67. fejezet

Karácsonyi parti

    – Nagyon jól áll rajtad ez a ruha – mondta Severus, miközben már a tanár szobája felé sétáltak. A lány a piros dísztalárját vette fel, ami kétrétegű volt: az alsó sötétvörös, a felső élénkebb színű, ami könyékig, vállakig és térdig tartott, ezeken a helyeken pedig fodrokkal végződött.

    – Én is meglepődtem, hogy még beleférek és csak a szoknyarész van följebb, mint eredetileg. Te is nagyon jól nézel ki – pillantott végig Severus sötétkék dísztalárján. – Na, gyere, induljunk, addig mesélj a tanulmányaidról, arról még nem beszéltünk most.

   Severus még alaposabban beszámolt mindenről, amit tanultak az utóbbi négy hónapban: lelkes monológját azonban egy ponton megszakította, mikor még a buli helyszíne felé menet összetalálkoztak Hóborccal.

    – Drága barátom! – özönlötték el a fiú szemét az örömkönnyek.

    – Itt van újra a kis Piton! – lebegett Hóborc fel és le. Severus azzal nekirohant kitárt karokkal, amit a szellem szíves örömest viszonzott volna, csak hát ez némi fizikai akadály miatt nem valósult meg. Raven már nem félt Hóborctól, mint kisebb korában, viszont ettől az egésztől, ami a szeme elé tárult, most is ösztönösen hátrébb húzódott.

   Severus és Hóborc örömködése után a testvérek folytatták útjukat Lumpsluck szobája felé; az nagyon szépen fel volt díszítve, és már gyülekeztek a vendégek, és szólt a zene. Maga a professzor is azonnal felbukkant:

    – A két bájitalzseni, nemde? – lépett hozzájuk nevetve. – Örülök, hogy itt vagy, Raven, és te pedig Severus vagy, igaz? – mosolygott szélesen. – Hasonlítasz a nagybátyádra.

    – Köszönöm a dicséretet, professzor úr – húzta ki magát vigyorogva Severus. – Minden zsenialitásunk a bácsikánk gondos tanítgatásából fakad.

   Raven majdnem hangosan felnevetett.

    – Igen, igen, Perselus valóban az egyik legjobb diákom volt – nevetgélt Lumpsluck. – De természetesen a vérben és a személyben is ott van a tehetség. Gyertek csak beljebb, nézzetek körbe, érezzétek jól magatokat! Végre össze akarom hozni a bájitalzseniket, amint megérkezik Harry Potter, muszáj, hogy közösen beszélgessünk egy jó nagyot!

    – Potter is jó bájitaltanból? – kérdezte Raven, és eszébe jutott, hogy a fiú rejtélyes sikereiről Draco is említett valamit még év elején.

    – De még mennyire! – áradozott Lumpsluck. – Az anyja volt az egyik legjobb tanítványom, és mindig mondom is, tőle örökölte! Olyan bájitalokat főz, amiket csak igazán kevesen tudnak!

   Raven és Severus egymásra pillantottak. Ez még azt nézve is meglepő volt, hogy Piton nyilvánvalóan túlzott Potter leminősítését illetően mind az öt év alatt. Persze mindenki fejlődőképes, de a testvérek úgy érezték, itt valami másnak kell lennie a dologban. Vagy talán csak Lumpsluck kevésbé szigorú, ezért Potter végre felengedett az órán? Ki tudja. Piton valószínűleg akkor is kritizálta volna őt, ha jól csinálja a feladatokat, erre a testvérek már rájöttek.

   Maga a parti egyébként sokkal jobb volt, mint azt Raven gondolta volna, valóban nagyon sok érdekes emberrel találkoztak és beszélgettek. Severus aztán társalgásba elegyedett Trelawney professzorral, addig pedig Raven elment egy közeli süteményes asztalhoz.

    – Szia – szólalt meg mellette valaki hirtelen. A lány odafordult, és egy magas, sötét hajú, kigyúrt fiúval találta szembe magát. Pár pillanattal később rájött, hogy ő Severus szobatársa volt tavaly.

    – Helló – köszönt vissza.

    – Jól áll ez a piros ruha rajtad.

   A lány kis híján félrenyelte a cukormázas süteményt, amibe éppen beleharapott.

