76. fejezet

Az első félév

   Raven Scarlett és Tracey nélkül üresnek érezte valahogy a Mardekár klubhelyiségét. Vigasztalta legalább a tudat, hogy a családjukkal együtt biztonságban vannak. Lily, Megan és Mandy úgyszintén nem tértek vissza az iskolába ebben az évben.

   A régi professzorok folytatták a tanítást a megszokott rendben, és nagyon sokat kellett tanulnia Ravennek és Draco bandájának is. A hetedéveseknek ez volt a RAVASZ-év, a hatodéveseknek a felkészítő, és a halálfaló-társadalomnak talán nem volt fontos a végzettség, de a többi tanár ugyanúgy végezte munkáját, ahogy eddig, és igyekeztek felkészíteni a diákokat a vizsgákra. Azzal mondjuk még a Voldemort-párti diákok sem vitatkoztak, hogy bizonyos munkákhoz ugyanúgy fog kelleni a képesítés – például a Raven által megcélozott beszerzői állásnál valószínűleg nem a Nagyúrhoz való hűség lesz a fő szempont, és ez még olyan munkakör is, ami a feketemágus tényleges hatalomra kerülése esetén nem szűnik majd meg. Az új tanárok azonban egyáltalán nem a tantervet követték. Sötét varázslatok kivédésén a lány azt hitte először, menten kirohan a világból. Amycus Carrow konkrétan azzal kezdte, hogy a sötét semmi gonoszat nem takar, épp ellenkezőleg, mindenki rosszul tanította, ezek a varáslatok arra valók, hogy a tisztavérűek fegyelmezzék vele a varázslónévre nem méltókat és azt fenyegetőket. Valójában maga a sötét mágia lett a védekező eszköz. Ez igazából sokaknak tetszett is. Aztán a férfi felsorolta a rontásokat és átkokat, melyeket megtanítani kívánt a továbbiakban, és közben gyakran emlegette a sárvérűeket.

    – Perselus bácsi – esett be Raven a nagybátyja szobájába aznap délután, és ráborult az íróasztalnak azon felére, melyet Piton nem használt éppen. – Miért… ki választotta az új tanárokat? Ha te, akkor bocsi, tudom, hogy semmi közöm hozzá, de nem lehetett volna csak egy fokkal képzettebb valakit Amycus Carrownál? Nem azzal van a bajom, amit tanít, hanem ahogy… próbálja. Megkísérli… lehúzza a vécén a tanári szakmát.

    – Hidd el, hogy nekem sincs ínyemre – felelte Piton. Raven felemelte a fejét. – Ők önként vállalták, a Sötét Nagyúrnak pedig tetszett a hozzáállásuk.

    – Most mondanám, hogy biztosan csak a jó tanárokhoz vagyok szokva, de ez sem igaz, mert melletted ott volt még Lockhart és Umbridge is…

   Pitonnak mosolyra görbült a szája.

    – Sajnálom, Raven, de ki kell bírnod. Az a helyzet, hogy bár igazgató lettem, Carrowék is a Nagyúr legközelebbi bizalmasai közé tartoznak, és az, hogy a helyetteseim is lettek, nem rajtam múlt. Azt javaslom, készítsd fel magad a mugliismeretre.

   A mugliismeret ugyanis mindenkinek kötelező lett ettől az évtől. Raven nem is tudta eldönteni, melyik Carrow a rosszabb. Sürgősen megtanulta inkább kikapcsolni az agyát a külső hatásokkal szemben, és amíg az előadás zajlott, ő valami más tantárgyat memorizált. Ha nekiállnának ezek ketten előadni mindent, amit csak a muglik és mugliivadékok ellen tudnak mondani, a végére már az emberiség kihalásán is túllennénk. Biztos ez a hobbijuk…

