64. fejezet

Körvonalazódó gondolatok

   Reggeli után Raven kölcsönadta Dracónak az említett könyvet, aztán körülbelül két óráig egyikük sem mozdult a folyosóról, mert újra bájitalokról kezdtek beszélgetni, és annyira belemerültek, amennyire tegnap is. Aztán Draco az emeletre indult tovább, Raven a kertbe. Ebéd után együtt tértek vissza az udvarra, és folytatták eszmecseréjüket.

    – Nem gondoltam volna, hogy tényleg ennyire szereted a bájitaltant, és ennyit tudsz róla – mondta Raven.

    – Megleptelek?

    – Meg. Crakot és Monstrót mióta ismered? – váltott témát Raven.

    – Nagyon régóta. De nem mondhatnám, hogy olyan sokat találkoztunk a Roxfort előtt.

    – És mit csináltok, mikor együtt vagytok?

   A fiú elgondolkozott.

    – Ők esznek. Én beszélek.

   Raven felnevetett. Aztán olyan gyorsan el is komorodott.

    – Várj, van egyáltalán neked valaki, akit igazi barátodnak mondhatsz? Nem hinném, hogy Crak meg Monstro ilyenek volnának.

    – Nott-tal többet találkoztam gyerekkoromban. De ő magának való típus.

   Raven észrevette, hogy Draco alaposan kitért a kérdés elől.

    – Nem is volt játszótársad vagy mit tudom én?

    – Mire gondolsz?

    – Alaposan el vagy te szigetelve azon a helyen, már értem, miért vagy hülye.

    – Te biztosan mugli gyerekekkel barátkoztál.

    – Miért barátkoztam volna muglikkal?

    – Akár mugli a nagyanyád, akár nem, azt tudom, hogy Piton egy mugli településen lakik.

    – Á, értem. De tévedsz, nem ismertem a környéken élőket személyesen. Elővigyázatosságból. Severus össze-vissza varázsolt, ötéves koromtól én is, bár, én azért nem kevéssel visszafogottabb voltam. De én meg nem tudtam kezelni pár évig. Szóval te… tényleg ennyire egyedül voltál?

    – Nem voltam egyedül. A szüleim nem dolgoznak, mindketten vittek rokonokhoz és a minisztériumba is.

    – Neked nem volt gyerekkorod. Már ha az elkényeztetést nem vesszük bele. Mekkora mázlista vagy, annyit eszel és nem hízol.

    – Befejeznéd a kritizálásomat?

    – Hé, az utóbbit kifejezetten bóknak szántam. Viszont nagyon magányos lehettél. Azért korodbeliek gyakori társasága nélkül… hallod, ez mindent megmagyaráz.

    – Nem akarok veled lelkizni, Frey.

    – Nem is kell, még szerencse, hogy a legtöbb embert könnyen kiismerem. Szóval, hogy is van Kecske Tó…

    – Fogd be a szád, Frey! – emelte fel a hangját Draco. Raven csak felvonta a szemöldökét és elfojtott egy nevetést.

    – Nyugi, Malfoy, nem tudja meg senki.

   Farkasszemet néztek, amit végül a lány szakított meg, mert el kellett nevetnie magát, látva Draco arcán az egyre nagyobb rózsaszín foltot.

    – Még mindig hanyagolod a prefektusi melót? – váltott témát, nekidőlve a mögötte lévő fának.

    – Bőven elég, ha Pansy végzi. Nincs annyi munka.

    – Szóval ugráltatod?

    – Nem ugráltatom, ő is nagyon jól tudja, hogy sokkal fontosabb dolgom van, mint a járőrözés. Bár nem utolsó szempont, hogy tavaly nagyon élveztem, mikor pontot vonhattam le a Weasleyktől.

    – Az nem azért volt, mert prefektus voltál, hanem mert különítményes.

    – Én is tudom. És hogyhogy nem te lettél a prefektus?

    – Direkt kértem Perselus bácsit, hogy ha Dumbledore engem akarna javasolni, beszélje le róla. Nincs kedvem ahhoz. Tényleg, én még nem kérdeztem. Milyenek lettek az RBF-jeid?

    – Bájitaltanból kiváló.

    – Gratulálok. A többi?

    – Elmegy. De nem mintha érdekelne. Szerintem jövőre már a Roxfort az égvilágon semmit nem fog jelenteni.

    – Á, értem. Nos, ha minden úgy megy. Na, de amúgy, neked van terved?

    – A családom generációk óta nem dolgozik. Nem kell munkába állnom – vigyorgott kajánul Draco.

    – A kis mázlista. Ezt is mondtad a pályaválasztáson?

    – A bájitaltant említettem. Mivel a Malfoy-család vagyona alapvetően a kapcsolatainkból származik, azt apám már előkészítette nekem. Ha bármi mással foglalkozni akarnék, az a bájitaltan volna. De szerencsére nem kell munkaként űznöm.

