75. fejezet

Viszontlátás

  Másnap reggel Severus így búcsúzott testvérétől és nagybátyjától:

    – Eredményes évet, Raven, és sok boldogságot igazgatóként, Per bá’!

    – Úgy legyen – bólintott Raven. – Vigyázz magadra.

   Azzal a fiú hoppanált. A Szent Mungó azon kevés intézmény egyike volt, amelyet nem árasztottak el a halálfalók, így Severus szerencsére többnyire a kint uralkodó helyzettől függetlenül folytathatta tanulmányait. Tizenegy előtt kevéssel Ravent Piton kivitte a pályaudvarra, majd ő is távozott, hogy jóval az évnyitó előtt ott legyen már a Roxfortban. A lány átsétálva a mágikus falon, körülnézett a 9 és háromnegyedik vágányon: ismerőst nem látott, de a megcsappant létszám is azonnal feltűnt neki. Elsősorban Dracót akarta látni, erre várt már napok óta, de úgy vélte, mostanra már felszállhatott, ezért ő is így tett.

   Megvárta a folyosón a többi felszállót is, egészen amíg el nem indult a vonat, de olyat, akit nem csak látásból ismert, továbbra sem talált. Elindult hát a kupék mentén, Dracót és Scarlettéket keresve. Utóbbiakkal nem találkozott, viszont kis idő múlva megpillantotta a szőke fiút Pansy, Crak, Monstro, Zambini és a lány bandájának további tagjai társaságában.

   Ahogy a kupé elé ért, Draco abban a pillanatban nézett rá és észrevehető volt a nyúzott arcán egy másodperc erejéig a változás. Raven szíve is gyorsabban kezdett verni. A lány ajtót nyitott, mire már mindenki észrevette őt.

    – Üdv – köszönt. – Van még egy hely?

    – Hol van Lympsham meg Davis? – kérdezte az egyik lány.

    – Nem tudom – vont vállat Raven. – De tavaly is ez volt a kérdés és a választ továbbra is fenntartom. Gondolom, azért megbeszéltétek egymás közt.

    – Gyere be – szólt Draco, aki azóta se vette le a szemét a lányról.

    – Köszönöm.

   Raven felpakolta a bőröndjét a poggyásztartóra, aztán lehuppant az ülőhelyek ajtóhoz legközelebb eső végére. Draco is ugyanezen az oldalon ült, de köztük volt egy lány és Crak. A fiú most nem nézte őt, hanem előre bámult.

    – Hallottátok, hogy sárvérűellenőrzés volt a nyáron? – szólt egy lány. – Az összes ment az Azkabanba!

    – Dehogy ment – szólalt meg Raven, mire mindenki meglepetten ránézett. – Ott voltam a bátyámmal, mi csináltuk a roxfortosok vizsgálatát, aztán beosztottak segíteni a felnőttekhez is. Akik bizonyítottan mugli születésűek, de még kiskorúak, azok nem járhatnak ide, nem is kereshetik a kapcsolatot a varázsvilággal és elkobozták a varázstárgyaikat.

    – Mindegy, csak a közelemben ne legyenek.

   Draco ilyenkor, mikor mindenki más is hasonlóan tett, kihasználta az alkalmat és a lányt nézte.

    – Nem volt valami nagy meglepetés? – kérdezte Pansy önelégülten. – Valaki, akiről nem is gondoltuk volna, hogy sárvérű?

    – Nem nagyon – vont vállat Raven. – Én legalábbis ilyennel nem találkoztam.

    – De valaki azért ment Azkabanba, nem? Én egész nyáron ezt olvastam a Prófétában – szólt egy másik lány.

    – Igen, a felnőttektől, aki családfát hamisított vagy nagyon erőszakosan ellenállt. A legtöbbet egyszerűen eltávolították a varázslók közül és kiforgatták őket a vagyonukból.

    – Túl kevés szerintem – szólt Zambini.

    – Nem az. Nyilvántartás van róluk. Megtalálhatóak, ha eljön az ideje.

    – Ezek szerint te… megkaptad a Jegyet? – halkította le a hangját Pansy. Draco erre hirtelen megfeszült egy pillanatra.

    – Nem, csak segítő vagyok. De parancsot kaptunk a bátyámmal arra, hogy állítsuk össze a tömeget, amelyiket megfélemlítésre akar használni.

