77. fejezet

Szünet a kúrián

   Ravennek végre sikerült a szobájában elkapnia Pitont, és megbeszélte vele a szünetet. Tehát úgy volt, hogy a testvérek a Malfoy-kúrián lesznek, viszont másról is szó esett. Severus eljött a Roxfortba, hogy egyeztessék a részleteket, és engedélyt kapott arra, hogy csak ő egyedül elmehessen szenteste napján Fawnhoz. Néha, álcában eddig is küldött levelet a nagymamának a hogylétük felől, természetesen a beazonosítható információkat mellőzve, de most végre találkozhatott is vele. Csak azt sajnálták a testvérek, hogy Ravennek elővigyázatosságból ismét ki kellett maradnia ebből, de Severus megígérte, hogy mint mindig, az ő ölelését is átadja.

    – Per bá’, huszonnegyedikén nem tudsz esetleg néhány órára eljönni a Roxfortból? – kérdezte a fiú. – Ha nem leszünk együtt szünetben, menjünk el valahova enni. Mondjuk ide Roxmortsba, hogy közel legyünk az iskolához. Csak hárman. Nem is tudom, csináltunk-e ilyet valaha.

    – Ez tök jó lenne – helyeselt Raven. – Szerintem még nem ettünk így hármasban, mármint ünnepi alkalomból.

    – Rendben van – egyezett bele Piton. A testvérek nagyon örültek ennek.

    – Viszont, Perselus bácsi… nem lesz veszélyes nekünk most így a kúria? Ugyebár, vannak, akik nem bíznak se benned, se bennünk, és még ott van a „legenda” – rajzolt macskakörmöket –, hogy muglik a nagyszüleink.

    – Malfoyék nem fogják engedni. Náluk más sem bánthat, mert rokonaim vagytok.

    – Ja, aha. Hát, bizakodjunk. Bár nem hiszem, hogy Malfoyék szavára sokat adnak mostanában.

    – Te úgyis sokat leszel Dracóval – szólt Severus. Raven amellett, hogy elpirult kicsit, a szemét forgatta. – Ha meg engem el akarnak találni valami átokkal, bemutatom a higanymozgásomat, amit nemrég tanultam… ezt figyeld, Per bá’!

   De Piton konokul elfordult.

   Raven együtt utazott a mardekáros csapattal a hazafelé tartó vonaton, aztán a mágikus falon átlépve külön indultak tovább – azaz ő és Draco kerestek egy alkalmas zugot, ahol a fiú, aki már letette a hoppanálási vizsgáját, Ravent karon fogva hoppanálhatott, hogy aztán a Malfoy-kúria előtt bukkanjanak fel újra.

    – Severus is lassan itt lesz, szerintem – nézett körbe a lány.

    – Megvárjuk?

    – Aha. Hé, most már nyitottabb vagy vele kapcsolatban? – vigyorgott rá.

    – Ha nem jön hülyeségekkel, mint a múltkor, akkor nem bánom.

   Raven már épp nyitotta volna a száját, hogy Kecske Tóniról kérdezzen, de ekkor felbukkant nem olyan messze tőlük Severus, és vidáman melléjük ugrott.

    – Szia, Raven! – ölelte át a húgát, aztán Dracóra nézett. – Jó téged is újra látni ennyi idő után!

   Draco csak biccentett, mire Ravennek nevethetnékje támadt, de elfojtotta. Beléptek a kúria udvarára, ott pedig már előttük is termett három házimanó, hogy bevigyék a csomagjaikat. Odabent a tavaly nyárinál is komorabb Narcissa és a halvány arcú, lesoványodott Lucius köszöntötte őket. Ezt követően a manók megmutatták a testvéreknek a két szobát, amelyet itt tartózkodásuk idejére kaptak.

    – Tyűha! – ámuldozott Severus a vendégszobája láttán. – Micsoda házimanók dolgoznak itt!

    – Már ezért a kijelentésedért is kapásból kidobhatnának a varázslótársadalomból manapság – cinizált Raven.

    – Azért megdicsérem őket. Na, indulok és bevágódom a Malfoyoknál.

    – Csak dobd be azt a higanymozgást, és a tieid.

