65. fejezet

Nagy változások

   Raven egyik este beszámolt Pitonnak a haladásáról az ügyben.

    – Dracóval feltűnően… simán ment az egész. Jó fej is képes lenni, amikor nem akar felvágni a többiek előtt. A tervéről nem tudok semmit, vagy hogy van-e egyáltalán. Az biztos, hogy nincs sokat a klubhelyiségben, és a lyukasóráit sem ott tölti.

    – Ha megbízik benned, az a lényeg.

    – A bizalom kicsit erős szó, de hátha eljutunk odáig. Hogy a barátai elfogadnak-e, azt kétlem, bár ők annyira nem érdekelnek. Mindenesetre Dracót jól leteremtettem, hogy nem vagyok félvér. Szerintem elhitte. Viszont sejtéseim vannak a tervét illetően. Kapásból a mérget tippelném, de magam sem nagyon hinném el. Remélem, ő sem. Azért Dumbledore is ért annyira a bájitalokhoz, hogy észrevegyen egy halálos mérget, nem? Nincs olyan méreg, amit egy valódi szakértő elől el lehetne rejteni.

    – Valóban nincs, és ezt Draco is tudja, ezért kétlem, hogy méreggel próbálkozna. Mindenesetre nyitva tartom a szememet.

    – Rendben. Te észrevettél valamit?

    – A zárkózottságán túl, nem mondanám. Viszont Raven, nagyon vigyázz, mert Draco tudja, hogy én legalábbis kutakodom utána. Szándékosan kerül engem. Talán, mert tudja, hogy letettem a Megszeghetetlen Esküt az anyjának. És úgy csináld, hogy mindezt elsősorban Draco védelméért tesszük. Jelenleg ő nagyobb veszélyben van, mint az igazgató. 

    – Rendben, nem fog gyanítani semmit. Megnéztem, körülbelül miket olvasgatott, mikor együtt voltunk a könyvtárban. A könyvei elég hasonlóak… fekete mágia… aranyvérűek… szinte bármit tervezhet, de mivel tizenhat éves, és hát… ő Draco, ezért kizárt, hogy ilyen rövid idő alatt valami érdemlegeset tudna felmutatni. Persze tudom, tapasztaltam is, hogy okosabb, mint aminek tűnik, de Dumbledore professzor ellen semmi esélye, szerencsére. Egyébként ha rájön esetleg, hogy figyelem, akkor mit tegyek?

    – Szerintem te alibi ötletekben nem szenvedsz hiányt.  

    – Jó, igaz – vigyorodott el a lány. – Eddig is szerintem gyanútlanul csináltam a dolgomat. Nem hiszem, hogy különösebben kedvel a társaság, de ha egy idő után még Draco is barátságos volt a maga módján, ki tudja, mi lehet még itt…

   Raven Severusnak is részletesen beszámolt a vele történtekről, természetesen, ahogy a fiú is gyakran írt, mit tanult éppen a gyógyítóképzésen. A csoportjába néhány volt hugrabugos és hollóhátas került még be, akik annak ellenére, hogy tudták, kicsoda, teljesen befogadták, miután kiderült, Severus milyen igazából. Úgy igazán nem barátkoztak, de nagyon jól tudtak együtt dolgozni. Az már egy másik közeg volt, a fiú megmutathatta nekik valódi oldalát, és úgy érezte, megtalálta a helyét. Emellett azonban írt Ravennek kevésbé vidám dolgokról is. A lány nem olvasta a Reggeli Prófétát, de a bátyja igen, így vagy ő, vagy Scarlett és Tracey mesélt neki a benne megjelent hírekről, amik cseppet sem voltak lelkesítőek. Nem kevesen kezdtek eltünedezni, volt, akit letartóztattak, és halálesetekből sem volt hiány. Néhány roxforti diák pedig hazament a szüleivel, és még többen tervezték ugyanezt. Nem is igazán javított a helyzeten, hogy Dumbledore szokásával ellentétben igen gyakran nem bukkant fel az étkezésekkor, így sokan arra következtettek, hogy az iskolában sincsen. Raven úgy gondolta, biztosan a Rend dolgait intézi, ami őt inkább megnyugtatta, semmint a távolléte keltett volna benne félelmet.