   Ravent egészen lenyűgözte, hogy hirtelen mintha olyan értékű tagjává vált volna a társaságnak, mint Pansy vagy Draco. Főleg, mikor a vonat váratlanul megállt és egy halálfalócsapat vonult végig rajta, Harry Pottert keresve, az, aki az ő kupéjukba nyitott be, odabiccentett neki. Hát csak ez kellett. Ha tudom… akkor sem csinálom, amíg nem kell, na mindegy.

   Lassan eltelt a vonatút. Azalatt Raven nem beszélt többet, a többiek közt a társalgás Harry Potterről szólt, aki első számú nemkívánatos személlyé lépett elő, de Draco, szokásához igen hűtlenül, úgyszintén kimaradt ebből. Szinte az egész út alatt csak egy pár szót szólt, akkor viszont nem látszott rajta, hogy valami baja lenne, adta a megszokott formáját.

   Mikor aztán megérkeztek a roxmortsi állomásra, csapatokban felszálltak a thesztrálok vonta kocsikra. Raven és Draco itt is egy helyre kerültek. Néha egymásra pillantottak, de ez senkinek nem tűnt fel. Közben a lány figyelte a tájat. Már az állomáson is észrevett fekete taláros varázslókat és boszorkányokat, a birtokon pedig még dementorokat is. Igaz, nem lepődött meg, Piton figyelmeztette erre.

   A nagyteremben lett aztán igazán feltűnő az iskola lecsökkent létszáma. Ravennek pedig az is nyilvánvaló lett, hogy Scarlett és Tracey nem jöttek vissza a Roxfortba. Bár szomorúságot is érzett, egyúttal megkönnyebbült miattuk.

   Az elsőévesek hasonlóan nagyon kevesen voltak, így a beosztásuk nagyon hamar lement. Piton nem volt épp bőbeszédű igazgató, és bár Raven a mardekárosokkal egyetemben hangosan megtapsolta, valahogy annyira furcsa volt neki az egész. Talán csak mert tudta, Piton erre soha nem vágyott. Azt gondolta, gyakrabban meg kell látogatnia, mint eddig.

   A lakoma legalább visszaadta valamennyire az évnyitó ünnepély korábbi vidám hangulatát, mindenki teleette magát, és Raven már alig várta, hogy elmehessen lefeküdni, de előbb még beszélni akart Dracóval. Bár azt gondolta, hogy négyszemközt erre nem igazán lesz lehetősége. A fiú most az asztal túloldalán ült, kicsit arrébb, mint a Ravennel szemben helyet foglaló Sally-Anne Perks, és ugyanolyan szűkszavú maradt, mint a vonaton, de továbbra is gyakran a lányra pillantott.

   Mikor elküldték a diákokat aludni, szorosan a nyomában maradt, a klubhelyiségben viszont rögtön a fiúk hálótermei felé vette az irányt, így Raven letett a beszélgetésről mára. Inkább ő is fáradtan bezuhant az ágyába.

   Másnap reggel elég korán ébredt, a hálótársai még aludtak, így ő csendben felkelt és felöltözött. Scarlett ágya gazdátlanul állt. Illetve, Adelaide rögtön kiszemelte magának poggyásztartóként és mindent rápakolt, Raven tegnap hallotta is őt még elalvás előtt azt hangoztatni, hogy szerinte Lympsham valójában mindig is véráruló volt. Raven lesétált a klubhelyiségbe, onnan a nagyterem felé indult. És ahogy belépett, meg is pillantotta Dracót, szerencsére egyedül – mellé sétált és leült.

    – Jó reggelt – köszönt.

    – Jó reggelt – köszönt vissza Draco. Raven halványan rámosolygott, aztán az ételek felé fordult. – Hogy vagy?

    – Jobban, mint általában. Te?

    – Nagyon jól aludtam, nem nagyon sikerült ez az utóbbi hetekben.

   Valami meghúzta Raven talárjának ujját: azt hitte, becsípődött valahova, de lenézve látta, hogy Draco keze az az asztal alatt. Ő is az asztal alá tette a kezét, aztán egymásra fonódtak az ujjaik, szorosan, mintha fennállna a veszély, hogy elszakadnak egymástól. Így nem láthatta őket senki. Raven a fiú lábának támasztotta az övét, és egészen addig így maradtak, míg fel nem bukkant elsőként Zambini és Nott a nagyterem ajtajában. Akkor azonnal eleresztették egymást.