   A várakozásaikkal ellentétben nem sok halálfaló fordult meg a kúrián mostanában, főleg nem Voldemort. Négy gyakori vendéget láttak csak: Bellatrix Lestrange-t, a férjét, Féregfarkat és Fenrir Greybacket. Volt, hogy beugrott egy-két ismeretlenebb alak, vagy netán ismerős a testvérek minisztériumi pályafutásából, de ők nem maradtak sokáig. Raven amúgy is többnyire Draco szobájában töltötte az időt, inkább Severus volt az, aki a Malfoy-házaspárnál haknizott és még sikerült is ezt visszafogottan csinálnia. Főleg ahhoz képest, hogy kiderült, Luna Lovegoodot és Ollivandert, a pálcakészítőt a pincében tartják fogva a kúria alatt, és ez rendszeres szórakoztató téma volt a halálfalók körében, de a testvérek állták a sarat. Egyébként látszott, hogy ez a tény magát Dracót is zavarja, csak próbálta elnyomni. Raven látva ezt a sebezhető oldalát, még saját magán is meglepődött, mennyire erősen tör fel benne az érzés, hogy könnyítene a helyzetén, de nem tud mivel. És különös örömet talált abban, mikor néha visszapörgette magában a gyerekkori élményeit a fiúval és a családjával, mert szöges ellentéte volt a valóság annak, amit akkor gondolt – gonoszak voltak, igen, de mégiscsak emberek.

   Legalább úgy tűnt, Draco kezd valamennyire kiállni magáért. Legalábbis Raven ebben a helyzetben ennek vette, hogy összeszólalkozott a nagynénjével, mert az ő parancsára állandóan arrébb terítettek két székkel Ravennek és Severusnak az étkezőben. Igaz, hogy nem vezetett sehova, még ha a Malfoy házaspár is a testvérek pártján állt, Bellatrix kitartóan hangoztatta, hogy Pitont árulónak tartja. Severus vetett véget a vitának, mondva, hogy neki teljesen mindegy, hova kell ülnie, ha finom az étel (merthogy szokásához híven a felszolgált fogások negyedét mindig ő fogyasztotta el), Raven pedig helyeselt. Meglepő volt, hogy ennyivel is milyen átfogó képet tudtak kapni arról, hova helyezik őket általánosságban a halálfalók. Úgy tűnt, szerencsére Bellatrix is csak azért néz a testvérekre úgy, mintha valami nagyon büdöset szagolna, mert Piton rokonaiként alapból nem bízott bennük. Raven őszinte csodálattal adózott bátyjának (meg azért magának is) – nem mintha kételkedett volna a képességeiben, de meg kellett hagyni, hogy igazi tehetsége volt a színjátszáshoz. Hát, végül is, Piton mellett nőttek fel.

   Ravennek és Dracónak viszont nem sikerült ilyen jól titokban tartania, amit szerettek volna. Nagyon óvatosak voltak persze, ha kettesben töltötték az időt, figyeltek arra, hogy senki ne vegye észre őket, de egy alkalommal nem ügyeltek eléggé és Bellatrix rájuk nyitott. Az igazi probléma itt kezdődött.

   Ők persze azonnal szétrebbentek, és felkászálódtak a kanapéról. Elkezdhettek volna magyarázkodni, hogy nem az történt, amit látott, de nem lett volna túl sok értelme. Bellatrix amúgy sem olyan anyai módon rontott volna nekik, hanem mert Raven nem aranyvérű családból származott, és hát persze Piton miatt.

    – Ugye nem azt láttam, amit gondolok, Draco…? – kezdte egyelőre elfojtott indulattal a nő.

    – Hát, végül is most már mindegy – nyögte a fiú.

    – Mégis mióta tart ez?

    – Tegnap óta – hazudta Draco. – Ezért nem tud róla senki.

    – Nem gondoltam volna rólad – sziszegte annyi megvetéssel a hangjában Bellatrix, amennyivel csak tudta. – Ez a lány nem való közénk. Anyád helyében be se engedtem volna ide őt meg a bátyját…

    – Raven és Severus fontos szolgálatokat tettek a Sötét Nagyúrnak – vágott vissza Draco.

    – Persze, aztán ki tudja, holnap elárulnak-e vagy sem. Csak miattad mondom, ő nem érdekel. Úgyis kínok között hal majd meg!

    – A Nagyúr azt mondta, megbízik Pitonban. És ha nem emlékeznél, ő maga ölte meg Dumbledore-t – kontrázott tovább.

    – Ne beszélj velem ilyen hangon! – lépett közelebb Bellatrix, ekkor viszont a felemelt hangra belépett a szobába Lucius.  

    – Mi folyik itt?

    – Te mit szólsz hozzá, hogy a fiad egy ilyen senkivel enyeleg a szobájában? – fordult hozzá a nő.