   Emellett az újságok mind a minisztérium oldaláról mutatták be a kívül zajló eseményeket, a minisztérium pedig köztudottan Voldemort és halálfalói irányítása alatt állt már szinte teljes egészében. A mugliivadékok összeterelése és letartóztatása továbbra is olyan tempóban működött, mint nyáron, ennek pedig a Roxfortban maradt diákok többsége kifejezetten örült, és ez gyakori téma volt az iskolában. Természetesen nem tudtak elfogni mindenkit, nagyon sokan elmenekültek, bujdostak és Raven remélte, hogy akiket mégis megtalálnak, vagy segítőkre találnak a minisztériumban, vagy maguknak sikerül megoldaniuk a helyzetet. Tanulmányai miatt Severus sem folytathatta asszisztensi munkáját a bizottságban, és Piton is úgy vélte, jobb ez így – ők ketten titokban voltak segítők, és a fiúnak nem tett volna jót, ha az eddig még halálfalói befolyás alá nem került varázskórház alkalmazottai tudomást szereznének róla, hogy dolgozott ott. Persze, bár itt sokkal nyitottabb volt, mint a Roxfortban, voltak, akik távolságtartóak lettek vele szemben, mert kisebb körökben ugyan, de voltak olyanok, akik hallották a pletykát, miszerint Perselus Piton ölhette meg Dumbledore-t. Többen nem hittek ennek, de Severus észrevette, hogy akik tudják, hogy rokonok, sokszor elkerülték őt.

   Ravennel a Roxfortban ilyen nem volt, sőt, épp hogy befogadta a Mardekár főbandája. Nem lett törzstag, mint mondjuk Pansy barátnői vagy Crak és Monstro, de korántsem voltak vele olyan elutasítóak, mint eddig. A Dracóval való kapcsolatáról egyébként Pitonon kívül senki nem tudott, és megosztani sem tervezték senkivel, habár néha mindkettejüknek az volt a benyomása, hogy sejtik – Pansy például továbbra is kimutatta, hogy nem kedveli Ravent, gyakran beszólogatott neki. Persze nem volt szükségszerű, hogy ez a miatt volna, hogy tudna a kapcsolatukról. A szőke fiú pár hét elteltével már egészségesebben festett, ha nem is volt nagyon jó formában, de a tavalyi évhez és a nyárhoz képest összeszedte magát, valószínűleg mert most végre közel volt hozzá a lány és távol az otthona. Több idejük is volt most találkozni, hetente legalább háromszor felmentek együtt a Szükség Szobájába, és hétvégente együtt tanultak, bár utóbbi alkalmával sokszor csatlakozott hozzájuk Pansy, Zambini vagy néhanapján Nott. Sőt, Raven betekintést nyerhetett Crak és Monstro házifeladat-elkészítési procedúrájába: annyira buták voltak, hogy csodálkozott rajta, mégis hogyan lehetnek hatodévesek, egyáltalán hogyan sikerülhetett tavaly letenniük legalább egy RBF-et. Nem is gondolta volna, hogy ebben a társaságban ennyit tud nevetni, merthogy Draco és Nott is nevetett vele.

   Egyetlen lap volt egyébként, amelyik nem a Próféta álláspontját pártolta: a Hírverő, amely eddig is szennylap hírében állt a tanulók körében. És bár indokolt lett volna, hogy ismét tiltott olvasmánnyá minősítsék Harry Potterről szóló cikkei miatt, ez nem történt meg – a két új tanár, akik halálfalók is voltak, a diákokkal egyetemben sokszor nevettek jókat az írásokon és gúnyolták a szerkesztőt. Raven nem is értette, hogy Xenophilius Lovegoodot még nem fogták el, viszont ámult Lunán, aki csak higgadtan kezelte, mikor nekitámadtak apja írásai miatt – igaz, ismerve őt nem is várt mást, akár Severuséhoz hasonló okokból vállalta magára a „lüke” gúnynevet, akár valódi oldalát mutatta mindig is. Másrészről pedig, Harry Potter témája ugyanúgy népszerű volt, mint a mugliivadékok ellen folytatott hadjárat. A fiú eltűnt, és persze senki nem számított arra, hogy visszatér a Roxfortba az után, hogy vérdíjat tűztek a fejére – csak épp az volt a kérdés, menekül-e, vagy esetleg tervez valamit. Dumbledore után a Főnix Rendje vehette volna pártfogásába, de Raven az újságokból és Pitontól is tudta, hogy a Rend tagjait nagyon figyelik, így pedig kizártnak tekintette mindenki, hogy Potter egyedül szembeszállhatna a Sötét Nagyúrral. Azt várták a diákok izgatottan, mikor történik végre valami fejlemény – mert az így csakis a fiú halála lehetett, és a gúnydalokat költöttek a gyáva Potterről, aki menekül a sorsa elől, ami amúgy is be fog teljesedni, és találgatták, vajon meddig húzza bujdosva. Őket Carrowék még buzdították is.