   De a lány, többek között azért, hogy elvonja a figyelmét arról, amiért aggódni tudott volna, gőzerővel tanult. Raven és Draco továbbra is folytatták, hogy köszönnek egymásnak, és ha idejük engedi, elmerülnek a beszélgetésben a bájitalokról és esetleg más tantárgyakról. Étkezésekkor sokszor egy egészen érdekes játékot játszottak, még ha nem is ültek közel egymáshoz, amit barátaik észrevéve, gyanakodva kezdték méregetni őket. Ugyan különösebb jelentőséget nem tulajdonítottak a dolognak, mert alapjáraton feltűnő nem volt, de mégis különös: Raven és Draco evés közben felváltva egymást figyelték, kizárólag akkor, ha a másik tekintete másfele járt éppen.

   Tehát, a feladat miatt a lány nem aggódott, mert hacsak nem idióta módjára egy késsel akart Dumbledore-ra támadni, akkor egy jól megtervezett merénylethez másfél hónap nem lesz elég semmiképp. Így nem faggatózott, nem akarta, hogy Dracónak úgy tűnjön, kémkedik.

    – Szia – köszönt rá egyik nap egy üres folyosón. – Figyelj, mész Roxmortsba?

    – Nem. Büntetőmunkám van McGalagonynál – dörmögte Draco.

    – Na.

    – Dolgom volt és nem csináltam meg két feladatot. Kit érdekel – vont vállat.

    – Hú – gúnyolódott Raven.

    – De ha már te mész, hozz nekem valamit a Mézesfalásból.

    – Miért, többiek?

    – Crak meg Monstro biztos mennek, de ők az úton visszafele mindent megesznek.

    – Ja, igaz. Na, és Pansy vagy Blaise? Mostanában mintha velük lógnál többet.

    – Persze, Pansy el akart hívni a kávézóba.

    – Ó.

   Ravennek az volt az érzése, hogy Draco ezt nagyon is direkt említette meg, nem beszélve bizonyítékként a fiú arcán a diadalmas kifejezésről.

    – És nem vagy Puddifoot-típus? – vágott vissza nevetve a lány.

    – Nem oda vinnék egy lányt randira, ha ezt kérdezed. Magam miatt, természetesen.

    – Persze, gondoltam. Rendben van, akkor jó büntetőmunkázást, majd találkozunk – köszönt el Raven.

   A lány hamar hazaért a bevásárlásból, úton volt vissza a klubhelyiségbe, mikor egy negyedévesforma háztársa felbukkant előtte a semmiből és olyan hirtelen fékezett le éppen az orra előtt, hogy Raven majdnem összeesett az ijedtségtől.

    – Piton… professzor… – zihálta a lány – Piton hol van?

    – Nem tudom, ma még nem láttam. Miért, mi történt?

    – Egy lánynak valami baja lett Roxmortsban, és McGalagony elküldött érte… de nincs a dolgozószobájában…

    – Akkor gyere, menjünk a hálószobájához, hátha ott van.

   Raven letette a fal mellé a szatyrait és egy gyors bűbájjal odarögzítette, aztán már szaladtak is Piton szobája felé. Raven bekopogott.

    – Raven vagyok! McGalagony professzor hív, mert egy lány rosszul van!

   Piton kinyitotta az ajtót.

    – Miért engem hív?

    – Azt nem mondta, uram – felelte a negyedéves lány.

    – Megyek.

   Piton azzal az ajtót bevágva otthagyta őket.

    – Te láttál valamit? – kérdezte Raven.

    – Nem – rázta a fejét a lány. – Csak McGalagony elkapott a bejárati csarnokban. Ott volt nem messze Hagrid, szerintem ő hozta azt, aki rosszul lett.

   Mindketten elindultak vissza a klubhelyiségbe. Raven a rögzítő bűbájt levéve a csomagjairól, azt is bevitte, és letelepedett egy üres fotelben. Hamarosan megpillantotta Dracót a klubhelyiségbe lépni, ő azonban nem volt épp jó hangulatban, sőt, azonnal a hálótermek felé vette az irányt és eltűnt az ajtó mögött.

   Raven Dracót aznap már nem is látta, szóval az édességeket Scarlett-tel és Traceyvel osztotta meg. Másnap a nagyterem felé menet reggel Piton félrehívta a lányt, és elmesélte, mi is történt pontosan tegnap.

    – Szia – huppant le a nagyteremben a most épp csendes őrültnek tűnő Draco mellé a lány. – Nem jöttél enni. Hoztam egy csomó mindent, gondoltam, jó fej leszek, aztán jól nem jöttél.

   Draco ránézett.

    – Most olyanok a szemeid, mintha engem akarnál megenni reggelire – húzódott kicsit hátrébb Raven.

