37. fejezet

Severus akciója

   Malfoytól legalább mindenkinek nyugta volt a kviddicsmeccset követően, de ahogy közeledett Csikócsőr újabb tárgyalása, ismét az idegeire ment annak, aki hagyta. Severusék tőle tudták meg, hogy az utolsó vizsga napján bonyolítják le az utolsó tárgyalást. A vizsgahét kezdetével a fiú el is határozta, hogy a legendás lények vizsgáján megkérdezi Hagridot még egyszer, tehet-e valamit. 

    – Nagyon kedves vagy – mondta a vadőr búskomoran. – De sajnos nincs sok esély… hatodikán lesz az újabb tárgyalás. Küldenek egy hóhért is, szóval… 

    – De hát még el sem döntötték! – lepődött meg Severus. 

    – Valószínűleg ők már döntöttek. Ez csak formaság, tudod… azért köszönöm. Na, menj, sok sikert a vizsgádhoz. 

   Délután annyit méltatlankodott a hármas, amennyit csak lehetett, de persze ez nem segített senkin. Severus úgy határozott, Kecske Tónitól kér tanácsot, aki még hónapokkal az után is látogatta, hogy bejelentette távozását – a kérdésre egyébként mindig csak annyit felelt, hogy tudni fogják mind a ketten, ha eljön az ideje. Eddig csak a vizsgákról és a pályaválasztásról volt szó köztük, szóval arra nem utalt semmi, hogy ez az időpont mostanában következne be. 

    – Jaj, most éreztem, hogy nehéz volt belekerülnünk az álomba – rázta meg a fejét Severus, mikor Tóni kis házában találta magát. 

    – Ebben az időszakban ez mindig így van. Sok a fejedben a jegyzet. 

    – Az a jó. Szóval, most a hippogriffes ügyről lenne szó…

   A fiú előadta a történetet. 

    – Mit gondolsz? Van erre valami jó tanácsod? Mert mi kifogytunk az ötletekből. Illetve nem is volt túlságosan használható, mert hát nekünk nincs közünk hozzá, mit tehetnénk…? De már csak Dracóért is megérné! Jó, lehet, hogy ilyen téren kicsit elszaladt velünk a ló a múltkori esetet látva, de a lányok biztos azt mondanák, megérdemelte. Jó, szerintem is. A vele kapcsolatos ötleten még agyalnom kell, de be akarom fejezni… jaj, bocs, elkalandoztam. 

    – Igen, azt látom – bólintott Tóni. – Na, Severus, ez valóban egy nehéz ügy, de tudod, hogy lehetetlen nincs. Csak kicsit több időbe kerül a megvalósítása. 

    – Ó! – csillant fel a fiú szeme. – Ez jól hangzik! Ezt használni fogom.

    – Ha meg akarjátok akadályozni a hippogriff kivégzését, hagyományos módszerekkel nem fog menni, ez tény. De én úgy látom, hogy van már egy megoldás a fejetekben. 

    – Tényleg? 

    – Gondoljátok át újra. Rá fogtok bukkanni. Severus, nekünk ennyi volt mára. Nemsokára újra látjuk egymást. 

    – Szia! 

   Severus felébredt. Rögtön neki is állt készülődni, hogy minél hamarabb túl lehessen a vizsgáján (legalábbis ez képtelenség volt, mivel időponthoz kötötték, de ő erre gondolt), és megbeszélhessék a dolgot a húgával és Scarlett-tel.

    – Tehát, beszéltem éjjel Kecske Tónival – fogott bele a fiú ünnepélyes hangnemben, mikor vacsora után letelepedtek a fiú ágyán. – Azt mondta, a megoldás már a fejünkben van, csak át kell gondoljuk a lehetőségeinket újra. 

    – Ó, hát… jó – bólintott lassan Raven, ismét nem tudva, mit kezdjen ezzel az információval. Megrázta a fejét. – Na, jó, szóval gondoljuk át újra. 

    – A megoldás már a fejünkben van – gondolkozott hangosan Scarlett. – Szóval már eszünkbe jutott? Az egyetlen, ami az eszünkbe jutott és nagyjából használható volt, hogy… 

    – Severus az őrületbe kergeti a kivégzőket? – nézett rá Raven. 

    – Ezt nekem miért nem mondtátok?! – pattant fel Severus. – Csodálatos ötlet!

    – Várj már, ez nem annyira megvalósítható! – ragadta meg a karját Raven. – Hiszen ha így lesz, téged kicsapnak! 

    – Raven, én ennél jobb színész vagyok! Nyilván nem úgy fogom csinálni, hogy egyértelmű legyen a szándékom. Eljátszhatnék egy diákot, aki bájital hatása alatt áll… 

    – Akkor meg kihívják Madam Pomfreyt – mondta Scarlett. 