    – Jó, elég a dicsekvésből. De amúgy ez tök jó. Én is szerintem bájitalfőzéssel foglalkozom majd. Az a család vénájában van – nevetett a lány. – Amúgy nem unalmas ez az egész? Mármint nem dolgoztok, otthon vagytok vagy mászkáltok ide-oda… legalább a kötődést valamilyen szinten látom köztetek.

    – Milyen kötődésről beszélsz?

    – Hát… ja, a családiról. Külsőleg olyan ridegek vagytok. De mégiscsak szeretitek egymást, meg minden. A nyári találkozásunk a házatokban legalább erre jó volt.

    – Honnan tudod ezt megállapítani?

    – Csak láttam, mikor… mivel mindketten anyukáddal most nem vagytok formában. Úgy értem, apád miatt. És ez biztos nem a „megszégyenültünk a Sötét Nagyúr előtt” típusú lehangoltság. Persze egy percig sem gondoltam, hogy ne szeretnétek egymást, csak jó volt látni is… hogy valahol mélyen, de vannak érzéseitek.

   Draco újra nem szólalt meg rögtön.

    – Kösz, Frey. Valami érzéketlen bábunak gondolsz engem?

   Higgadtan beszélt, de kipirosodott az arca kicsit.

    – Hát, ne haragudj, de nagyon sokszor az vagy. Ez most nem sértegetés, ez megállapítás volt – szabadkozott.

   Draco oldalra nézett, és a fákat bámulta.

   Érdekes ez a Draco. Van egy oldala, amelyikkel annyira szeretek beszélgetni.

    – Mi van? – kérdezte a fiú. Raven is elnézett mellette.

    – Elgondolkoztam.

    – Min?

    – Hogy tulajdonképpen szeretek veled beszélgetni. Nem tudom, miért.

   Draco csak hátradőlt.

    – Tudom, hogy te is élvezed – vigyorgott a lány. Aztán lassan lehervadt a vigyor az arcáról. Nézte Dracót, ahogy a kezeit a feje alá téve bámulja az eget, és hirtelen valami egészen különös dolgot érzett a gyomra tájékán (természetesen nem azt a megszokott hányingert, ami általában Malfoyéktól elfogta). Erre lesütötte a szemét és a fűszálakat kezdte fixírozni. Draco tekintete ekkor siklott rá, a lány pedig nem vette észre, hogy ezután jó darabig őt bámulta.

   Csak sokkal később szólalt meg újra, de akkor Raven majdnem hátraborult ijedtében, mert Draco szinte a semmiből hirtelen felült és közelebb húzódott hozzá.

    – Figyelj – mondta fojtott hangon –, tudod, hogyan kell Felix Felicist főzni?

    – Már hogy ne tudnám – felelte a lány.

    – Meg tudod itt a Roxfortban csinálni?

    – Miért kell az neked?

    – Nagy valószínűséggel előrelendítené a haladásomat.

    – Ó. Hát, megcsinálni meg tudnám, talán. De nagyon bonyolult, és szerintem hamarabb kész leszel, bármit is csinálsz, mert a Felixet fél évig kell főzni.

   Draco csak lehunyta a szemét és hátrébb húzódott.

    – Francba.

    – Draco, lila gőzöm sincs, mit művelsz, de még csak év eleje van, itt egy csomó idő. Vagy határidős?

    – Nem az. De ha hozzájutnék, akkor sokkal hamarabb végeznék. Csak hát elvitte az a ragyás Potter – morogta.

    – Ezt nem értem.

    – Lumpsluck annak ítélt egy fiolányit, aki a legjobban csinálja meg az aznapi feladatot, és Potter valahonnan a semmiből előkapta a sosem látott bájitaltudását. Lumpsluck alig győzte dicsérni, az se normális már. Aztán Potter biztos, hogy csalt.

    – Ez különös – gondolkozott el Raven, aztán vállat vont és megveregette Draco hátát. – Ne aggódj, ha ez nincs is most meg, majd megtalálod a módját, hogy megoldd a feladatod.

   Aznap más témákról is beszélgettek. Kedvenc könyvek, ételek, hasonló dolgok. Az ízlésük egyáltalán nem egyezett (például ételekben kiderült, hogy Draco nagyon szereti az édességeket, míg Raven azokat kifejezetten nem, inkább sósért volt oda), de a beszélgetést valahogy így, most nagyon élvezték mind a ketten.

   Kicsivel később azonban elváltak útjaik, Raven elment a könyvtárba befejezni a maradék házi feladatát. Egy ablak menti asztalnál ült, és azon kinézve, napnyugta körül, az udvaron egyszer csak Dracót és Pansyt pillantotta meg. Folytatta az írást, de a tekintete újra és újra a párosra vándorolt. Végül is, megfigyelési akción volnék, vagy mi. Draco egész biztosan került már kapcsolatba halálfalókkal szerintem… hátha Pansynek elmondja. Használjak talán legilimenciát? De talán ezt Perselus bácsi is próbálta már. Mindenesetre, akkor is… ez nem tilos. Megérdemlem én, hogy találjak valamit, amivel esetleg zsarolhatom Dracót… legközelebb majd szóba elegyedem Parkinsonnal, aztán meglátjuk.

