58. fejezet

Umbridge mesterkedései

   Raven hétvégén meglátogatta Pitont a szobájában. Korán volt, Severus is aludt még, de a lány tudta, hogy nagybátyja mindig fent van már ilyenkor. 

    – Bejöhetek, Perselus bácsi? – kopogtatott. 

    – Gyere! – hallotta Piton hangját. Raven benyitott és becsukta maga után az ajtót. – Mi járatban? 

    – Nos, öh… arról az újságcikkről szeretnék kérdezni. A Prófétában. 

    – Nincs semmi, amit mondhatnék róla. 

    – Nem is az, hanem úgy amúgy… jó, gondolom, ez egy fontos dolog… de hogy történt-e valami, amihez közünk lehet. 

    – Egyelőre nem, és más információt sem adhatok ki nektek, amíg nem indokolt – nézett Piton Ravenre. – Az indokolt azt jelenti, hogy lesz feladatotok. Mondtam, hogy nem arról volt szó, hogy titkos Rend-tagok vagy halálfalók lesztek. Azért kértelek fel titeket, mert szükségem lehet majd a segítségetekre, és az életkorotoknál fogva mindkettőtöknek joga és oka is volt csatlakozni hozzám.

    – Jó, rendben – bólogatott Raven. – Csak érdeklődtem. Mostanában néha nem vagy ott a vacsoránál… ja, ez is a munka? 

    – Nem éppen. – Piton szája sarka megrándult, és lesajnáló mosolyra húzódott. – Vagyis, akár annak is nevezhetjük. Potternek tartok okklumenciaórákat. 

    – Ó! – lepődött meg Raven. – Hogyhogy? 

    – Ami azt illeti, karácsony előtt történt egy kis baleset. Potternek álmai vannak arról, amit a Sötét Nagyúr éppen csinálhat. Ez esetben azt álmodta, hogy a kígyója megtámadja Arthur Weasleyt. És igaza is volt. Weasley felépült, de Dumbledore azt akarja, Potter ne lásson bele többé a Sötét Nagyúr fejébe. 

    – Várjunk, Mr Weasley megsérült?! De ez nem volt lényeges információ amúgy?

    – Számotokra nem gondolom, hogy az volna. Nincs vele dolgotok. És gondolhatod, hogy Potter tanítása sem egy megtisztelő feladat.

    – Miért nem kell belelátnia a Sötét Nagyúr fejébe? Ja, mert a visszájára is fordulhat? 

    – Úgy van. 

    – Hát, igen, az problémás… és Potter hogy halad? 

    – Gondolhatod. – Piton gúnyos mosolya kicsit szélesebb lett. – Szerintem még csak nem is próbálkozik. Nem képes felfogni ennek fontosságát. 

    – Hát, csak sikerül neki – sóhajtott a lány, majd észbe kapott. – Ja, uh, most nem szegtünk meg egy számozott törvényt, vagy mit? 

    – Umbridge professzor nem említette a tanár és diák közti rokoni beszélgetéseket – fordult vissza Piton az íróasztalához. 

    – Ó, ez tetszik – vigyorgott Raven. – Na, visszamegyek, már éhes vagyok. Ja, azt mondtuk mama barátainak, hogy háztartástant tanítasz – fordult vissza az ajtótól, mert látni akarta nagybátyja reakcióját erre. 

    – Lefogadom, Severus ötlete volt. 

    – Igen, de nagyon frappáns! – bólogatott Raven, majd ahogy észrevette Piton ismét rángatózó szájsarkát, elköszönt és kihátrált a szobából. 

   Teltek a napok. Elérkezett a február. Valentin-napon Scarlették levonultak Roxmortsba, és ott töltötték az egész napot, Severus és Raven pedig maradtak a kastélyban gyakorolni. Másnap viszont együtt ünnepelték meg Raven tizenötödik születésnapját. 

   A következő időszakban a mardekárosok igen jól érezték magukat, ugyanis a griffendélesek csúfos vereséget szenvedtek a kviddicsmeccsükön. Severusék persze itt a Hugrabugnak szurkoltak, hiszen Lily és Megan hugrabugos volt, bár abban mind egyetértettek, hogy a Griffendél csapata erősen meggyengült, mióta Umbridge kitiltotta a játékból a terelőket és a fogót, így a küzdelem nem lehetett egyenlő. Ezután viszont a legnagyobb hangú mardekáros társaság, azaz Malfoyék visszavettek kicsit a lendületből. Megjelent Harry Potter vallomása a tavaly történtekről egy Hírverő nevű, eddig népszerűtlen újságban, és bár Umbridge ennek birtoklását is megtiltotta a diákoknak, természetesen aki akart, az hozzájutott. Egyértelmű volt, hogy még többen pártoltak át Potter verziójához az iskolában, akiknek pedig rokonait nevezték meg halálfalókként, kicsit visszavonultak. Raven és Severus megkockáztatták, hogy megkérdezik erről Pitont. 

