55. fejezet

Freyék újabb sikertelen akciója

   Severus első napja rögtön sötét varázslatok kivédésével kezdődött, így aztán szünetben Raven, Scarlett és Tracey rohantak hozzá a hírekért.

    – Háát… nem rossz tanár, illetve gőzöm sincs, milyen tanár – mondta a fiú. – Merthogy olvastunk az óráján. Szerinte elmélettel meg tudjuk majd csinálni a RAVASZt. Én meg nem vagyok magolós. Úgyhogy lehet, hogy rajtatok kell majd gyakorolnom… dehogy! – kapott észbe. – Párbajozni fogok a szobatársaimmal.

    – Azt ne csináld, ők csalnak – rázta a fejét Raven. 

    – A gonosz varázslók is csalnak. Így legalább arra is felkészülök.

    – Ha te mondod.

    – Én sem vagyok jó magolásban – mondta Tracey. – Nekem meg most lesznek RBF-eim.

    – Majd akkor segítünk – vigyorgott Severus.

    – Bájitaltanból meg sötét varázslatok kivédéséből mindenképp szeretnék legalább V-t. A bájitaltan tudom, hogy alapvetően nem nehéz, csak nagyon oda kell figyelni meg egyes dolgokat bemagolni… na, nekem ez nem megy.

    – Itt vagyunk, ne aggódj – mosolygott rá Raven.

   Aznap este mindenki arról beszélt, ami Potter és Umbridge között történt az órán. Scarlett és Tracey is hosszasan erről társalogtak, Raven és Severus inkább kimaradtak belőle, de örömmel vették tudomásul, hogy nem tartják bolondnak Harryt. 

   Ravennek és Scarlettnek komolyan meggyűlt a baja az ébren maradással sötét varázslatok kivédésén, és ahogy észrevették, a csoportjuk többi tagjának is. Már-már mágiatörténetszerű volt az óra.

    – Te, én nem lettem okosabb – mondta Raven Scarlettnek, mikor kiléptek a teremből. – Gőzöm sincs, miről olvastam.

    – Ne aggódj, nekem sincs.

   Ravennek leesett azonban az, hogy miért olvastatják a diákokat. Nem volt nehéz kitalálni, hiszen Umbridge a minisztériumból jött. Ezt is csak Severusszal osztotta meg, aki szerint nem kellett félniük: nagybátyjuk épp annyira jó sötét varázslatok kivédésében, mint bájitaltanban, így valószínűleg mindent meg fog nekik tanítani, amire szükségük lehet.

   Severusnak már nem volt második éve jóslástana és mágiatörténete, de gyakran látogatta a tanárokat. A lányok éppen ezektől a tárgyaktól kezdtek már az év elején besokallni. Emellett mivel Malfoy nagyon, de nagyon bunkó volt főleg más házak elsőseivel, de a sajátjaival is, és még általános bunkóságban is rátett egy lapáttal, Severus úgy határozott, nem halogatja tovább régóta tervezett hadjáratát a fiú ellen…

   Megvárta hát, míg Malfoy egyedül volt. Lopakodását tökélyre fejlesztette közben, a két éve alkalmazott alakváltó köpeny módosított változatát használva, mert ez jóformán csak folyosón történt meg.

    – Szervusz, Draco – szólította meg hirtelen a fiút, aki ijedtében előkapta pálcáját és így fordult felé.

    – Ja, csak te vagy az, Frey – tette el a pálcáját Malfoy. – Bár pontot vonhatnék le tőled. Ha nem lennél Piton unokaöccse, Craknak és Monstrónak kéne ételt szállítanod egész évben.

    – Örömmel tenném azt amúgy is – sóhajtott búsan Severus. – Annyira magányos vagyok, Draco…

    – Neked meg mi bajod? Ne rabold az időmet, Frey.

    – Mintha érdekelne a prefektusmunka… – dőlt homlokkal a falnak Severus. – Bár az is jobb. Ott vannak társaid…

    – Elhagyott a húgod meg Lympsham, vagy mi?

    – Nem, nem úgy. Álmaimban vagyok nagyon magányos… elmondom neked egy titkomat, amit nagyon kevesen tudnak. Volt egy nagyon jó álombéli barátom, Kecske Tóni. Mindig ellátott jó tanácsokkal, azonban másfél éve itt kellett hagynia, hogy másoknak adjon tanácsot.

   Severus nem csak Malfoy érzéseit keményen leplezni próbáló arckifejezéséből, hanem a következő kérdésből is azonnal levágta, hogy itt bizony betalált.

    – Szóval… egy kecskével álmodtál? – szólalt meg kis idő múlva.

    – Igen. Tóni, jaj de szerettelek…

    – És… mióta?

    – Másodéves koromban kezdődött. Bár megtudnám, kihez ment, hogy legalább megtudjam, hogy van…

    – És… – kezdett volna bele Malfoy egy újabb, nem valami ügyesen leplezett kérdésbe, azonban hirtelen eltorzult az arca, sarkon fordult és elsietett.

