46. fejezet

A mardekáros lányok

   Estig nem látták a durmstrangos lányt, a könyvtár ablakából sem, ahol idejük nagy részét töltötték és könyveket kerestek külföldi varázslókról. Sötétedéskor viszont mindhárom iskola tanulói összegyűltek a nagyteremben, és akkor Severus a térdét bámulva valahogy hebegve elmagyarázta, hol ül a „szerelme”, mert a lányok már csak így nevezték.

    – Ja, szerintem megvan – bólintott Raven a durmstrangosok felé tekintgetve. – Most van egy piros hajpántja, ugye?

    – Aha…

    – Tényleg nagyon szép lány – mondta Scarlett. – Severus, ha ő lesz a bajnok, odamehetsz gratulálni neki – vigyorodott el.

   A lányok meglepetésére mintha Severus összehúzta volna magát a székén.

    – Ezt nem bírnám megcsinálni – dörmögte. 

    – De hát ez nem is jelent semmit! – mondta Raven. – Ez egy elég jó stratégia. Jó, talán ez hülyén hangzott, de gondolj bele! Azt hittem, ez kézenfekvő neked. Mindent így csinálsz. Gratulálsz neki, és ha társaságban van, akkor még barátságosabbnak tűnsz, hogy mondjuk az iskolájukról kérdezgeted őket. Meg megtudhatnád a nevét.

    – Jó, igazad van – emelte fel a fejét Severus, és kihúzta magát. – Csak még új nekem a dolog.

    – Egyszer el kell kezdeni – mondta Scarlett.

***

   A felettébb kínos lakoma után a diákok a szokásosnál is nagyobb hangzavarral tódultak vissza a klubhelyiségek felé.

    – Na, jó, szerintem ez azért nagyon rossz húzás volt Pottertől – kezdett bele Scarlett. – Meg nem is túl okos. Azért mégis csak… ez a Trimágus Tusa! Tudhatta, hogy nem jön ki belőle jól! Ennek semmi értelme.

    – És szerinted biztos, hogy ő volt? – kérdezte Raven. – Csak mert… bedobathatta mással a nevét, de a Serleg miért választott ki egy negyedik bajnokot?

    – Mi már beszéltünk róla egyik órán – mesélte Severus. – És nem hinnétek, mennyire bonyolult tárgy. Szerintem kizárt, hogy egy tizennégy éves megtévessze, még ha tanult is valami technikát rá.

    – Én is erre gondoltam… csak valami biztosabb bírót választanak, mint amit megtéveszthet egy diák. Mert itt biztos megtévesztésről van szó.

    – Jó, igazatok van, de senki nem hiszi ezt – sóhajtott Scarlett. – Úgyhogy ha ő volt, akkor ez jó nagy hülyeség volt, ha nem, akkor meg mégis ki tehette? Tanár biztos nem.

   Severus felsőteste menet közben megdermedt, mintha valami varázslattal hirtelen kiegyenesítették volna.

    – Beosonhatott talán… – kezdte, de ekkor értek be a klubhelyiségbe, ahol rögtön meg is hallották, hogy a legközelebbi asztalnál egy csapat lány a történtekről fejti ki éppen a véleményét.

    – Jaj, ne már… – nyögte Scarlett.

    – Mégis hogy gondolhatta? – visítozott Pansy Parkinson. – Felfújt hólyag! De most jól megkapta, az egész iskola kiröhögi majd a próbákon!

    – De miért nem állítják ki? – kérdezte egy barna hajú lány. – Szabálytalanság történt. Így is jól leégette magát, de ki kellene állítani – tette hozzá.

    – Azért, Tracey, mert Dumbledore is elmondta, hogy a bajnokok és a serleg között szövetség jön létre – válaszolt türelmetlenül egy szőke lány.

    – De tényleg azzal kellett volna végződnie, hogy kiállítják – vette át a szót Adelaide. – Akkor tényleg jól megkapta volna. Tényleg olyan beképzelt, csak mert túlélt egy átkot… és még csak nem is néz ki jól. Biztos arra számított, majd jól körberajongják, mint Diggoryt.

    – Szerintem csak feltűnési viszketegség – szólt újra a szőke lány. – És azért Diggory sem olyan okos meg jóképű. Biztos nem nyeri meg. Ehhez erő kell, és úgy tudom, abból a kviddicsen kívül nem túl sok van neki.