    – Hogy mi történt abban a temetőben, nem tudom – mondta a professzor. – Nem voltam ott. Azonban akiket megneveztek, mint a Sötét Nagyúr csatlósai, valóban halálfalók. 

    – Akkor ezért annyira összetartó a Malfoy-banda – mondta Severus. 

    – Hát, én kinéztem mindből, hogy halálfalógyerek – mondta Raven. – Olyanok is…

   Ezt követően aztán felgyorsultak kicsit az események. Trelawney professzort Umbridge elbocsátotta, helyette a kentaur Firenze tartott jóslástanórákat, amiről Raven és Scarlett beszámoltak Severusnak, mennyire másképp tanított az új tanár. Nagyon élvezték is, hiszen a terem, amelyben tanultak, egy tisztás képét vette fel. Elérkezett aztán az április, és Umbridge professzor átvette Dumbledore helyét az igazgatói székben. 

   Az igazgatóváltás kívülről nézve tulajdonképpen igen mulatságos esemény volt. Mindenki tudta, mi történt Dumbledore-ral, és minden folyosón arról beszélgettek a diákok, hogy vissza fog térni – a mardekárosok túlnyomó többségének kivételével, persze. Ők mással foglalták el magukat: Umbridge megalapította a főinspektori különítményt, amelynek tagjai pontokat is vonhattak le, és ezt a kiváltságukat alaposan ki is használták. Ezen kívül kész káosz volt, nagyon sokan tetteikben sem titkolták, hogy nagyon nem értenek egyet az új iskolavezetővel. 

   Közben egyszer Malfoy szétkürtölte a klubhelyiségben, hogy Potter bájitaltan-korrepetálásra jár (Raven és Severus persze tudták, hogy nem erről van szó – és csóválták is a fejüket, hogy lehet a többi olyan tökfejű, hogy elhiggye). Ez után a testvérpár elment megkérdezni Pitont, hogy haladnak a különórái. Abban a pillanatban, amikor beléptek a professzor szobájába, rögtön leesett nekik, hogy valami nincs rendben. 

    – Mit szeretnétek? – kérdezte. Remekül leplezte egyébként, de rokonaiként Ravennek és Severusnak volt szeme hozzá, hogy észrevegyék, ha feldúlt. 

    – Hát… csak gondoltuk, megérdeklődjük, Potter hogy halad. 

    – Hozzá hasonlóan tehetségtelen és szemtelen diákkal életemben csak egyszer találkoztam, és az az apja volt – szűrte a fogai közt Piton. – Már nem tanítok neki semmit. Reményeim szerint a következő tanévben bájitalórákra sem lesz kötelező járnia… kötve hiszem, hogy akár csak egy Elfogadhatót is képes volna összekaparni a vizsgáján. 

    – Nem probléma az, Per bá’ – legyintett Severus, majd belekezdett a téma elterelésébe. – A mi vizsgáinkat kéne látnod: úgy ráfirkantjuk a Kiválót, hogy csak úgy csattan! 

    – Kétségtelen – bólogatott Raven. – Azért is jöttünk egyébként, mert lenne néhány kérdésünk a sötét varázslatok kivédésével kapcsolatban. 

    – Ki máshoz is fordulhatnánk, ha nem a legkiválóbb tanárhoz? Illetve reményeink szerint leendő tanárhoz.

   Az efféle bókokkal mindig jobb kedvre lehetett deríteni Pitont (igaz, továbbra is csak a maga módján, egyedül a rokonai számára észrevehetően fejezte ezt ki), amiért Severus különösen büszke volt magára. Míg a fiú nagybátyjával konzultált, Raven olvasott, és akkor rögtön be is csukta a könyvét, mikor végeztek. 

    – Nekem egy olyan kérdésem lenne – fordult Pitonhoz –, hogy ugyebár van a főinspektori különítmény, és feltételezem, Umbridge professzor miatt te sem kedveled különösen… mondjuk, legalább előnyt szereznek a házunknak. De szóval arra gondoltam, csatlakozom. Persze nem igazából. Nem értek egyet a módszereikkel, így tesztelhetném a pókerarcomat. 

    – Nekem az az érzésem, kicsit túlzottan beleélted magad egy kémtörténetbe, Raven – mondta a professzor. 