    – Hé! Mi lesz a munkával? – kiáltott utána Severus. – Figyeljek addig??

   Malfoy meg se hallotta. Következő pillanatban már a klubhelyiségnél volt, hatalmas robajjal berontott, amire az összes bent ülő felkapta a fejét.

    – Mi lelt, Draco? – nézett döbbenten Zambini, de Malfoy rá sem figyelt, egyenesen a sarokba tartott, Raven, Scarlett és Tracey beszélgető hármasához. Ők még fel sem fogták a dolgot, mikor Malfoy karon ragadta Ravent és vonszolni kezdte maga után.

    – Velem jössz, Frey!

    – Hé, mi a… Malfoy, ez fáj!

   Malfoyt más körülmények között biztosan érdekelte volna, hogy a fiúk lépcsőjén felfelé vonszolni Raven Freyt igen kompromittáló rá nézve. Odafent a hálóteremben aztán nem túl kíméletesen vágta neki az eddig minden erejével kiszabadulni próbáló lányt a falnak.

    – Ezt nem fogod megúszni, Frey! – dühöngött Malfoy, és a pálcáját a lány torkának szegezte. Arcán egyre élénkebb színbe váltott két kis rózsaszín folt. 

    – Hé, hé! Mégis mi bajod van?! – emelte maga mellé a kezeit Raven ijedten.

    – Nagyon jól tudod! Megmondtam, hogy el ne merd mondani bárkinek is, amit láttál!

    – De hát én el sem… 

    – Ne hazudj!

    – Mondom, hogy nem mondtam! Mi bajod?!

    – A lökött bátyád megkeresett azzal, hogy magányos, mert nem álmodik már ezzel a hülye kecs… tudod, miről beszélek! – fojtotta vissza a hangját kicsit.

    – Az nagyon nem az én dolgom! Nem mondtam el neki! Tudtam, hogy álmodott vele, akartam is mondani neked, hogy beszéljetek, de feltételeztem, hogy egyáltalán nem éltél volna a lehetőséggel…

    – Ne hazudj nekem, Frey! – szakította félbe Malfoy.

    – Megvan a görényagyadban, hogy a pálcádat a torkomnak szegezni még mindig csak üres fenyegetés? Mégis mit csinálna veled Piton professzor, ha megátkozol, mi?

    – Jaj, ne gyere itt a nagybátyáddal, aki mindentől megvéd…

    – És te mégis mit csinálsz?! – kelt ki magából a lány. – Jaj, apám így meg úgy – gúnyolódott. A vitájuknak valószínűleg soha nem lett volna vége, ha Pansy Parkinson be nem ront a hálóterembe.

    – Mi folyik itt?!

    – Kifelé, Pansy, dolgom van! – üvöltött rá Malfoy, ebben a pillanatban viszont Raven fogta magát és elindult rohanva a klubhelyiségbe.

    – Én ebben biztos nem veszek részt!

    – Frey, még nem végeztünk! – kiabált utána a fiú.

    – De igen! És nagyon büdös van a hálótermetekben!!

   Raven leért és meg sem állt Piton szobájáig.

    – Szia – nyitott be. – Meghúznám magam itt egy kicsit, ha nem zavarok.

    – Foglalj helyet – intett az ágya felé Piton, a lányra nem is nézve. Szokás szerint az íróasztalánál görnyedt.

    – Ööh… – szólalt meg a lány pár perc múlva. – Szóval… tudtad, hogy Malfoy meg Parkinson még jobban beindul, ha prefektusok lesznek?

    – A prefektusokat Dumbledore professzor jelöli ki, mi csak javaslatokat teszünk. Az évfolyamból ezek szerint ők voltak alkalmasak erre a posztra. A kiválasztás nem csak a tanulmányi eredményen múlik, hanem a talpraesettségen is.

    – Aha… – bólintott kétkedően Raven. – Na és… ja, Severus biztos akarta mondani neked, úgyhogy mondom helyette én, hogy még mindig jobb sötét varázslatok kivédése tanár lennél – nevetett. 

    – Köszönöm. 

    – Umbridge professzorról… szóval, ugye őt nem Dumbledore választotta? Süt róla, hogy nem. 

    – A kollégáimról nem árulhatok el ilyen információkat. De nem is gondolom, hogy ez a diákok dolga lenne. 

    – Jó, persze, értem – bólogatott a lány. – Csak… mindegy. Gyakorolni azért szabad, nem? 

    – A házirend egyelőre nem tiltja. 

    – Egyelőre? Ó. – Raven nem várt választ, tudta, hogy úgysem kapna. Magában elmosolyodott a gondolatra, hogy Piton biztosan nagyon jó kém, de a családja körében nehezen leplezi az érzelmeit. Legalábbis azokat, amiket nem akar mindenáron elrejteni. 

Előző

Következő