44. fejezet

Izgalmas új tanév

   Valóban a történtektől volt hangos a varázslóvilág a következő napokban, és erre a folyamatosan érkező újságcikkek csak rátettek egy lapáttal. Piton nem mondott semmit, Fawn nem értett annyira a témához, hogy hozzászóljon, és Raven, Severus és Scarlett családja sem foglalt igazán állást, pedig a Reggeli Próféta aztán egyenesen buzdította erre az olvasókat. Vagyis inkább főleg a minisztérium ellen igyekezett fordítani őket. Azért mire a gyerekek elmentek az Abszol útra megvenni új tanszereiket, már alig lehetett erről embereket beszélgetni hallani. Ők is egész nap csak magáról a meccsről társalogtak. 

    – Azért örülök, hogy olyan sokat nem késtünk, mert kár lett volna kihagyni, ahogy Severus elájul a vélák láttán – nevetett Raven, ahogy eszébe jutott az eset. – Meg hát maga az eredmény, az se volt persze semmi. 

    – Igen, teljesen hihetetlen még mindig – bólogatott Scarlett. – Na, én meg azért örülök, mert ti elmentetek, egyébként meg nem lett volna senki, akitől tudom a részleteket. 

    – Nagypapád jobban van már? – kérdezte Severus. 

    – Igen – bólintott a lány. – Már nem is szorul ápolásra, csak pihennie kellett. Tegnap már haza is jöttünk. Ti vesztek új talárt? 

    – Nekem kell, igen – mondta Raven. – De hát mindenkinek kell, írták, hogy most dísztalárt is vigyünk. 

    – Ó, igaz! Akkor mind megyünk a talárszabászatba. 

   A dísztalár kiválasztása volt a legviccesebb része a vásárlásnak mindannyiuk számára. Severus és Scarlett szemszínükhöz illőt vettek, a fiúnak így sötétkék, a lánynak tengerkék ruhája lett, Raven pedig pirosat választott. Ezután megvették tankönyveiket és egyéb tanszereiket, majd elbúcsúztak a nap végén, a testvérpár Pitonnal, Scarlett a szüleivel tért haza. De nem voltak olyan sokáig távol egymástól: nemsokára ugyanis elérkezett szeptember elseje, amikor minden roxfortos tanuló kivonult a 9 és háromnegyedik vágányra, és felszállt a vonatra.

   A hármas immár egy fülkében utazott. Ettek, beszélgettek, odakint pedig egyre erősebben kopogott az eső az ablakon. Mire megérkeztek, ez csak fokozódott, minden diák szaladt, hogy minél gyorsabban elfoglalhasson egy fiákert. De ha még nem kaptak volna még így sem elég vizet a nyakukba, hát Hóborc a bejárati csarnokban kárpótolta őket. Már épp a nagyterem ajtaja előtt jártak, mikor meghallották a loccsanásokat.

    – Hóborc! – puffogott Severus, miután megfordult és meglátta a szellemet. Felgyűrte ruhája ujját, amit sem Scarlett, sem Raven nem értett. – Na, adok én neked mindjárt…

   De mielőtt egy lépést is tehetett volna, Raven elővigyázatosságból gyorsan behúzta a nagyterembe, és a mardekáros asztal felé terelte. Inkább bele sem kezdett annak elképzelésébe, mire is készült most Severus.

    – Szerintetek ki lesz az új sötét varázslatok kivédése tanár? – kérdezte Scarlett. – Nem látok új arcot a tanároknál. Piton professzor mondott nektek valamit?

    – Nem – rázta a fejét Severus. – Bár igaz, nem is kérdeztük, de biztos tudja… szerintem megint elhanyagoltuk kicsit. Mostanában olyan komor képet vágott mindenhez. Azt meg biztos mondta volna, ha ő kapja meg, szóval ez biztos nem történt meg sajnos…

   Nem kellett sok időnek eltelnie, megérkeztek a csuromvizes elsősök, hogy felsorakozzanak a Teszlek Süveg előtt.

    – Ó, Raven, két éve mi álltunk ott – mondta Scarlett.

    – Most nem tűnik annyira messzinek az – mondta Raven, majd hirtelen elkerekedtek a szemei. – Hé! Hát most már mehetünk Roxmortsba!

    – És ez neked most esett le? – nevetett a szőke lány. – A levélben is benne volt.

    – Teljesen elfelejtettem. Persze az engedély megvan. Nagyon jó lesz… három éve, mikor ott voltunk mamával, nagyon élveztem.

    – Találkoztál ott más varázslókkal? Gyerekekkel? – érdeklődött Scarlett.

    – Nem. Amúgy meglepően kevés ott a tizenéves, mármint aki ott lakik.

