42. fejezet

A világkupa

   Ezen a nyáron természetesen a legjobban várt esemény nem más volt, mint a kviddics világkupadöntő, amely egy augusztusi hétfőn vette kezdetét. Severus és Raven buzgón készülődtek, és mostanában másról sem beszéltek, pedig hátra volt még egy hét. Mivel nem lehetett tudni, mikor végződik a mérkőzés, Fawn nem tervezett a testvérpárral tartani, és Piton elfoglalt volt továbbra is – nem kellett persze aggódni semmiért, mert nem egyedül készültek erre az utazásra, hanem Scarlett-tel és szüleivel. Ők is vették egyébként a jegyeket, amik elég jó helyre szóltak és épp emiatt drágák is voltak. Scarlett családjának nem volt gondja a pénzzel, így akár díszpáholyba is kerülhettek volna, ha akarnak, de mivel fennállt a veszély, hogy összetalálkoznak Malfoyékkal egy ilyen helyen, a lány és Raven egyhangúan eldöntötték ezt a kérdést; Severus nem foglalt állást. Scarlett szülei emellett elintézték a táborhelyet, a sátrakat, így a testvérpárnak csak magukra volt gondjuk. Izgatottan néztek elébe a közelgő eseménynek. 

   Egyik reggel azonban, pár nappal az előtt a bizonyos hétfő előtt, levél érkezett a számukra Scarlett-től. 

   Kedves Raven és Severus! 

   Rossz hírem van. A nagypapám már napok óta beteg, és most rosszabbodott az állapota, ápolásra szorul. Nagymamám nem tudja egyedül ellátni őt, így oda kell utaznunk. Ne aggódjatok, semmi komoly, csak pihenésre van szüksége, aztán pár nap és rendbejön. Úgyhogy nekünk ki kell hagynunk a kupát. Illetve mehetnék, mert rám nincs feltétlen szükség, de azt hiszem, jobb, ha én is ott vagyok. Úgyhogy sajnálom. De ti ne hagyjátok ki, ha van rá lehetőségetek! Írjatok választ, aztán ha mentek, küldöm a jegyeiteket és a sátrat. Miattam tényleg ne maradjatok le róla, hiszen akkor ki meséli el, mi történt ott? 

   Várom a válaszotokat mihamarabb!

   Scarlett

    – Scarlették nem tudnak vinni minket a döntőre – mondta Raven Fawnnak és Pitonnak. – A nagypapája beteg.

    – Remélem, hamar meggyógyul – mondta Fawn. – Akkor nem is mentek? Mi lesz a jegyekkel?

    – Scarlett azt írja, ha van lehetőségünk, menjünk el – mondta Severus. – Végül is… már elég nagyok vagyunk, szerintem. Mami, lehet? 

    – Nem ismerem ezeket a helyeket. Perselus, mit gondolsz, milyen hely ez két tizenévesnek? Azt persze tudom, hogy vigyáztok egymásra – nézett a testvérekre. 

    – Ha végig együtt maradtok, nem hiszem, hogy kell titeket félteni – felelte Piton. – És felnőtt varázslókkal és boszorkányokkal lesznek körbevéve nappal és éjjel is. Kettejüknek együtt nem gondolom, hogy veszélyes. 

    – De jó! – lelkesült fel Severus. – Úúú, egyedül megyünk a kupára! Ez milyen izgi lesz. Nyugi, mami, azonnal írunk, ha van valami. A táborhely meg mugliké, szóval feltűnősködni sem fog senki. 

    – Rendben van – mosolygott Fawn. – Én bízom bennetek. De hogyan juttok oda? 

    – Ú, tényleg – kapott észbe Severus. – Per bá’, nem vinnél el? Csak egy hopp, és csinálhatod is tovább a dolgod. – Raven erre elnevette magát. 

    – Melyik nap kell mennetek? 

    – Szombaton reggel. Két nappal korábban ott kell lennünk a hely miatt. Tudod, így osztották be. 