    – Órák után menjünk a hetedik emeletre – mondta halkan Draco, nem a lányra, hanem a táljára nézve. Raven szeme egy pillanatra elkerekedett, aztán elvigyorodott.

    – Rendben.

   Reggeli után Lumpsluck kiosztotta az órarendeket, nagyobb tekintettel hatodévesekre a tantárgyváltások miatt. Raven a számmisztikát leadta, úgyhogy összesen nyolc tantárgyat folytatott RAVASZ-szinten: a bűbájtant, átváltoztatástant, legendás lények gondozását (erre ugyan nem lett volna szüksége, de tulajdonképpen élvezte az órákat, meg sejtette, hogy nem lesznek túl sokan), sötét varázslatok kivédését, bájitaltant, gyógynövénytant és rúnaismeretet. Továbbá felvette az alkímiaórákat kiegészítésként, amire igazából ő volt az egyetlen jelentkező, úgyhogy a Lumpsluckkal megbeszélték, hogy jövőre vizsgázhat belőle és Pitonnal elintézik szakkör formájában. Raven el is szaladt gyorsan rúnaismeretre. Aznap ezen a tárgyon kívül bájitaltana, legendás lények gondozása és átváltoztatástana volt, de egyiken sem tudott annyira odafigyelni, mint szerette volna – egész végig a megbeszélt találkozó járt a fejében, és bizsergett az egész teste, ha rá gondolt. Ebédnél emiatt kénytelen volt levegőnek nézni Dracót, szinte remegett az izgalomtól.

   Akkor aztán, az órái végeztével elindult a hetedik emeletre, szaggatottan véve a levegőt és remegő lábakkal. Épp hogy odaért a Szükség Szobájának ajtaja helye elé, Draco is felbukkant a másik irányból. Mikor a lány elé ért, mindkettejük keze elindult, és szoros ölelésbe vonták egymást.

    – Milyen helyet szeretnél? – suttogta Raven nyakába fúrva a fejét Draco. – Találd ki te, aztán én majd hívom a szobát.

    – Legyen kicsi, széles és puha kanapékkal. Félhomályban, csak hogy izgalmasabb legyen – vigyorodott el a lány. – Már így is remegek.

   Draco is elvigyorodott, aztán arrébb húzódott kicsit, és ahogy Raven derekára tette a kezét, a lány érezte, hogy ő sem áll épp szilárdan.

    – Jól van – bólintott a fiú, aztán járkálni kezdett a fal előtt.

    – Aztán nehogy átvágj.

    – Miért tennék ilyet? – nevetett a fiú.

   Ravennek rá kellett szólnia, mert már rég megjelent az ajtó, de ő még mindig rótta a köreit, és akkor a lány látta is, hogy már az ő arca is kipirult egy kicsit. Draco a díszes ajtó elé sétált, és kinyitotta neki.

    – Csak utánad.

   Igazából pont olyan volt a helyiség, amilyennek a lány elképzelte: belépve épp hogy beleütközött a faborítású falba, annyira keskeny volt a szoba, viszont széltében hosszabb: egyik végében egy rendes kanapé állt lábtartókkal és kis asztalkával, másik végében pedig egy puha, inkább hatalmas párnára hasonlító matrac. A mennyezet is alacsonyan volt, épp abban a magasságban, ameddig az ajtó is felért, és csak négy gyertya világította meg a helyiséget.

    – Profi munka – fordult a lány Draco felé, aki épp akkor csukta be az ajtót utánuk. Kis ideig csak a falnál állva csókolóztak, aztán mindketten megszabadultak a kötött mellényeiktől a megnövekedett hőmérséklet miatt, és átköltöztek a matracra. Akár az egész éjszaka eltelhetett volna így, nem zavarta volna őket – már akkor megfeledkeztek az időről, ahogy beléptek ide. Azután is csak azért váltak el egymástól, mert elfogyott a levegőjük.

    – Figyelj… Perselus bácsi azt mondta nyáron, nagyon rosszul festesz – mondta kis idő múlva Raven. – Apukád… már jobban van?

    – Jobban – felelte Draco. – De én csak akkor lettem jobban, mikor visszajöhettem ide.

    – Tavaly még azt mondtad, nem akarsz, egyébként meg is lepődtem.

    – Tavaly még máshogy képzeltem el a dolgokat. Most találkozni akartam veled, és távolabb lenni onnan…

   Raven finoman megbökte a fiú arcát, mire ő felemelte egy kicsit a fejét, és egymás szemébe néztek.