   Ekkor megérkezett Zambini, Nott és Pansy, úgyhogy Raven nem szólt többet Dracóhoz. De a fiú a többieknek is elég mogorván válaszolt, ha hozzászóltak, úgyhogy Raven számára elég egyértelművé vált, hogy Piton gyanúja nagyon is helytálló, és Draco volt a tegnapi nyakláncos incidens mögött. Perselus bácsinak abban is igaza van, hogy ez egy nagyon nem átgondolt terv… és hát tényleg nem az. Csak nem ezt tervezte eddig? Akkor jó nagy bajban van.

   Gyorsan befejezte a reggelijét, majd a könyvtárba indult, ahol kicsit később találkozott Scarlett-tel és Traceyvel, akik szintén jöttek leckét írni.

    – Figyelj, Raven – szólt kissé habozva Tracey, miután letelepedtek egy asztalhoz. – Most akkor ti… jóban vagytok Malfoyjal? Mert láttunk titeket beszélgetni néha.

    – Ja, semmi különös – rázta a fejét Raven. – Nyáron voltam náluk, és… kiderült, lehet vele beszélgetni. Ha nem sárvérűzik, egész rendben van. És az tök jó volt, mert ő is nagyon szereti a bájitalokat.

    – Szóval Malfoy civilben normális? – vigyorgott Tracey, mire Scarlett felnevetett.

    – Ja, és baromira szégyelli – bólogatott Raven. – Egyébként látom, hogy milyen jól összekovácsolódtatok. Nagyon örülök. Bocsi, hogy nem vagyok veletek most annyit, mint régen.

    – Semmi baj. De tulajdonképpen miért?

    – Hát… Perselus bácsinak van egy bizonyos dolga, amit nem árulhatok el. Ebben segítek neki.

    – Akkor remélem, sikerrel jár – mosolygott Scarlett. Raven visszamosolygott rá.

   A lány aznap megtárgyalta a tegnapi esetet Severusszal is levélben – írt neki, tud-e valamit a griffendéles lányról, aki rosszul lett.

    Nem láttam őt, hogy bevitték – írta Severus. – Meg még nem visznek minket kórtermekbe sem, még két hónapig csak elmélet van. De úgysem velük kezdenénk, az valami nagyon erős fekete mágia volt… Per bá nem mondott valamit? És szerinted Draco keze benne van?

    Mielőtt írtam neked, megkerestem és megkérdeztem. – válaszolt a húga. – Azt mondta, az tényleg annyira erős átok volt, hogy hónapokig is tarthat, mire annyira felépül, hogy visszatérhessen az iskolába. Draco rettenetesen buta volt, ha igen. Most sürgősen ki kell találnom valamit, hogy kiderítsem, mit csinál.

    De ne hajszold túl magad. Per bá is mondta, hogy nem vár el eredményt. Írj nekem, ha bármiben segíthetek.

    Tudom, de ha találok valami módot, akkor megcsinálom. Köszönöm.

***

   Közeledett a Mardekár és Griffendél nyitómeccse, előbbi csapatán és szurkolóin, ahogy az október vége tájt lenni szokott, ismét úrrá lett a bizonyosság, mondván, ezúttal a griffendéleseket egész biztosan lesöprik a pályáról. Legalább reménykednek, gondolta Raven. Persze, az javíthatott a Mardekár esélyein ezúttal, hogy a griffendélesek hajtója, Katie Bell nem játszott és egy tapasztalatlanabb embert kellett a helyére felvenni, de a lány akkor is képtelenségnek tartotta, hogy tényleg megnyernék. Még úgy sem tudta elképzelni, hogy Ron Weasley a csapatban volt – aki most sem teljesített túlságosan jól edzéseken a mardekárosok jelentései szerint, de tavaly is ebbe buktak bele, így Raven nem is számított háza győzelmére.

   Azért le tervezett menni megnézni a meccset, mert Scarlett és Tracey meghívták és nem akarta teljesen elhanyagolni őket. Azonban a mérkőzés napján hajnalban olyan rosszulléttel ébredt, hogy kénytelen volt felmenni Madam Pomfreyhoz szitkozódások közepette, amiért előző nap vacsoránál annyira túlette magát. Nem tudom, kitől örökölte Severus a feneketlen gyomrát, de hogy nekem nem jutott egy csepp sem belőle, az biztos… A javasasszony egy gyógyital megivása után egész napos ágynyugalomra ítélte a lányt, aki meglepve vette észre, hogy a gyengélkedőn ott feküdt igen szerencsétlen állapotban a mardekárosok egyik hajtója. Látszólag valami sérülés érte, valószínűleg a tegnapi edzésen. Erről ennyit.