   Lassan beesteledett, Pansy és Draco bementek a házba. Raven akkor visszatért a házi feladatához, de valamiért folyamatosan rajtuk pörgött az agya. Még este az ágyában is, nem tudta volna megmondani, miért.

***

   Telt az idő, az ötödévesek többsége már most nagy elkeseredéssel viseltetett az év végi vizsgák iránt a tanárok bekeményítését és a tanulnivalók mennyiségét látva. Raven részt vett Lumpsluck egyik partiján – bár nem mutatta, elég unalmasnak találta, úgyhogy amint lehetett, a vacsora után el is kéredzkedett.

   Azon a szombaton, amikorra kitűzték a mardekárosok kviddicscsapat-válogatását, Raven is kiment a lelátóra. A koncepció nem változott: hat izomagyú és a mellettük kórosan alultápláltnak tűnő Draco. Kihasználva, hogy Pansy nem jött el a válogatást megnézni, Raven oda is lépett a végeredmény kihirdetése után a fiúhoz.

    – Gratulálok – mondta.

    – Nem mintha nehéz lett volna legyőzni a többi fogójelöltet – vont vállat Draco.

    – Azért ennyire ne telj el magadtól. Potter csapatkapitány lett, erről hallottál?

    – Hogy? – szűkült össze a fiú szeme. – Persze, várható volt… majd megkapja a magáét november elején.

    – Hát, én szurkolok. Nem volna rossz, ha meg tudnánk nyerni a kupát. Figyelj csak. Pansyvel együtt vagytok?

   Ravennek ezt a kérdést valahogyan nem sikerült olyan közömbösen feltennie, mint a többit. Legszívesebben vissza is szívta volna, amint kimondta, pedig egész nap tervezte, hogy ezt megkérdezi. Egyáltalán miért volt erre szükség? Azóta nem beszéltem Pansyvel, de ha Dracót kérdezem, az nem segít semmit. Megőrültem…

   Draco szája sarkának megrándulása láttán tudta is, hogy mire gondol a fiú, de tartotta a szemkontaktust.

    – Miért?

    – Csak mert a vonaton nagyon úgy tűnt, de itt nem látszott. Csak kíváncsiságból. Amikor a nagyteremben egymás mellett ültök, a beszélgetésetek inkább baráti. Legalábbis szerintem. Nem jött össze valami?

   Draco elfojtott egy mosolyt.

    – Pansy akarta, de én nem annyira. Nem is érek rá most nagyon erre.

    – Á, értem. Visszamész a kastélyba?

    – Vissza. Elkísérsz? – Draco itt már elég szélesen vigyorgott.

    – Csak nehogy túlgondolják a barátaid – nevetett fel Raven, valamiért ösztönösen hátrálva egy lépést. Draco arcáról erre viszont lehervadt a vigyor, és mondani akart valamit, de torkán akadt a szó. – Nyugi – legyintett a lány. – Én örülök ennek. Mert tök jó volt beszélgetni veled, szívesen csinálnám ezt többször is.

   Dracónak megint kellett néhány másodperc, mire kitalálta, mit mondjon.

    – Akkor ezt úgy veszem, hogy megvársz.

    – Ja.

   Pár perc múlva egymás mellett indultak vissza a kastélyba. Raven körülnézett, de nem látott a közelükben senkit az úton, csak nagyon messze az iskola bejárati ajtajánál, így Dracóhoz szólt.

    – Amúgy, ha kell segítség, szólj.

    – Mire gondolsz? – pillantott rá a fiú.

    – Bármire, amit csinálsz.

    – Jó, de szavadon foglak.

    – Te is tudod, hogy mire gondoltam.

    – Persze. – Draco kis szünetet tartott, utána folytatta. – De azt egyedül csinálom. Csak őrök kellenek. Az meg van.

    – Rendben van. Csak gondoltam, azért mondom. De őrködni is jól tudok.

    – Ha kellene, szólni fogok.

    – Örülök, hogy megbízol bennem.

   Draco vonásai erre megint megkeményedtek.

    – Na, és milyen a hatodév? – kérdezte a lány. – Nehéz? Hogy megy a nonverbális varázslás? Ja, és neked hogy tetszenek az új tanári pozíciók?

   Szóval, az új felállás szerint a két mardekáros együtt járt könyvtárba, beszélgettek a folyosón, de kizárólag ha egyedül voltak. Ez inkább Raven miatt történt, aki nem akarta, hogy ő vagy Draco magyarázkodjon a többi háztársuknak. És órákon át tudtak bármiről önfeledten beszélgetni, helyenként természetesen egy-egy csípős megjegyzést beszúrva.

   A feladat nem került szóba, de Raven úgy érezte, rendben halad. Többet gondolkozott viszont azon, hogy Draco mennyire összetett személyiség, és az az oldala, amit neki mutatott, lehetett a talán valódi, csak mások előtt elnyomta. Raven nagyon szerette volna ezt tőle is megkérdezni, de valószínűleg a fiú akkor ismét bezárkózott volna, és a hangulat is odaveszett volna.

Előző

Következő