    – Draco… érzem, hogy van sok szó, amit nem mondasz ki, és nem is erre kérlek, csak hogy én értem, hogy hiába vagy te is a Sötét Nagyúr oldalán, mégsem érzed megtiszteltetésnek, hogy nálatok van.

    – Ő sem gondolja ezt. Most mi vagyunk, akiket meg lehet alázni. Nem engem használt volna a foglyai kínvallatására, ha nem szúrok el mindent.

    – Nem szúrtad el. Hát nélküled nem jutottak volna be az iskolába!

    – Nem akarok most erről beszélni… csak veled akarok lenni, mert akkor elfelejtem.

    – Ha bármi problémád van, fordulj hozzám, kérlek… bármivel. Megoldjuk.

   Draco most lejjebb hajolt, hogy megcsókolja Ravent. Ilyenkor tényleg teljesen más lett, folyamatosan vigyorgott utána. Raven ennek örült, másfelől viszont, bár nem volt benne biztos, volt egy sejtése arról, hogy a fiú fejében valami olyasmi keringhet, hogy talán elbizonytalanodott a hovatartozását illetően. Igazából ekkor a lány lett volna a legboldogabb, de afelől nem volt kétsége, hogy ezt Draco neki sem fogja elmondani. Tudta, hogy amíg a helyzet tart, ezt nem hozhatja fel kettejük közt akkor sem, ha a fiú viselkedéséből egyre biztosabb lesz is benne.

   Hirtelen mind a ketten felkapták a fejüket, ugyanis lépteket hallottak meg. A hangok egyre erősödtek, és éppen a szoba ajtaja előtt állt meg az a három-négy ember, amennyinek tippelték őket.

    – Nem tudnak bejönni, ugye? – suttogta Raven. Bár erre nem lett volna szüksége, mert ki nem hallatszanak hangok a Szükség Szobájából.

    – Nem – rázta a fejét Draco. – Ha nem tudják, mi milyen helyet választottunk, akkor nem.

   Kis ideig csend volt, a páros megfeszülve várakozott. Aztán meghallottak kintről egy lányt:

    – Nem működik. Lehet, hogy valaki odabent van?

    – Ez Weasley! – ismerte fel Raven.

    – Mit csinál itt? – értetlenkedett Draco.

    – Nekem lenne pár tippem… ezt meg miért csináltad? – értetlenkedett most ő, mert Draco a pálcájával eloltotta a gyertyákat, és teljes sötétség lett a szobában.

    – Csak eszembe jutott.

    – Csak akkor nem nyílik ki, kivéve, ha esetleg mágikus úton lezárták a tanárok – szólt egy másik lány, akiben Raven egy másik évfolyamtársát, Luna Lovegoodot ismerte fel. – Akárhogy is, jobb, ha aki bent van, nem talál itt minket. Jöjjünk vissza holnap, nemsokára takarodó.

   A léptek újra felhangzottak, de ezúttal távolodtak.

    – Jól van, veszély elmúlt – mondta Draco, és ismét csókolni kezdte Ravent.

    – Hé, fény nem kell? – kérdezte a lány.

    – Neked kell?

    – Végül is nem.

   Az, hogy nem láttak semmit, több nem tervezett érintést is eredményezett, de egy olyat sem, amelyik fokozta volna a hangulatot – Ravennek több ízben is sikerült állba vágnia Dracót, egyszer pedig össze is fejeltek, úgyhogy a végén már csak nevettek. A legutolsó az volt, mikor megbeszélték, hogy le kellene menniük vacsorázni, és a fiú azt hitte, ahova tenyerel feltápászkodás közben, ott még nincs vége a matracnak – hát vége volt, és akkorát koppant, hogy Raven inkább gyorsan elmormolt egy Lumost.

    – De szerencsétlen vagy, hallod – csóválta a fejét a földön nyögő Dracót nézve.

    – Ne mondj semmit.

   Mikor aztán már mindketten álltak, megbeszélték, hogy amint alkalom kínálkozik rá, ismét idejönnek. Csendben kiosontak a folyosóra, aztán elindultak a nagyterem felé, az utolsó vacsorázók közé. Szerencsére senki nem tette szóvá, hogy együtt jöttek és együtt indultak el a klubhelyiségbe. Oda belépve, mivel nem volt senki a közelben, még gyorsan megszorították egymás kezét, aztán elváltak útjaik a hálótermek felé menet.

Előző

Következő