   Míg nem hatott az ital, a lány felhúzott lábakkal feküdt az ágyon, várva, hogy elmúljon a hasfájása. Még éppen csak felbukkantak az első napsugarak, és akkor kinyílt az ajtó, és nem más, mint Draco Malfoy lépett be.

   Raven hasfájásán nem segített, hogy erre hirtelen még jobban összerándult a gyomra, de ezt gyorsan leküzdte, mire a fiú észrevette őt.

    – Mi van, Frey?

    – Minek látszik? – sóhajtott a lány. – Csak azt ne mondd, hogy te is beteg vagy.

    – Ez van – vont vállat Draco.

    – A Mardekár csapata nélküled elveszett…

   Jól látta az elfojtott vigyort Draco arcán. A fiú bekopogott a javasasszonyhoz, és megfázásra kért gyógyszert, illetve egy írást arról, hogy nem játszhat a mai meccsen. Amíg megitta a kapott gyógyitalt, leült a Raven melletti ágyra.

    – Tőled nem ezt szoktam meg – mondta a lány.

    – Sajnos most az egészségem fontosabb a meccsnél.

    – Milyen fennkölten fogalmaztál. Megnézed legalább?

    – Nem. Én is nagyon jól tudom, hogy a csapatunknak így nincs esélye. Jó volt beszélgetni, Frey – pattant fel Draco, és kiment a gyengélkedőről.

   Raven elgondolkozott. Draco most kifejezetten jó kedélyű volt ahhoz képest, amilyennek az utóbbi időben mutatkozott, azaz nagyon mogorvának, ingerültnek és szinte mindenkit meg akart átkozni a szemével. A napokban igazából nem is beszéltek ők ketten, de mindez akkor is valóban alaposan beletartozik a bizonyíték témába, ha mellé vesszük azt a balesetet Katie Bell-lel. Talán tervez valamit, azért nem megy a meccsre? Ez nagyon beleillik a képbe, de lehet, hogy tényleg beteg. Elég sápadt is volt. Nem, mégsem hiszem, hogy így reagálna más esetben, ha le kellene maradnia a meccsről. De mégis mi volt ez a rázkódás a gyomromban…?

   Ahogy újra is újra lepörgette maga előtt a jelenetet, amikor Draco belépett a gyengélkedőre, hirtelen olyan felfedezést tett, amitől majdnem lefordult az ágyról, és nem mellesleg olyat görcsölt a hasa, hogy a szeme is könnybe lábadt.

   MI A TÖK?! Másodszorra is sikerült egy végtelenül önelégült embert kifognom?!

   Hiába, jó volt rá gondolni. Jó volt a beszélgetésekre gondolni, arra, hogy ha Draco elhagyná ezt az aranyvérmániáját, milyen jóban lehetnének. Talán annál jobban is… Draco nem volt ronda, ezt Raven már hamarabb is elismerte, csak éppen a görénysége felülírta az egészet. Hát, most, hogy ismerte egy emberibb oldalát is, valahogy odakerült egy „bárcsak” a gondolatai közé.

   Jó, ez igazából semmit nem jelent, igazából tetszene, ha nem lenne barom. De az, szóval maradjunk annál, hogy jól néz ki. Szívesen nézem. Az még oké – hadarta magában. – Erre álmomban nem gondoltam volna. Hogy Malfoy hoz zavarba. Malfoy?! Jó, ha külsőre meg normálisabb pillanataiban szimpatikus, az még nem bűn… de miért nem tud valaki normális tetszeni nekem…

   Kétségbeesetten próbálta elterelni erről a gondolatait, ami nem volt egy egyszerű feladat, aztán végül már azon kapta magát, hogy reggeliidő van és a hasfájása is elmúlt. Na, legalább addig se figyeltem erre. Akkor visszatért a hálótermébe egy könyvért és szólt Scarlettnek, hogy nem tud lemenni a meccsre. Nem is olyan sokkal később meglátogatták a lányok, hogy elmeséljék, a Griffendél valóban feltörölte a mardekárosokkal a padlót.

   Másnap reggelinél újra találkozni Dracóval igen különös volt Ravennek. Most szándékosan kerülte, hogy ránézzen, bár akart. Igaz, hogy szerelmes még sosem volt, de annyira ismerte magát, hogy tudja, egyszerűen képtelenség valójában beleszeretnie a fiúba ellenkező természete miatt. Egyszerű szimpátia volt, amit érzett, mondjuk, ezt most igen szégyellte. Még hogy nem tudnék soha tovább menni ennél, gondolta. Hogy lehetek ilyen? Draco mégiscsak igazi görény volt.