    – De a tapasztalat hasznos lehet, nem? 

    – Nem gondolom, hogy túl sok köze van bárminek is a főinspektori különítményhez. De ha azt gondolod, tégy, ahogy szeretnél. 

    – Azt tervezzük, hogy én meg titkos rendbontó leszek, mint amikor azt hitték, van még egy kopogószellem – mondta Severus. – Raven meg engem fog hajkurászni. Csak mivel jövőre sajnos nem lehetek itt minden nap, Ravennek hátha elviselhetőbb közeget varázslunk ezáltal, hogy látják a többiek, egyetért a nézeteikkel. 

    – Lympsham és Davis kisasszonyt is tervezitek bevonni ebbe? 

    – Nem – rázta a fejét Raven. – Ez kétfős akció. Jó, ők annyit tudni fognak, hogy poénból beszivárgok Umbridge-hez, de többet nem mondok nekik. Szerencsére ott vannak egymásnak, nem hagyok egyedül senkit – vont vállat. 

   A húsvéti szünetet a társaságuk tanulással töltötte, többnyire a könyvtárban. Tracey, Megan és Mandy az RBF-re készültek, Severus a RAVASZ-ra, a többiek segítettek nekik saját feladataik mellett. A testvérpár sokat tudott segíteni főleg a bájitaltanban és a sötét varázslatok kivédésében, gyakorlatot pedig csak klubhelyiségben, legfeljebb kettesével egy üres teremben végeztek, hogy azért mégse szegjenek „szabályt”. Bár ezt inkább mulatságosnak találták, semmint valami kötelező jellegű dolognak.

***

   Raven még a húsvéti szünet vége előtt felkereste Umbridge-et a főinspektori különítményhez való csatlakozás okán. Akármennyire is higgadt alapjáraton a természete, most nem kicsit ment fel benne a pumpa pár pillanatra, mikor az igazgatónő közölte vele, hogy olyanokat választhat csak ki, akiket a minisztérium is megbízhatónak tud bizonyítani (magyarán az ott rokonokkal rendelkezőket), a lányról pedig nem állnak információk rendelkezésére – szerencsére Raven ezt a megingást remekül leplezte. 

    – Természetesen örülök annak, hogy a segítségemre szeretnél lenni, drágám – duruzsolta Umbridge. – Annyit megtehetek érted, hogy megkérdezem háztársaidat a megbízhatóságodról. 

    – Sajnos ők nem hiszem, hogy hiteles információkkal szolgálnának, mert nem vagyok éppen jó viszonyban velük. Mint Piton professzor unokahúga, többet foglalkoztam már az itteni éveim előtt is a bájitaltannal, emiatt pedig azt gondolják, kivételezik velem. 

    – Ó, hát persze, emlékszem is! Te és Severus Frey Piton professzor rokonai vagytok. Ez esetben ne haragudj, így semmi akadálya a csatlakozásodnak. Piton professzor biztosított róla, hogy mind a minisztériumot támogatjátok. 

   Tyű, na, erre nem gondoltam volna, ámuldozott magában Raven. Persze mondjuk Perselus bácsi biztos előadta a tanárok kihallgatásán, hogy Potter egész biztosan őrült, vagy legalábbis hazudik. 

    – A bátyád nem szeretne csatlakozni? – kérdezte Umbridge. – Őt is szívesen látjuk. 

    – Sajnos nagyon el van foglalva a RAVASZ-okkal. A Szent Mungóba szeretne felvételt nyerni, így sokat kell tanulnia. 

   Raven meg is kapta főinspektori különítményes kitűzőjét, amit már viselt vacsoránál. Éppen Malfoy bandájának közelébe sikerült leülnie, aminek ezúttal kifejezetten örült – főleg, hogy a szőke fiúnak azonnal meg is akadt a szeme a jelvényen. 

    – Te meg mégis mit csinálsz, Frey? 

    – Hogyan? – nézett rá Raven. – Eszem. Mi másért jöttem volna a nagyterembe? 

    – Nem arról beszélek! 

    – Mégis miért van olyan kitűződ, mint nekünk?! – fordult felé Pansy Parkinson, aki Malfoy mellett ült. Raven nem állt meg egy szemforgatást, de csak mert valahogy az is fárasztotta, ha a lányra kellett néznie. 

    – Kaptam. Üdv! Mától együtt dolgozunk – mosolygott az egész társaságra. 

    – Persze! Umbridge felvett egy vérárulót? Még mit nem – mondta Adelaide.

    – Bpff – nyelte félre majdnem a teáját Raven. – Miféle véráruló?