   Viszont azok, akik köztudottan a fiú barátai voltak, nem maradtak tétlenek. Részükről gyakori volt a büntetés Carrowék óráin, illetve volt is egy hatalmas botrány az iskolában, amikor néhány diák megpróbálta ellopni Griffendél kardját Piton igazgatói irodájából. A gyerekeket elkapták, kiküldték őket a Tiltott Rengetegbe büntetésképpen, Piton pedig elküldte a kardot a Gringottsba. Ravennek volt egyébként sejtése arról, hogy nagybátyja esetleg tudhatja, mire készül Potter, vagy mit csinálhat, ezt meg is osztotta levélben Severusszal – azonban a férfit nagyon ritkán látta. Azon kívül, hogy a nagyteremben étkezett, mint mindenki más, és heti kétszer alkímiaórát tartott neki, szinte egyáltalán nem találkozott vele, ugyanis Piton nem töltött túl sok időt sem az irodájában, sem a szobájában. Mikor Raven kereste az alkímián kívül más ürüggyel, mintha nem is tartózkodott volna az iskolában, de a többi tanár sem tudott erről semmit. A lány persze nem aggódott és nem gondolta, hogy Piton előle bujkálna, tudta, hogy ha szükség lesz rá, nagybátyja azonnal megosztja vele, amit kell.

   Amellett persze, hogy Piton nem volt jelen sokszor, Carrowék színre léphettek, mint igazgatóhelyettesek. És a kardos incidens után meg is szaporodtak a teendőik. Főleg griffendélesek és hugrabugosok közül voltak sokan, akik kisebb-nagyobb megnyilvánulásokkal szembeszálltak a rendszerrel, a három legellenszenvesebb tanár és a mardekáros diákok ellen is történtek “merényletek”. De ahhoz képest elég jól csinálták, nagyon nehezen tudtak csak bárkit is elkapni, aki például graffitizett a falakon, és bár alaposan megkínozták a tetten érteket, nem tűnt úgy, hogy megtörtek volna. Raven csodálkozott, hogy ennyire bátrak, és bár örült neki, hogy az elszántabbakban tartják a lelket, inkább mondta volna nekik, hogy fogják vissza magukat, mert főleg a kiskorúak voltak a legrosszabb helyzetben. Ravennek ennyi minden után mostanra valamivel könnyebb volt elnyomni az igazságérzetét, azt leszámítva, amikor éjszaka egyszer ő is kiosont, hogy tönkretegye Frics láncait. Az volt az általános büntetőeszköz már, és nem csak a Dumbledore Seregének, hanem az egyszerű csínytevőknek is. A lány nagyon büszke volt magára, ugyanis úgy elvarázsolta azokat, hogy ha valaki hozzájuk ért, szétestek – persze afelől nem volt kétsége, hogy a gondnok nagyon hamar be tud szerezni más láncokat is, és hetekkel később azokat is elöregítette (amiért Frics kapott is rendesen Carrowéktól), de összességében be kellett látnia, hogy ennél többet nem tehet. A halálfalók bármit rá tudtak kenni egy ellenállóbb diákra, több megfélemlítés pedig senkinek nem hiányzott, volt belőle épp elég. A többi tanár, amit lehetett, igyekezett eltussolni a diákok érdekében, és a köztük és Carrowék közti konfliktus is eléggé mindennapos lett. Persze ennél többet ők sem tehettek, az iskola körül halálfalók és dementorok járőröztek, túlerőben voltak; Piton mindeközben ügyesen álcázva szintén azon fáradozott, hogy minél kevesebb kegyetlenség érje a diákokat, de azon kívül, hogy elérte, hogy a legtöbb szabályszegőt a Tiltott Rengetegbe küldjék Hagridhoz, neki is eléggé meg volt kötve a keze.