    – Tessék? – nézett értetlenül a férfi a párosra.

    – Raven tisztavérű! – mondta Draco.

    – Na, és? – gúnyolódott Bellatrix. – Komolyan, egy olyan porfészekből jön, mint Piton háza. Az ő helyzetében már inkább a vérárulókat közelíti meg.

    – Talán jobb lesz, ha én most elmegyek – szólalt meg Raven, aki eddig csak állt és várta a fejleményeket. Szerencsére senki nem állította meg, szóval zavartalanul átsietett Severus szobájába, aki éppen levelet írt bolgár barátainak. – Lebuktunk – mondta, ahogy becsukta maga után az ajtót.

    – Hogyhogy? – nézett fel Severus meglepetten.

    – Mármint Draco és én. Most Bellatrix biztos jelenetet rendez, hogy nem vagyok annak a szent huszonnyolcnak a tagja – vont vállat.

    – Milyen fennhéjázó név. De legalább megúszod ennyivel.

    – Ja, van benne valami. Ha ezek tudnák, hogy nemcsak apánk, de anyánk ágáról is rohadtul muglik a rokonaink, már szívrohamot kaptak volna.

   A következő étkezés alkalmával látták a családot legközelebb. A kúriának két étkezője volt, mostanában a kisebbet használták a létszám miatt, és a nagyobb többnyire gyűlésteremként funkcionált. Az újabb összeszólalkozás még látszott a családon, egyikük sem szólt és a szokásosnál is merevebbek voltak, Dracót leszámítva, aki gyakran Ravenre pillantott, és mintha bocsánatkérés lett volna a szemeiben. Étkezés után Raven persze felment a fiú szobájába és megbeszélték a dolgokat.

    – Engem nem igazán érdekel – vont vállat a lány. – Sejtettem, hogy valami ilyesmi lesz.

    – Nem hagyom, hogy ilyeneket mondjanak rólad.

    – Ezt köszönöm, de nem mondanak hazugságokat. Nem vagyok aranyvérű. Úgy érted, nem hagyod magad befolyásolni.

    – Igen.

   Raven rámosolygott.

    – Apád mit szólt?

    – Nem túl sokat, de szerintem hasonló véleményen van, mint a nagynéném.

    – Ha nem tiltottak el egymástól, akkor nincs gáz.

    – Viccelsz? Azt hiszed, azt hagynám?

   A lány felnevetett.

   Úgy tűnt, nagyjából sikerült elsimítani a dolgokat, azonban este, nem sokkal miután Raven a hálóingében kilépett a vendégszobából nyíló fürdőből és elkezdett lefekvéshez készülődni, hirtelen kivágódott az ajtó és Bellatrix jelent meg.

    – Jó buli lenne betolakodni egy nagy gazdag családba, nem igaz? – sziszegte a nő gúnyos mosollyal, az ajtót nagy csattanással bevágva maga után. A lányt hirtelen, hogy így kettesben volt vele, elöntötte a félelem, de igyekezett nyugodtan beszélni.

    – Szeretnék tisztázni valamit – sóhajtott Raven. – Hajlandó vagyok távol maradni Dracótól, amennyiben a családja nem fogad el engem.

    – Persze, mert az olyan népszerű módszer! – Bellatrix szó szerint nekiment Ravennek, aki a falnak esett, a nő pedig az arcát közel tolva az övéhez, a lány feje mellett a burkolatba csapott a tenyerével. Raven tudta, hogy a nő veszélyes, és most tapasztalta meg igazán, hogy milyen nehéz nyugalmat erőltetnie magára egy éles helyzetben. Ha át is verekedte már magát párbajokon, amelyeket halálfalók vívtak… ő majdnem Voldemort volt.

    – Feltételezné rólam, hogy titkos viszonyt tartanék fent Dracóval? Ez nyilván konszenzusos dolog, én azt mondom, kérem, ne feltételezzen ilyet rólam, de kérdezze meg Dracót is a véleményéről…

   Bellatrix pofon csapta Ravent, aztán belemélyesztette a körmeit az arcába. A lány remegő kézzel kitapogatta a hálóinge hátsó zsebében a pálcáját, de még nem tett semmit.

    – Vele is el fogok beszélgetni – mondta. – Ezek a “szeretem” dumák engem nem érdekelnek. Nem ezért jöttem. Tudd, hol a helyed!

    Basszus, gondolta Raven. Sikerült elhitetni velük, hogy tisztavérű vagyok, de semmi sem jó nekik… milyen válogatós bagázs.

