyedet természetesen, ha te más állást kapsz. Szerintem tuti megkapod egyszer a sötét varázslatok kivédését, addigra már talán végzek itt és kelleni fog egy bájitaltanár… vagy az is lehet, hogy segítek neked. Beállhatnék tanársegédnek. És aztán veszem át a helyed, hogy nyugdíjba vonulsz… 

    – Lassíts egy kicsit. Tehát, mint mondtam, a bájitalszakértelmeddel nem lesz baj. Egészen biztosan le tudod tenni kiválóra a RAVASZ-t. A tanítási képességeid… 

   Piton elképzelt egy bájitalórát Severus vezetésével. Inkább gyorsan abbahagyta. 

    – Ezt majd akkor tudom biztosra megítélni, ha nagykorú leszel. 

    – Oké – bólintott Severus. – Más tanár nem szeretnék lenni, de nagyon szívesen segítenék mindenben. Szerinted milyen tantárgyak illenének még hozzám? 

    – Nos… – Piton hátradőlt a székében – tőled különösebb lelkesedést a jóslástant és a mágiatörténetet illetően hallottam. De az évfolyamtársaid azt mondják, te gondozod egyedül az összes állatot Hagrid óráin. Bevallom, ez talán mégis jobb ötlet lenne, mint a vadőr tanári pozícióba emelése… 

    – Hm, igen, a jóslástant szeretem. De annyira azért szerintem nem vagyok jó. A mágiatörténetet meg nem vehetem át, Binns professzor biztos marad. Az állatokat szeretem, de tanári szempontból nem érdekel… akkor azt hiszem, áttérek a másik bájitalszakértői célomra. Ha gyógyítói pályára megyek… 

    – Már itt állj meg, Severus. Jól meggondoltad? 

    – Év eleje óta ezen dolgozom, Per bá’, még álmomban is! 

    – Te tudod, de szerintem a te felelősségedre bízni embereket… 

    – Nem én akarom gyógyítani őket, bár ez is megfordult a fejemben. De ezzel kapcsolatban leginkább az érdekel, hogy én állítom elő a bájitalokat a betegeknek. 

    – Nos, a gyógyítók mindent csinálnak, nem lehetsz csak bájitalfőző. De ha mégis ezt választod, ahhoz nagyon sok RAVASZ-vizsga fog kelleni. 

    – Rendben, értettem, Per bá’ – szalutált a fiú. Piton alig észrevehetően a szemét forgatta. – Akkor tovább megyek. Felírtam a rejtőzködő állatok felfedezője címet, de mióta elolvastam Göthe Salmander könyvét, szerintem ilyenek nincsenek is… 

    – Nagyon örülök – fűzte hozzá Piton. 

    – … így akkor marad az előadóművészet. 

   Erre inkább Piton nem mondott semmit. 

    – Három különböző ötletem is van: első a humorista! Én leszek az első varázslóhumorista, aki ezt hivatásszerűen űzi. Ehhez persze színészet sem árt, varázslószínészből már több van, gondoltam, kipróbálom majd a szakmát. 

    – Kétség sem fér hozzá, hogy problémáid nem lesznek az előremenetelben – mondta a professzor, jobbra fordítva a szemét. 

    – Köszönöm, Per bá’! Egy dolog maradt: operaénekes! 

   Piton tekintete lassan visszatért drága unokaöccsére, de ez tényleg nagyon lassan történt. 

    – Azt hiszem, befejeztük. 

    – Nem fejeztük be, Per bá’! – tiltakozott hevesen Severus. – Direkt tartogattam utoljára, mert erre nagyon sokat gyakoroltam! Figyelj csak… 

    – Severus, menj innen. 

    – LAAAAAAA! – kezdett neki a fiú a tőle telhető legoperásabb hanggal, és ami azt illeti, nem állt túl messze tőle. Piton azonban nem igazán értékelte. Csak szép nyugodtan elővette a pálcáját, majd annak segítségével kipenderítette unokaöccsét a szobából, a szék lábaira varázsolt kerekeken gurulva – mindeközben a fiú vadul áriázott, ahogy száguldott a folyosón. 

   Szóval, így zajlott Severus pályaválasztási tanácsadása, amire olyan buzgón készült egész évben. Kecske Tónival aztán jól ki is tárgyalták ezt.

    – Arra nem nagyon látom benned sem a választ, hogy pontosan mi szeretnél lenni – mondta a kecske. 

    – Hát mert mindent ki szeretnék próbálni. Nagyon köszönöm a segítségedet, Tóni! Most akkor irány tanulni az RBF-ekre.

    – Így van. Pár napig ez esetben hagylak is, aztán majd újra érkezem. Viszlát, Severus. 

    – Szia!

   Severus persze az RBF-ekre még nem állt neki rögtön tanulni, ugyanis most, hogy teljesen szabad volt, életbe lépett a Malfoy elleni merénylet második szakasza. Úgy döntöttek, nem mennek le a Griffendél-Mardekár meccsre, hanem, mivel azon szinte mindenki ott lesz majd, főleg a mardekárosok közül, elintézik, hogy semmiképp se akadályozza meg semmi a leveleik célbaérését. A meccs előtti napon az állapotok a klubhelyiségben elég embertelenek voltak, szóval a hármas inkább hamar elment lefeküdni. Így ők lettek az első felkelők is, és még akkor megreggeliztek, mikor rajtuk kívül még csak egy-két diák és tanár volt a nagyteremben. Aztán visszatértek a klubhelyiségbe és várták a meccs kezdetét, hogy kiürüljön a kastély…

Előző

Következő