    – Te Potter-hívő vagy, nem? – Erre a csapat többi tagja felnevetett.

    – Már miért lennék?

    – A bátyád mondogatta mindig, mennyire odavan Potterért – mondta egy idősebb mardekáros fiú, mire szintén nevetni kezdtek a többiek.

    – Jaj, Severus mindent mondott régen – legyintett Raven. – Szóval miért is vagyok véráruló?

    – Na és Lympshammel meg Davisszel mi van?

    – Ja, ők nem érnek rá erre.

    – Mert a hugrabugosokkal tanulnak? – vigyorgott gonoszan Malfoy.

    – Ja, hogy ezért vagyok véráruló! Mardekáros létetekre jó nagy tök lehet az agyatok helyén. Információgyűjtésről hallottál már? Hagyjatok enni.  

   Bár a különítmény tagjai őt terrorizálták, amikor csak tehették, Raven és Severus erre már alaposan kidolgozták a tervet. Severus felvette a régi kopogószellem-álcát, húga pedig amikor tehette, őt hajkurászta, ezzel pedig kivívta Umbridge dicséreteit. 

    – Nagyon szép volt, Frey kisasszony, el fogjuk kapni a gaz szellemet… Frics úr kérésére hamarosan Hóborcot is eltávolítjuk innen. 

   Severus ekkor épp a közelben volt és ezt meghallva varázsigével csörömpölő verekedésre kényszerített három lovagi páncélt, majd ahogy Raven megindult feléjük, megálltak a mozgásban és a sorban utánuk következő páncélok egymás után kondultak meg.

    – Arra tart! – kiáltotta Umbridge. – Frey, Malfoy, Parkinson, kapják el! 

   Severus alaposan megfuttatta őket a folyosókon, nyakukba öntve több különböző, undorító anyagot, amik csak Ravent nem találták el soha, természetesen ügyes védésnek álcázva. Majd Severus abbahagyta tevékenységét és elmenekült álcaköpenyében. 

    – Ez undorítóóó! – visította Pansy Parkinson. 

    – Hadd segítsek rajtatok – Raven egy tisztító varázsigével el is tüntette mindkettejükről a különféle nyálakat. 

    – Te mégis hogyan nem kaptál egyet sem?! 

    – Piton professzor, tudjátok – vont vállat a lány. – Sajnálom, de ilyen kapcsolattal mindig is jobb leszek bájitaltanban és sötét varázslatok kivédésében, mint ti. Kettőnk közt a különbség annyi, hogy én elfogadom, hogy ti pedig az aranyvérű rokonaitokkal mindig is több megbecsülést kaptok a hozzátok hasonlók körében. Jó éjt!

   A klubhelyiségbe visszaérve Raven Severust a sarokban, nagyon mélabús állapotban találta. 

    – Ügyes voltál – huppant le mellé a lány. – Hé, mi van? 

    – Azt mondta Umbridge, Hóborcot elviszik innen – mondta Severus. 

    – Igen. 

    – Átgondoltam mindent, amit közösen csináltunk… hogy milyen jóban voltunk régen… lehet, hogy ki kéne békülnünk. Elvégre én is elmegyek innen. 

    – FŐINSPEKTORI KÜLÖNÍTMÉNY! – termett hirtelen Umbridge a klubhelyiségben, olyan hangosan visítva, hogy mindenki felugrott ijedtében vagy épp a padlóra esett a székéről. – Most azonnal, jöjjön mindenki! VÉSZHELYZET! 

   Raven szaladt is társaival, de a többi mardekáros is rohant megnézni, mi történt. A Weasley-ikrek parádét rendeztek a bejárati csarnokban, de sem Umbridge, sem a különítménye nem tudta ezt megakadályozni – sem a szökésüket, sem a hátrahagyott műsorokat.

   Ez volt aztán tényleg a nagy műsor! Egy darabig kész káosz volt a Roxfortban, persze a tanárok nem terveztek tenni ez ellen semmit, hát még a diákok, akik egyenesen rá is segítettek – na, most a többi különítményesnek nem volt ideje Ravenen gúnyolódni. Severus pedig elhatározta magát, újra örök barátságot kötöttek Hóborccal, és együtt romboltak onnantól kezdve, Severus természetesen csak mint az elkaphatatlan új kopogószellem. Így lassan a fiú ki is pipálhatta gyakorlandó varázsigéinek listáját, mert mindegyik tökéletesítésére kínálkozott itt alkalom. A közeledő tanévvégét igazán emlékezetesre sikerült tenni.

Előző

Következő