   Aztán az is egyre gyakoribb lett, ha valamelyik diák rokona odakint szembeszállt halálfalókkal, a diákot is megkínozták érte, vagy épp vele zsarolták a rokont. Ravent az lepte meg igazán, hogy a mardekárosok gúnyolódásai mások ellen igen ritkák voltak, a tanórákat leszámítva. Ő is kapott néhány célzott ártást a folyosón másoktól, amiket ügyesen ki tudott védeni, csak egyszer szerzett kisebb sérülést, persze még akkor is hagyta az elkövetőt futni. Tudta, hogy ez azért van, mert Carrowék év elején rengeteget dicsérték őt és Severust a vérvizsgálati bizottság munkatársaiként. Az ellenszenvet Ginny Weasley évfolyamtársa szemében is gyakran látta, aki néha burkoltan gonoszkodott is vele órán, például botlásnak álcázva ráöntött bájitalhozzávalókat a talárjára. A többség hasonlókat nem nagyon mert tenni, hiszen Raven Piton unokahúga volt, és bármikor beárulhatta. Mások is voltak ilyen „kitüntetett” helyzetben: például Flora és Hestia Carrow, bár azt sem lehet mondani, hogy érdekelte ez őket különösebben. A lány ekkor gondolkozott el azon, hogy gyakorlatilag semmit nem tud az ikrekről, pedig már hatodik éve szobatársak. Nem voltak soha rossz viszonyban, de nem is barátkoztak. Igaz, a két lányt senki nem látta barátkozni senkivel. Mellettük amúgy a legtöbb aranyvérűt hasonlóképp kezelték, akik nyíltan Voldemort mellett álltak, de szerencsére az nem volt jellemző, hogy történt volna egyéb megkülönböztetés köztük és azok között, akikről tudni lehetett, hogy félvérek. Viszont mivel a büntetésvégrehajtás legnagyobb részben Carrowékra volt bízva, és ők igen alaposan végezték a munkájukat, a nyíltabb lázadások, például a folyosós incidensek november után teljesen megszűntek.

   Ezzel telt el az első három hónap. Közben a kviddicsmeccsek továbbra is zajlottak, Draco fogóként visszatért a mardekárosokhoz. Az esti edzések miatt Raven egyedül tanult a könyvtárban, mert a banda többi tagját csak úgy tudta elviselni, ha a fiú is ott volt. Egyik ilyen novemberi napon síri csend volt, a legjobb a leckeíráshoz, alig lehettek talán öten most a Roxfort könyvtárában. Aztán egyszer csak a lány asztala mellé lépett valaki.

    – Szia, ne haragudj… elkérhetném azt a könyvet pár percre?

   Raven felnézett a pergamenjéről, és egy alacsony, barna hajú, falfehér arcú mardekáros lánnyal találta szemben magát.

    – Persze, el is viheted, én már végeztem vele, csak még nem tettem vissza – felelte, és a lány felé nyújtotta a kötetet. A háztársa átvette. – Minden rendben? – kérdezte Raven. – Nagyon sápadt vagy.

    – Semmi komoly – rázta a fejét. – Reggel kicsit rosszul voltam, de már voltam Madam Pomfreynál, nemsokára elmúlik. Köszönöm szépen.

    – Szívesen. Ülj le nyugodtan az asztalhoz, ha maradsz.

   A lány félősen rámosolygott, aztán így tett. Miközben Raven folytatta a házidolgozatának írását, néha felpillantott, azon tűnődve, miért is ismerős neki. Aztán rájött.

    – Nem te vagy véletlenül Daphne Greengrass húga?

    – De, igen – nézett fel ő. – Astoria vagyok.

    – Nagyon hasonlít az arcotok. Az én nevem Raven Frey.

    – Akkor te vagy Piton professzor unokahúga?

    – Igen.

    – Gratulálok neki, hogy ő kapta meg a posztot.

   Raven elmosolyodott.

    – Te most vagy ötödéves, igaz? Milyen?

    – Sokat kell tanulni, és félek kicsit az RBF-ektől. Daphne azt mondta, elég nehezek voltak, pedig ő jól tanul. Te tavaly tetted le, nem? Neked nehéz volt?

    – Hát… a bájitaltan és a sötét varázslatok kivédése egyáltalán nem, de a nagybátyám miatt azokról már elég sokat tudtam azelőtt is, hogy idejöttem. A gyógynövénytan, az nehéz volt, de szerencsére átmentem. A többi szerintem egészen elviselhető. Na, persze a mágiatörténet se semmi, de azt már nem is tanulom szerencsére…

    – Azt én is nagyon unom… alig várom már, hogy jövőre ne kelljen, nem akarok abból RBF-et szerezni.