    – És ha te már ismerted a környéket, nem mehettél volna le már hamarabb? Csak nincs olyan, hogy valakinek ott a családja, de nem engedik le, mert elsős vagy másodikos… bár nem tudom.

    – Biztos kérhettünk volna külön engedélyt Perselus bácsitól, szerintem megadta volna – vont vállat Severus. – De nem jutott eszünkbe.

    – Meg azért mégiscsak ez van a szabályzatban – mondta Raven. – Így korrekt.  

    – A kis szerencsés unokahúg – szólalt meg mellettük Adelaide, akinek jelenléte eddig fel sem tűnt nekik. – Dicsekedsz, mi?

    – Hidd el, Piton professzor minden mardekárosnak adna egy külön engedélyt szíve szerint – fordult felé Severus. – Úgyhogy ne aggódj, már mehetsz te is, Roxmorts igazán csudaklassz hely, és bájitaltanból a nagybátyám arra is pontot ad nekünk, mardekárosoknak, amiért mindenki mást leszidna. Üdvözöld új társainkat, kérlek – tett egy széles kézmozdulatot az elsősök felé. Adelaide arckifejezéséből ítélve a mondatok értelmezésében valahol a negyedik szónál lemaradt, Raven és Scarlett pedig a szájukba tömték az öklüket, nehogy hangosan felnevessenek. Raven jókedve azért hamarabb elszállt.

    – Nagyon jó volt, Sev, de az nem igaz, hogy Perselus bácsi mindenkinek külön engedélyt adna.

    – Jó, nyilván azért kapnád, mert az unokahúga vagy és felelősségteljesebb, mint én, de akkor is nagyon szereti mindenféle kiváltságokban részesíteni a mardekárosokat. Na, melyik a legjobb ház? És mi jobb lehetne annál, hogy együtt lakunk a legengedékenyebb házvezetővel? – vigyorgott.

    – Nézőpont kérdése, de ott a pont – bólintott rá Raven.

   A beosztás gyorsan lezajlott. Severusék egyetértettek abban, hogy az új mardekárosok külső alapján olyanná fognak válni, mint a fiú szobatársai. Ezen az estén a megtöltött hasukon kívül sok más információval is gazdagabbak lettek: az érdekes új tanár, a Trimágus Tusa, a külföldi iskolák… még ott is maradtak kicsit a klubhelyiségben, hogy mindezt kitárgyalják (és nevettek nem egy sort azon, amikor Severus büszkén elmesélte, ő gyerekkorában a Durmstrangot rendre Durmogtangának hívta). Raven és Scarlett nagyon izgatottak voltak az új tárgyaikat illetően is – persze előbb szerettek volna egy jó nagyot aludni.

   A tanítás első hete valóban nagyon-nagyon szórakoztatónak bizonyult. A hármas minden délután élménybeszámolót tartott a klubhelyiségben, ami az új tanév kezdetével szerencsére ismét elviselhető hellyé vált. Mordon óráin a lányok harmadéves létükre még csak elméletet tanultak, illetve a tanár alapszintű átkokat és ellenátkokat mutatott nekik. Severusnál már sokkal jobban bedobta őket a mélyvízbe, a legkegyetlenebb technikákkal kezdték, és részletes beszámolókat kaptak a sötét varázslók elleni harcairól. Ez a bátrabbaknak izgalmas volt, a félősöket megijesztette, Ravennek és Severusnak pedig, bár nem mondták ki, de mégis tudták egymásról, valami fontos a múltról és annak ma is élő részeiről. Scarlett ugyan csodálta a tanárt azért, amiken keresztülment, nem szívesen hallott a sötét mágusokról, és ami azt illeti, mivel a testvérpár elmondta neki már korábban, mi történt három családtagukkal, nem is nagyon merte ő felhozni a témát. A legtöbb diák egyébként kifejezetten izgalmasnak találta Mordon beszámolóit, és igaz, az előadásmódja tényleg hatásos volt; Severus persze úgy adta ezt elő Pitonnak egy látogatásuk alkalmával, hogy jó volt, de a bájitaltanár biztos ezerszer jobban tanítaná. Raven nehezen tudta elfojtani kuncogását, mikor Pitonnak újra és újra megrándult a szája. Egész biztos javítottak a professzor kedélyállapotán valamennyire, mert a tanév kezdete óta látványosan mogorva volt, kicsit jobban is, mint nyáron. Ennek sok griffendéles, hugrabugos és hollóhátas megitta a levét órákon. 