   Bellatrix most elengedte a lányt, és az ajtó felé indult. Raven térdei megkönnyebbülésében megrogytak egy kissé, és a falnak támaszkodott.

    – Nem kételkedtem abban – nyögte, az arcát dörzsölve.

   A szeme sarkából látta, hogy a nő arcán őrült vigyor terül szét és előhúzza a pálcáját, de reagálni nem volt ideje.

    – CRUCIO!

   Olyan fájdalmat érzett minden porcikájában, amihez foghatót még nem tapasztalt soha. Nem is érzékelte, hogy kiabál és a földre esik összegörnyedve, azt is csak akkor vette észre, hogy többen lettek a szobában, mikor hirtelen megszűnt a kín.

    – Hagyd abba! – hallott egy hangot, amit utólag tudott csak beazonosítani, mikor Draco már mellette térdelt. Bellatrix nevetett, de hirtelen elhallgatott. Raven itt már résnyire kinyitotta a szemét, és látta, hogy az ajtóban Severus áll, felemelt pálcával. Bellatrixé a földön hevert, a nő megrökönyödve nézett hátra.

    – Soha többet ne merd a húgomat bántani – mondta a fiú olyan arccal, hogy egy pillanatig mintha Piton pontos mása lett volna.

    – Te kis…

    – Bella – csendült ekkor egy szigorú női hang. Severus mellett felbukkant Narcissa. – Nem bánthatod a két Freyt.

    – Cissy, nem a te…

    – A Sötét Nagyúr parancsa. Nem emlékszel?

   Raven a meglepettségtől egy pillanatig megfeledkezett az imént átélt fájdalomról, és Severus is rendezte arcizmait. Hogy Voldemort megtiltotta, hogy bántsák a testvéreket? Ez igen kellemetlen volt, tekintve, hogy épp egyik leghűségesebb halálfalója szegte meg a parancsot.

   Bellatrix észbe is kaphatott, és a pálcáját felkapva kiviharzott a szobából, de előtte még visszanézett Ravenre és Dracóra, és nekiment Severusnak. Narcissa vetett rájuk még egy pillantást, aztán otthagyta a hármast.

    – Raven! – szaladt Severus a húgához, aki közben már fel tudott ülni.

    – Jól vagyok… menjetek nyugodtan. Köszönöm – hálálkodott a bátyjának.

    – De hát remegsz!

    – Mindenki remegne.

    – Biztos ne maradjak?

    – Persze… Draco, te is menj, most inkább lepihennék.

   Severus ránézett a fiúra, aki falfehér volt és egyszerre látszott kétségbeesettnek és tanácstalannak. Severus megölelte Ravent, megsimogatta a hátát, aztán elköszönt, és Dracóval együtt kimentek.

   Miután Severus becsukta maga után az ajtót, Draco megállt és megdörzsölte az arcát.

    – Jól vagy, Draco? – kérdezte a fekete hajú fiú.

    – Elmegy – morogta Draco.

    – Szerintem menj be hozzá, ha úgy érzed.

   Draco nem mondott erre semmit. Severus elköszönt tőle is, és a szobájába indult.

   Amikor a szőke fiú benyitott végül, Raven a kanapéján feküdt összekuporodva és halkan sírt. Draco megtorpant, nem tudta, mit csináljon.

    – Mondtam, hogy menjetek – nyögte a lány, próbálva minél gyorsabban eltűntetni a sírás nyomait az arcáról egy zsebkendő segítségével.

    – Én…

   Elhallgatott, mert Raven intett neki, hogy csukja be az ajtót. Így tett, aztán lassan elindult a lány felé.

    – Nem haragszom rád, ha ez a bajod, tudom, hogy a helyzetemet tekintve sem örülnének a szüleid, hogy együtt vagyunk, mert nem aranyvérű családból jöttem. És teljesen megértem, hogy vívódsz a te helyzetedben. Inkább neked kéne megnyugodnod, mert ilyenkor nagyon instabilnak tűnsz.

    – Hogy ne lennék az, mikor kínoznak?! – csattant fel hirtelen Draco.

    – Figyelj, én nem akarok ezzel foglalkozni. Menj lefeküdni, már jól vagyok.

    – De hát… sírtál.

   Raven erre nem mondott semmit.

    – Nem foglak elhagyni, csak mert a családom azt mondja – suttogta Draco. A lány erre elmosolyodott.

    – Ennek örülök.

Előző

Következő