    – A bátyám, Severus nagyon szerette Binns professzort, és a mai napig nem értem, miért volt annyira oda a tárgyért.

   Astoria nevetett.

   Innentől már nem igazán beszélgettek, a tanulnivalóikkal foglalkoztak, de aztán együtt mentek le vacsorázni. Astoria a nagyteremben csatlakozott évfolyamtársaihoz, miután elbúcsúzott Raventől. Ezután nem sűrűn látták egymást, de ha igen, ráköszöntek a másikra. Astoria rendes lánynak tűnt: ritkán látni lehetett Pansy lánybandájával, elvégre a nővére is oda tartozott, de ezen kívül nem látszott olyannak, mint ők.

***

   Ez a félév nagyon hamar elment, szinte egy szempillantás alatt előkerültek a karácsonyi fák és díszek. Nagyon kevesen voltak, akik a Roxfortban terveztek maradni.

    – Te hazamész?

   Raven és Draco ezen a délutánon végre újra a Szükség Szobájában tölthették az időt. A matracon ültek, egymás mellett.

    – Igen – felelte a fiú. – Bár ez nem nagyon lesz most valami karácsonyszerűség. Szerintem a halálfalók nem akarnak karácsonyozni.

    – Attól ti még ünnepelhettek.

    – Raven… szerinted… nagy baj, ha engem ez zavar?

   A lány nagyon meglepődött. Tudta, mire gondol Draco, és tudta, hogy régóta ez motoszkál a fejében, de egyáltalán nem számított rá, hogy tényleg meg fogja osztani vele. Felgyorsult a szívverése, és egy kis örömöt is érzett hirtelen, még egy ilyen témával kapcsolatban is.

    – Nem, dehogy – rázta a fejét. – Ők nem azért költöztek be hozzátok, mert megtiszteltetés volna! Más helyzetben igen, de megszégyenítésre használnak. Persze, hogy zavar téged! Gondolod, hogy a Sötét Nagyúr veled kínoztatta volna meg a pálcakészítőt, ha nem lennétek abban a helyzetben, amiben vagytok?

    – Ez honnan tudod?

    – Perselus bácsi elmondta.

   Draco kicsit bámult maga elé, aztán átölelte Ravent. A lány szorosan a nyaka köré fonta a karjait.

    – Annyira utálom, hogy… hogy nem bírtam, és látta rajtam…

   Raven gondolatban hátba veregette magát. Draco csak megnyílt neki arról, amiről azt hitte, sosem fog. Persze ez nemcsak büszkeséggel, de melegséggel is eltöltötte a szívét, és puszit adott a fiú arcára.

    – Nézd, nem mindenki bírja, és teljesen mindegy, hogy az illető a Nagyúr híve, vagy sem. Én sem bírom. Nem vagyok a kínzás híve, de ez nem változtat semmin.

   Raven azon gondolkozott, vajon megfogalmazódott-e már a fiú fejében, hogy talán nem Voldemort mellett találja meg a helyét. Ha így is volt, biztos volt abban, hogy ezt végképp nem fogja elmondani neki, hiszen az életébe kerülhetne.

    – Átjöhetsz hozzánk, ha akarsz – mondta a lány. – Persze nincs túl nagy hely nálunk, de mivel Perselus bácsi nem jön haza, Severus szerintem rögtön beveti magát az ő szobájába. És akkor ott van a mi szobánk, meg a padlásszoba, ami tavaly nyáron Féregfarké volt.

    – Akkor hamar rájönnének, hogy együtt vagyunk. A szüleimnek el akarom mondani, de nem most. Ha ők nem is problémáznának, mert nem egy nagy varázslócsaládból származol, Bellatrix néném biztosan. Inkább… gyertek át ti a bátyáddal. Piton hátha el tudja intézni.

    – Nagyon szívesen töltöm veled a szünetet.

    – Én is veled akarok lenni. – Draco Raven vállára hajtotta a fejét, ő pedig még szorosabban ölelte át a fiút.

Előző

Következő