    – Aznap nem tudlak elvinni titeket, dolgom van. 

    – Óú… – szomorkodott Severus. – Mama kocsija meg épp nem jó… 

    – És ha tömegközlekedéssel mennénk? – jutott eszébe Ravennek. – Ahogy a muglik. Mama tudja, hogyan működik, ugye? 

    – Persze, és ti is utaztatok már rajta, mikor kicsik voltatok – bólintott Fawn. – Elengedlek titeket, de tényleg ne menjetek el egymás mellől!

    – Ha tehetném, Ravent a Roxfortban sem hagynám magára! – húzta ki magát Severus. 

    – Igazából ott amúgy sem vagyok egyedül, csak a mosdóban – mondta Raven. – Visszaírok Scarlettnek. 

   Kedves Scarlett!

   Jobbulást a nagypapádnak! Most beszéltük meg mamával és Perselus bácsival, hogy elmehetünk ketten, és képzeld, a mugli tömegközlekedést fogjuk használni! Úgyhogy nagyon izgulunk Severusszal. Sajnáljuk, hogy nem tudsz jönni. Persze részletesen elmeséljük majd a meccset! 

   További jó szünetet neked és a családodnak! 

   Raven és Severus

***

   Szombaton hajnali hat órakor a Frey testvérpár a bőröndjükkel és hátizsákjaikkal búcsúzkodás után elindultak a világkupa helyszínére. Fawn részletesen elmondta nekik, mit kell csinálni a tömegközlekedési járműveken, ők pedig nagyon élvezték is a kétórás utat. 

    – Júúj, ez nagyon izgi, nem, Raven? – kérdezte Severus vigyorogva. 

    – De, az – bólintott mosolyogva a lány. – Emlékszem, én szerintem hároméves voltam, mikor utoljára utaztunk ilyenen… 

    – Nem is tudom, miért nem csináltuk többet. Ja, de, mert én hétéves koromtól reptettem mindent. De gondolj bele: egyedül leszünk, először megyünk ilyen helyre egyedül! Ez már igazán felnőttség! 

    – Én még ezt szerintem nem mondhatom el magamról, de örülök, hogy mamáék elengedtek minket. Scarlették sátra meg valami hatalmas, alig várom, hogy kipróbáljuk. 

    – Igen. És vajon kik lesznek még ott? Csak ne a szobatársaim… 

   Mikor megérkeztek oda, ahonnan közelebb járművek már nem vihették őket a táborhelyhez, leszálltak és gyalog tették meg az út hátralévő részét. Közben tanúi voltak egy fiatal boszorkánycsoport hirtelen felbukkanásának, akik mind egy üdítőitalos palackba kapaszkodtak. 

    – Jaj, Sev, jöhettünk volna zsupszkulccsal is – mondta Raven. 

    – Nekem eszembe jutott, de a muglik módja izgalmasabb. – Severus a hajával bajuszt formázott, és kicsit berekesztette a hangját. – Éljenek a mugli találmányok. 

   Raven felnevetett. 

    – Igaz, én sem akartam volna azért zsupszkulcsot használni. Állítólag nagyon húz.

    – Igen, Frey? Ezt gondolod? – hangzott fel hirtelen mögöttük egy fiú hangja. A páros megfordult, és Severus egyik szobatársát pillantották meg, aki szemlátomást a kelleténél többet nőtt a nyáron és sikerült túlzásba vinnie az edzést. A fiú elvette a haját a szája elől, és felöltötte az „elverlek terelőütővel” nézését.

    – Mit mondtál a húgomnak? 

    – Nem a húgodnak mondtam, hanem neked. Éljenek a mugli találmányok? – lépett közelebb nevetve a fiú, és a társasága is felbukkant: még két hasonló mardekáros érkezett mellette. – Látszik, hogy mugli a nagyanyád. Fogadok, azt hitték gyerekkorodban, kvibli leszel. Úgy is nézel ki. 