    – Öh, köszönöm – mondta. Alapvetően nem lett volna kifogása a bók ellen, sőt, örült is volna neki egy fiútól, de az előtte álló olyan egyszerre bunkóságból, másrészt szimpla butaságból fakadó értelmetlenséggel a szemében tekintett rá, hogy azzal Crakon és Monstrón is túltett. Szerencsére megérkezett a felmentősereg.

    – Van kedved… mi van? – fordult hátra a fiú a válla megkopogtatására, és azonnal hátra is hőkölt, ugyanis most ő találta szembe magát Severusszal, aki kigúvadt szemekkel kissé előredőlt, és úgy nézett rá.

    – Távozz – szólt Severus egészen földöntúli hangon. Volt szobatársának nem kellett több, már iszkolt is, ami igen nevetséges hatást keltett a kettejük közti erőviszonyokra való tekintettel.

    – Kösz, Sev – bólintott Raven. A fiú visszarendezte arcizmait és testtartását.

    – Nincs mit. Ha hozzád ért volna, már terelőütő lenne.

   Nemsokára Pitont is megtalálták, aki még épp idejében parancsolt rá Severusra, nehogy rávesse magát.

   Egyszer csak, már a parti javában, felbukkant Frics és Draco. Ezt tulajdonképpen épp csak a gondnok elcsoszogásakor vették észre, és a testvérek egy jelentőségteljes pillantást váltottak, mikor Draco Piton nyomában távozott Lumpsluck szobájából.

    – Szerinted ebből mi lesz? – súgta Severus Ravennek.

    – Draco sora nagyon nem megy jól – súgta vissza a lány. – Ha elkapták, az elég baj. A nyakláncos dolgot is nézve… Gondolom Perselus bácsi ezért hívta magával. Utánuk menjünk?

    – Nem hiszem, hogy túl sokat tudnánk segíteni. Majd Per bá’ úgyis visszajön és elmondja, ha kellünk.

   Amíg Piton valóban vissza nem tért, tovább kóstolgatták a süteményeket, Severus időnként gyilkos pillantásokat küldve volt osztálytársa felé, aki az imént odajött Ravenhez. Aztán nagybátyjuk végül újra megjelent, és legilimenciával gyorsan el is mesélte a történteket.

    – Draco elment? – kérdezte Raven.

    – Úgy gondolom – felelte Piton. A lány letette a tálját és a poharát az asztalra.

    – Mindjárt visszajövök.

    – Hova mész? – kérdezte Severus.

    – Ha én ajánlom fel a segítségemet, úgy, hogy csak őrködöm, az beválhat?

    – Kétlem – mondta Piton. – Egész biztosan azt fogja gondolni, én küldtelek. Dracóból nem fogunk tudni kiszedni semmit direktben, rajta kell kapnunk.

    – Azért megpróbálok valamit. – Azzal már ott sem volt.

   Végigszaladt a folyosón, benézve minden onnan nyíló útra, de célirányosan a klubhelyiség felé haladt, mert az tűnt a legvalószínűbbnek, hogy Draco ott van. Raven nem gondolta, hogy ezek után visszamenne oda, ahol azt a bizonyos feladatát végzi, és valóban nem sokkal a bejáratuk előtt kapta el a fiút.

    – Draco! Hé, Draco! – ért mellé.

    – Mi van? – dörmögte a fiú. – Piton küldött, mi?

    – Dehogy küldött. Neki is van esze, tudja, hogy ha neki nem mondtad el, nekem még kevésbé fogod. Én csak azt akarom neked mondani, hogy tényleg segíteni akarunk, mert akár belátod, akár nem, nagyon nem lesz ez így jó. Nem kell elmondanod, mit csinálsz, feltételezem, az őreid sem tudják. Csak hadd őrködjek.

    – Nincs szükségem erre! – fordult szembe vele Draco.

    – Kitalálhatsz bármit, megígérem, hogy megteszem, ha bárki megtudja miattam, vagy akár én szándékosan. Miattad nem akarom, hogy rosszul süljön el, Draco!

    – Ez sokkal több, mint egy nyomorult ígéret, Raven! Tudod mit, menj haza, nem kell, hogy itt maradj!

    – Jó, én csak nem akartam, hogy… – a lány hirtelen elhallgatott, és elnézett Draco mellett. – Mindegy. Jó, én felajánlottam. Ha kell mégis segítség, tudod, hova gyere. Sok sikert.

   Azzal elindult vissza. 

    – Egyedül is meg tudom csinálni, Raven! – kiabált utána Draco. – Ezt a feladatot én kaptam!