    – Én úgy tudom, jó tanuló – mondta Tracey, de erre már nem reagált senki, mert Adelaide észrevette az üres asztalt kereső Severusékat.

    – Na, ők biztos Potternek szurkolnak majd – mondta hangosan. – Ez milyen szégyen, ha valaki Piton rokona!

    – Hidd el, más is mondhatná ezt a te családodról – vágott vissza Raven, de olyan hirtelen, hogy még ő maga is meglepődött rajta.

    – A családomat hagyd békén – állt fel Adelaide.

    – Miért, ha ezt te sem csinálod? Bocs, de ez béna volt.

    – És ne felejtsük ki, hogy itt mi Piton professzort képviseljük! – emelte fel a mutatóujját Severus. – Úgyhogy ha családról van szó, itt az iskolában miénk a magasabb rangú!

    – Mi szerintem nem ezt képviseljük, de jó – vont vállat Raven. – De szerencséd van, hogy a lányok nem kergetőznek.

    – Akkor mondom azt, hogy te egy nyomi pontot sem kaptál Piton professzortól! Sosem vesz el mardekárostól, ő nekünk mindig csak ad és ad… de akinek ad, az nagyobb kiváltsággal rendelkezik ám, mint akinek nem! Úgyhogy kérlek, gondold át ezt újra. Most azt hiszem – fordult húgához és Scarletthez – felmegyek lefeküdni.

    – Jó, én is – bólintott Raven, és hárman a hálótermek felé sprinteltek.

    – Az a legcikibb, ha valaki Potterbe szerelmes! – kiáltott utánuk Adelaide. – Ezt sosem mossátok le magatokról!

    – Draco meg azt, hogy belé – mutatott Severus Scarlettre.

    – Na, most fussunk – tanácsolta Raven, mert Malfoy történetesen a közelben ült és a lányokéhoz hasonló szintű előadást tartott, de most felkapta a fejét. A hármas eltűnt a lépcsőkön.

   Másnap Severus és Raven felkeresték Pitont, hogy mit határoztak a tanárok. A férfi olyan ijesztően adta elő, hogy Potter versenyezhet, mint tavaly év végén Sirius Black szökését. Ő váltig állította, hogy Potter zavarta össze a Serleget, de minden tanár más véleményen volt. Miután Piton elmondta, mennyire felháborítónak tartja, hogy Dumbledore ismét Pottert védi, a testvérek elköszöntek és otthagyták. Saját álláspontjukat nem osztották meg vele, nem az ellentét miatt, egyszerűen nem érezték ennek szükségét. Kicsit mindketten úgy gondolták, nagybátyjuk dühén enyhíthetnek azzal valamennyire, hogy meghallgatják – legalábbis Severus főleg emiatt figyelt rá, Raven viszont már egy ideje csak jeleket keresett a beszédében, amiről rájöhet, hol gyökerezik ez a különös utálat Potter és a griffendélesek iránt. Mert ez már tényleg többnek kezdett tűnni annál, mint hogy egyszerűen csak nagyobb valószínűséggel idegesítik fel órán.

   Miután visszatértek a klubhelyiségbe, a lány pergament és pennát ragadott, hogy leírja Fawnnak a fejleményeket a Trimágus Tusáról. Épp mikor összehajtani készült a lapot, Severus megállította. 

    – Várj, hadd írjam le mamának a… a lányt. 

    – Jó, persze! – ragyogott fel Raven arca, és bátyja elé tolta a levelet. Ő egy rövidke szöveget biggyesztett a végére: 

   Szia, mami. Megvan az első szerelmem. Tetszik egy durmstrangos lány. Még nem tudom, mi a neve, nem is láttam sokszor. De majd biztos beszélgetünk. Majd írok róla. Legyen szép napod!    Severus 

   A fiú felemelte a fejét, hogy visszaadja Ravennek a pergament, de megállt a mozdulatban, ahogy meglátta a közelről rávigyorgó húga arcát. 

    – Na, most elpirultál – fojtotta el a nevetését Raven. 

    – Jól van, na…

   Aznap még megérkezett Fawn válasza, amiben amellett, hogy értelmetlennek látja a tusa körüli kavarodást, ott szerepelt a Severusnak címzett pár sor is: 

   Nahát, Severus! Nagyon örülök ennek! Mesélj róla, hogy néz ki, milyennek tűnik? Írjatok, amint történik valami! Legyen szép napotok, gyerekek!

    – Ez annyira cuuuuki – vigyorgott Raven Severus arcába ismét. 

Előző

Következő