   Mostanában mindez miatt legszívesebben olyan távol ment volna a fiútól, amennyire csak lehetett, de tudta, hogy nem tehette. Folytatnia kellett a „beszivárgást”, ahogy ő hívta, azonban ehhez inkább nem is tervre, mint bátorságra volt szüksége. Merthogy bárhogy próbálta elnyomni, a fiú láttán folyton görcsbe rándult a gyomra. Nem hiszem el, hogy egy Lockhartnál is nagyobb idiótát fogtam ki! Azt hittem, olyan csak a mesékben létezik! Valahányszor bunkónak látom, egy csapásra kiábrándulok, de legközelebb, mikor normális, akkor… na.

    – Perselus bácsi, felgyorsíthatjuk a dolgot mondjuk azzal, hogy… megszegem a házirendet és szerelmi bájitalt adok be Dracónak?

   Igazából Raven sem tudta, hogyan jött ki ez a száján. Világéletében a racionális módszerek híve volt, most pedig ez hirtelen úgy omlott össze, ahogy van.

    – Úgy gondolod, hogy ezzel meg lehetne tudni tőle azt, hogy mire készül? – kérdezte Piton.

    – Talán.

    – A házirend még mindig tiltja, bár igaz, hogy felettébb népszerűek lettek annak a két agyalágyult Weasleynek a munkája miatt… ez egy személyes dolog, Raven, ezért te döntöd el, használod-e vagy sem. Én úgy vélem, sok buktatója van.

    – De hát itt már mindennek sok van…

    – Igen, de szerelmi bájitalok hatása alatt az ember nem jellemző, hogy a szerelme tárgyán kívül másra tudna összpontosítani. Másrészről Draco is jó bájitalismerő. Valószínűleg Veritaserum ellen legalábbis alaposan felkészült.

    – Én szerintem jobb vagyok nála. – Raven itt már saját érvelését egyenesen bizonygatásnak érezte, úgyhogy visszafogta magát. De tényleg nem volt hátsó szándéka mindezzel, egyszerűen le akarta tesztelni, működne-e – el is határozta, hogy visz magával ellenszert arra az esetre, ha elfajulna a dolog.

    – Ha megoldásnak tartod, tegyél így – mondta Piton.

    – Jó…

   Mindennek a tetejébe viszont egyik könyvtári tanulásuk alkalmával Scarlett és Tracey is megemlítették neki a dolgot. Így kezdték:

    – Raven… a választól függetlenül nem fogunk elítélni…

    – Ajajaj – kerekedtek el Raven szemei.

    – Tényleg nem. Neked… esetleg… szimpatikus lett Malfoy?

   A lány arca néhány másodpercig teljesen kifejezésmentes maradt, a szemkontaktust sem szakította meg, aztán szólt.

    – Miért kérdezitek?

    – Mert nem is olyan régen sokat láttunk titeket együtt. Meg ha a közelben volt, nézted… tényleg csak kíváncsiságból…

    – Amikor beszélgettünk, akkor ezt tulajdonképpen el tudtam képzelni… de ő akkor is egy idióta – vágta rá a lány.

    – Óh – bólintott Scarlett.

   Ebben a pillanatban elsétált mellettük valaki, és mikor Raven megpillantotta a szőke hajat, a gyomra hatalmasat liftezett, mint még soha. Gyorsan visszafordult a könyvéhez.

    – Raven… nagyon piros az arcod – mondta kis idő múlva Tracey.

    – Nem kezelem túl jól az ilyen helyzeteket – mondta Raven, és bevonult egy polc mögé.

   A következő napokban Draco tüntetően nem nézett Ravenre, valahányszor találkoztak. Raven ezt olyan szinten túlgondolta, hogy tanórákon volt, hogy másfél órán át egyáltalán nem figyelt oda.

    A múltkor a könyvtárban, mikor befordult az ajtóhoz, emlékszem, hogy rám nézett. Vagyis azért morcos, mert azt mondtam, hogy…? Basszus, ha tényleg ez a helyzet, akkor tetszem neki és a tetejébe még sértődős típus is. Ha tényleg így van, én megeszem valamelyik ruhadarabomat. De ha nem hallotta, akkor mi lehet? Végül is nem biztos, hogy velem van baja, mert úgy vettem észre, a barátait is kerüli. Egek, miért, miért…

Előző

Következő