   Raven most visszafordult és nagyon közel lépett Dracóhoz.

    – Rakd már össze a mondataidat, rohadtul nem arról beszélsz, amiről én – suttogta. – És ne kiabálj, teljesen hülye vagy. Már eleve nem értem, hogy Crak és Monstro mégis miért ne lophatnák el tőled a dicsőséget, vagy mit…

    – Nem tudnak róla – vágta rá a fiú.  

    – Hát akkor meg! Annyira nem hülyék, hogy ne próbálják kilesni, ha tudnák, nem?

   Most viszont Draco fordult sarkon és bement a klubhelyiség bejáratán. Raven nem követte. Csak nézett utána egy darabig, aztán a fejére csapott, és lassan visszasétált Lumpsluck partijára.

   Ott Severus rögtön elé is ugrott, látva nyúzott arcát.

    – Mi történt?

    – Én csak… – kezdte Raven, de aztán megrázta a fejét. – Üljünk le egy sarokba.

   Így tettek, aztán Severus várta, hogy húga beszámoljon a beszélgetésről Dracóval. A lány a kezébe temette az arcát.

    – Bármikor, amikor felemelem a hangom… vagy kedves próbálok lenni, érzelmeket belevinni ebbe az egészbe, elszúrom. Neked esküszöm, annyira jól megy. Amennyire tisztelem ezt benned, annyira vagyok rá én képtelen.

    – Raven, emiatt ne sanyargasd magad – ölelte át Severus. – Dehogy szúrtad el. Per bá’ is megmondta, hogy Draco nem fogja magától elárulni.

    – Nem is azt akartam. Azt akartam, hogy őrködhessek, mert most komolyan úgy éreztem, hogy nagyot fog bukni, ha a Sötét Nagyúr nem is öli meg, de megszégyeníti, az biztos. De feladtam. Érvekre nem hallgat, ha aggódva próbálom meggyőzni, pedig tényleg aggódom, arra sem hallgat. Elegem volt belőle, és már azt is utálom, hogy képtelen vagyok elvonatkoztatni nagyon gyakran attól, hogy szimpatikus nekem, amikor normális…

    – Raven, minden rendben lesz! Megoldjuk. Végső soron magát a feladatot tudjuk, a kivitelezést nem. Most itt lesz a szünet, kitalálunk valamit.

    – Severus, figyelj, nagy baj lenne, ha… én most mégsem mennék haza?

    – Mire gondolsz? – nézett húgára Severus. – Draco kérése miatt?

    – Ti hazamentek Perselus bácsival. Talán több bizalmat szavaz nekem így Draco. De nem is nagyon ez érdekel. Jó párszor elszúrtam már, de most még utoljára megpróbálom, aztán majd a szerencsére bízom, ha nem sikerül. És egyébként is, most nagyon kevesen maradnak a szünetre.

    – Rendben van, de ne hajszold túl magad, tudod, hogy nem rajtad áll ez.

    – Tudom, de egyszerűen nem bírom, mikor Dumbledore-ra nézek, és tudom, hogy az is a Sötét Nagyúr miatt van! Minden miatta van.

    – Megértelek – simogatta meg Severus Raven hátát. – Én drukkolok neked. Kölcsönadjam az álcázó köpenyem?

    – Nem, köszönöm. Azt hiszem, az én stílusom a „ha el akarsz bújni, légy szem előtt”. Mostantól csak a racionalitásomra hagyatkozom.

    – Ahogy drága jó barátom, Kecske Tóni mondaná – húzta ki magát Severus, és megköszörülte a torkát –, úgy tégy, ahogy a legjobban érzed. Csak te tudod, miben vagy igazán jó. És egyébként is – váltott vissza saját hangnemére –, majd kérdezz rá erre. Nagyon kíváncsi vagyok, Tóni mit kezd Dracóval, ha még látogatja.

    – Szerintem ő élete végéig megérdemli a kecskét.

   Egészen éjfélig javában tartott a buli. Addig Raven elintézte Pitonnál, hogy mégis maradhasson szünetre, Severus pedig felkereste Zambinit, és hosszasan kifaggatta nagymamája hogyléte felől.

   A lány úgy érezte, most kiereszthette kicsit a gőzt. Elhatározta, hogy félre tudja tenni a zavaros érzéseit és racionálisan megoldani ezt a problémát.

Előző

Következő