   Raven és Scarlett négy új tantárgyat vett fel, ebből kettő egyezett Severuséval, a legendás lények gondozása és a jóslástan, ezeket maga a fiú is ajánlotta nagy lelkesedéssel. A lányok minden mardekáros panaszkodása ellenére nem tartották annyira rossz tanárnak Hagridot, és bár a feladataik közül nem egy volt veszélyes, igyekeztek jó képet vágni hozzá – a végére többnyire élvezték is. A jóslástanba azért bele kellett szokniuk, illetve csak a tanár miatt, de magát a tárgyat nagyon érdekesnek találták. Ezen kívül meséltek még Severusnak a számmisztikáról és a rúnaismeretről, amik bonyolult témák voltak ugyan, de igen érdekfeszítőek.

***

   Adelaide mostanában feltűnően ott volt mindenhol. Először abba szólt bele, amikor első nap reggelinél Severusék arról beszélgettek, Malfoy a tanév végére el fog hízni, ha minden héten ennyi süteményt kap otthonról.

    – Irigykedtek? – szólt oda nekik. – Nektek bezzeg nem tud otthonról küldeni semmit a mugli nagyi, nem igaz? Azt sem tudja, hogy működik a bagolyposta!

    – Miért gondolja mindenki azt a muglikról, hogy nem tudnak baglyot küldeni meg seprűn repülni? – szólalt meg Severus, de inkább húgának és Scarlettnek címezte szavait, mint Adelaide-nek. – Jó, utóbbit csak segítséggel, de a bagolyhoz igazán nem kell varázslat.

    – Szállj már le erről a témáról, Adelaide. Azt hiszed, tudatlan marad a mugli akkor is, ha varázslógyereke születik? – kérdezte Raven, immár szobatársától.

    – Védjétek csak magatokat, nektek sosem lesz olyan jólétetek, mint Malfoyéknak! – szólt Adelaide szőke barátnője. Scarlett erre egy elfojtott vigyor és kitörő nevetés keverékével nézett a testvérpárra, ami igen sokat sejtetett, és mindhárman az italukba kuncogtak.

    – De – suttogta Raven. – Lehet, hogy lesz…

    – Szerintetek a tavalyi után szóba áll még velem Draco? – kérdezte Severus.

    – Háát… nem hiszem – mondta Raven. – De várj, mondtad, hogy találkoztál vele az Abszol úton, akkor beszélgettetek.

    – Igazából csak én beszéltem.

   Scarlett felnevetett.

   Adelaide és barátnője, Sally-Anne mostanában úgy tűnt, tényleg rájuk szálltak kicsit, de ilyenkor Severusék olyan szinten elterelték a témát, és tulajdonképpen nem is tudatosan, hogy a két lány hamar feladta. Az első tanítási napon egyébként tanúi lehettek annak a veszekedésnek is, ami a nagyteremnél Malfoy és Potter között zajlott le, és Raven és Scarlett szíve szerint otthagyta volna a helyszínt, ha nem történik meg az a bizonyos csodálatos vagy borzalmas esemény az új tanár jóvoltából, hogy görénnyé változtatja a fiút… a hármas igazából még akkor is sokkban volt kicsit, amikor bejutottak enni.

    – Oké, szerintem ezt… a tavalyiért is megérdemelte – mondta Scarlett.

    – Jó, ez igaz, de azért kicsit durva volt – mondta Raven.

    – És az nem durva, amit előtte Malfoy művelt?

    – Jó, de, igaz – vont vállat a lány.

    – Vigyázzatok magatokra – súgta Severus nekik. – A többi házból mindenki ezen nevet, szóval ha mi is nevetünk, futhatunk.

   A szeptember és az október hamar eltelt. Aztán az idő hirtelen lelassult, mert huszonkilencedike estétől mindenki azt várta, hogy legyen végre másnap délután és érkezzenek meg a versenyző iskolák. Tényleg nagyon lassan teltek az órák, de azért végre elérkezett az is, amikor felsorakozhattak a diákok a Roxfort előtt. Ravenék szerint a hideg idő ellenére nem volt hiábavaló várakozni a kocsira és a hajóra, mert a Beauxbatons és a Durmstrang tanulói igen érdekes népeknek bizonyultak.

    – Te mit gondolsz? – kérdezte Raven Scarlettől.

    – Szerintem nagyon szép a beauxbatonsosok kocsija, a durmstrangosok belépője is hatásos volt. Már nagyon várom, mi lesz.

    – Szerintem is nagyon szép a kocsi, meg a lovak. Kíváncsi vagyok, igazából miben is különböznek a Roxforttól…

    – A könyvtárban biztos van róla valami.

   Severus is biztosan csatlakozott volna a beszélgetéshez, de épp nem rájuk figyelt. Most haladtak el mellettük a durmstrangosok, és mindenki teljesen izgalomba jött attól, hogy maga Viktor Krum is eljött, de Severust ő sem érdekelte, ugyanis épp az előbb sétált el nem messze tőle egy magas, világosbarna hajú, nagyon szép arcú lány… 

Előző

Következő