    – Ne aggódjatok! Egy éjszakára van szükségem, alszom rá, és kidolgozom! – vigyorgott a fiú. – Tökéletes lesz! Megoldjuk. Na, most menjetek, megkezdeném az alvást most. 

   Raven és Scarlett nevetve jó éjszakát kívántak és átmentek a saját hálószobájukba. 

    – Szerinted tényleg menni fog neki? – kérdezte a szőke lány. – Csak mert amikor nekem eszembe jutott, én inkább vicceltem… legalábbis nagyjából komolyan gondoltam, de azt nem, hogy tényleg ez lesz a terv. 

    – Szerintem minden megy neki, amit a fejébe vesz és van elég ideje felkészülni – vont vállat Raven. – Reménykedjünk. Ez a mi utolsó esélyünk, szóval… de persze abban is biztos vagyok, hogy Potter és a barátai is készültek valamivel, csak nem hagyják annyiban. 

    – Nem kéne őket megkérdeznünk? Hogy együtt tudjunk dolgozni. 

    – Biztos hasznos lenne, de tudod, én ezt azért nem támogatom, mert ahogy Severus elmesélte a beszélgetéseit Hagriddal, nekem az jött le, hogy ő nem bízik bennünk annyira. Mármint annyira, hogy segítséget kérjen. Legalábbis szerintem. Merthogy mardekárosok vagyunk, ugye. Szerintem Potterék sem bíznának bennünk, minimum elutasítanák. 

    – Igazad lehet… milyen fura ez a ház. De ha bejön Severus terve, akkor változtathatunk a hírnevén! Vagy legalábbis a mi sajátunkon. 

    – Ja. Jó lenne. 

   A vizsgahét elég lassan telt el, de csak a végére értek, ami ezúttal a hármas számára egyáltalán nem volt akkora megkönnyebbülés, mint tavaly előtt. A teljesítményük kielemzését későbbre hagyták, most Severus elindult, hogy egy ablakot keressen, ahonnan látszik, mikor érkeznek a tárgyalásra az emberek és ahonnan gyorsan le lehet jutni a vadőrházba. 

    – Jaj, Severus! – csapott a homlokára Raven. – Valamit nagyon elfelejtettünk! Nem mehetünk ki tanár nélkül! 

    – Ezt is átgondoltam, ne aggódjatok. És miközben csinálom, aközben sem. 

    – Jó, én bízom benned… 

   A várakozási idő lassan órákká nyújtódott el, így már az is felmerült a hármasban, hogy mégsem lesz tárgyalás, vagy épp már megvolt, csak nem ítélték el Csikócsőrt. Vagy a legrosszabb: már minden megtörtént. Ezért Raven és Scarlett elmentek információt gyűjteni; az bebizonyosodott Malfoy társaságának beszélgetése alapján, hogy az ítéletet még nem hajtották végre, úgyhogy megkönnyebbülve tértek vissza Severushoz. A fiú azt mondta nekik, hogy menjenek el vacsorázni, amíg ő figyel, a lányok így is tettek, utána siettek vissza az ablakhoz… csakhogy Severus addigra már nem volt ott. 

    – Mégis hová… – kezdte Scarlett, de Raven a szavába vágott: 

    – Oda nézz! – mutatott ki az ablakon.

    – Mit nézzek?

    – A szikla mögött! Azt a farönköt! 

   A vadőrkunyhóba vezető út mellett állt egy nagy szikla, pont szemben az ablakkal, annak lassan elnyúló árnyékában pedig valóban ott volt egy nagyon gyanús farönk… ami aztán gurult egy kicsit, majd megállt. 

    – Az… az Severus? – hüledezett Scarlett. – De hát hogyan? Hogyan változtatta magát… 

    – Szerintem az csak egy köpeny, ha jobban megnézed, azért látszanak a körvonalai. De nagyon hatásos! Habár azt nem tudom még mindig, hogyan jutott ki… 

    – Szerintem kiugrott. 

    – Jaj! – temette az arcát a kezébe Raven. – Jó, csak volt valami bűbája erre is… na, már csak reménykedjünk, hogy sikerrel jár… 

   Mindeközben Severus a fűben fekve figyelt a megbűvölt köpenyén keresztül, ugyanis épp ekkor lépett be a kunyhóba a négy férfi. Megfeszült és várta az alkalmat, amikor majd előbújhat a rejtekéből. Ekkor azonban megpillantott valami nagyon különöset. Nem más, mint Harry Potter és egy griffendéles barátja tűntek fel a kunyhónál, elkötötték a hippogriffet, és behúzták a fák közé. Severus nem mozdult, döbbenten figyelt tovább, és valami visítást is hallott a közelben, de jobban lekötötte, amikor kiléptek az emberek a kunyhóból és Csikócsőr hűlt helyét találták. 

    Ezaz, siker! Most már csak vissza kéne jutnom valahogy… 

Előző

Következő