    – Miért, láttál már kviblit? A szó alapján szerintem úgy nézhet ki, mint egy törpe. 

    – Sev, menjünk inkább – mondta Raven. 

    – Vagy mint te – tette hozzá Severus, még mindig szobatársára nézve. – Bár te nem vagy törpe. Sokat nőttél a nyáron. De én hamarabb nőttem meg! 

    – Jól van, Frey – nézett rá szúrósan a fiú. – Most megkergetlek. 

    – Azt te csak hiszed! – azzal Severus felkapta Ravent (gyakorlatilag a hóna alá csapta) és a bőröndöt, majd rohant. A fiú meg utána, és egy darabig tényleg nem kapta el. 

    – Sev, nem lesz ez így jó! – mondta Raven. 

    – Csak figyelj… – bizonygatta Severus, azonban épp most fogyott ki a szuszból a terhei miatt, így megállt, a szobatársa pedig kihasználva az alkalmat, rávetette magát. Raven még szerencsésen kimászott a rakásból, mielőtt a másik szobatárs hassal rájuk ugrott volna. 

    – Ez nem tisztességes párbaj! – kapálózott Severus, ahol még tudta mozgatni a végtagjait. – Küzdj meg velem tisztességesen, bitang! 

    – Severus, ne már, megígértük a mamának, hogy nem keveredünk bajba! – próbált javítani valahogy a helyzeten Raven. 

    – Igen? Megígértétek a maminak? – gúnyolódott az egyik mardekáros. – Őt miért nem hoztátok? 

    – MERT NEM AKART JÖNNI! BRAAAAGH!! – kezdett el hörögni Severus, aki már ki sem látszott a rakásból. Raven tehetetlenül állt mellettük, ide-oda kapkodta a fejét, és megpillantott egy feléjük futó idős boszorkánycsapatot, akik elég jó formában voltak a gyorsaságot illetve ahhoz képest, hogy egész nap otthon hímezgető nagymamáknak tűntek. 

    – Leszálltok szegény gyermekről! Gyerünk! – visították, és a három mardekáros támadót komolyan a fülüknél fogva rángatták le Severusról, aki végül fel tudott állni, hogy leporolja magát. – Hát nem tanítottak meg titeket otthon, hogyan kell másokkal viselkedni? Ez a jómodor? Ez? – visították a mardekárosok fülébe. Azok kirángatták magukat a kezeik közül, és futva továbbsiettek. 

    – Köszönjük szépen – fújta ki magát Raven. 

    – Köszönöm – bólogatott Severus. – Igazából az utolsó tervem volt, hogy kiüvöltöm magam onnan. 

    – Azért így visszagondolva azt megnéztem volna – nézett rá a húga. – De légyszi, ne provokáld őket. 

    – Igazán nincs mit, kis drágáim – mosolygott az egyik néni. – Miért támadtak meg titeket? 

    – Szobatársaim – legyintett Severus. – Ősi viszály. 

    – Az bizony igen szerencsétlen ügy – bólogatott a boszorkány. – Van kedvetek velünk folytatni az utat a kempingig? 

    – Igen, szívesen – válaszolt Raven. 

   Miután megérkeztek a tábor tulajdonosához és kifizették a helyüket, szétváltak útjaik. Ezen a környéken már elég sok feldíszített sátor sorakozott, így becsatlakozott a sorba Raven és Severus is: a Lympshaméktől kapott ötszemélyes sátrat egy a szülők által írt használati útmutató alapján muglik módjára állították fel, aztán megnézték belülről, hogy elámuljanak. Nem rendelkezett túlságosan tágas terekkel, de nagyon otthonosan volt berendezve és ezt meleg színekkel tették még kellemesebbé. 

    – Asztaaa! – esett le Severus álla. – Ha ennyi hely van, minden éjjel máshol alszom! Ez mekkora buli! 

Előző

Következő