82. fejezet

A háború után

   Kedves Scarlett és Tracey!

   Remélem, minden rendben veletek. Én rendben vagyok, Severus is. Valószínűleg mostanra eljutott hozzátok a csata híre, és Voldemort bukásáé is. Talán a nagybátyámról is hallottatok. Ő elesett a harcban.

   Nagyon sajnálom, ami az utóbbi évben történt. Perselus bácsi kettős ügynök volt, és Severusszal úgy döntöttünk, mellé állunk. Ez magába foglalta, hogy azt kellett hinnetek, árulók vagyunk. Nagyon sajnálom. Remélem, találkozhatunk valamikor, hogy tisztázzuk a történteket.

   Május hetedikén lesz Perselus bácsi temetése. Örülnénk neki, ha mint tanítványai, el tudnátok jönni. A Malfoy család biztosan ott lesz, és Harry Potter is eljön.

   Írjatok vissza mihamarabb.

   Raven

   Elküldte a levelet Ékhóval, majd pedig felállt az íróasztaltól, és kinyújtózott. Severus épp ekkor lépett ki a hálószobából, és hárman Fawnnal hoppanáltak a Fonó sorba, hogy kitakarítsanak kicsit a házban, majd pedig elkezdjék szervezni a temetést. Piton végrendelete igazán pitonos volt: mindent hármukra hagyott, illetve hogy rendelkezzenek az ingóságai felett, ahogy szeretnének.

    – Büszkén hordom majd a ruháit – jelentette ki Severus. – Persze a talárokat, a többi nem nagyon jó rám.

    – A talárok se – mondta Raven. – Perselus bácsi kicsit masszívabb volt, mint te.

    – Nem baj, majd kicsit átszabatom.

   A páros épp nagybátyjuk szobájában ült a földön. Piton ruháit és használati tárgyait előző nap elhozták a Roxfortból, és ott találkoztak Harry Potterrel, aki elmesélte nekik részletesen, amit látott a merengőben.

    – Olyan kár, hogy sosem tudtuk, Per bá’ szerelmes volt – mondta a fiú.

    – A helyében talán én sem mondtam volna senkinek. Elég tragikus szerelem volt sajnos. Néha gondolkoztam rajta, miért nem nősült meg… végül is, vannak még ilyenek, ezért nem találtam furcsának, de szerintem aranyos lett volna apukának.

    – Ú, igen – vigyorgott Severus. – De ha tudtam volna… próbáltam volna felvidítani.

    – Ne haragudj, de nem hiszem, hogy elfogadta volna… persze tudta volna, hogy fontos nekünk és segíteni szeretnénk. Szerintem nagyon örült ennek.

   Severus nem mondott semmit, csak egy kis vinnyogásra hasonlító, halk hangot hallatott. Raven felnézett, és látta, hogy bátyja a padlót nézi és lefelé görbül a szája.

    – Severus…

    – Megígérem, hogy büszke lesz rám! – szegte fel a fejét a fiú, és nagyot szipogott. Raven lágyan elmosolyodott.

    – Én úgy gondolom, eddig is az volt.

    – És majd, ha öreg leszek, és oda kerülök, ahol ő van… akkor majd elmondom neki minden viccemet és előadásomat, amit addig kitalálok, amíg nem találkozunk.

    – Öh, Severus – pislogott Raven -, szerintem… ezzel a kijelentéssel most elintézted, hogy Perselus bácsi minden követ megforgasson, hogy addig tartsanak idelent téged, amíg az utolsó sejted bírja.

    – Nem baj, akkor sem ússza meg – vont vállat Severus, Raven pedig hangosan felnevetett.

   A szertartást abba a temetőbe szervezték, ahol Anabelle Frey, Daniel Frey és az idősebbik Daniel Frey nyugodott. Ez egyike volt a kevés dolognak, amiről Piton konkrét kikötést tett a végrendeletében. A nővére közelében szeretett volna nyugodni. Tizenegy órakor a meghívottak összegyűltek a sírhelynél. Scarlett és Tracey válasza az óta sem érkezett meg Ravennek, így ők nem voltak jelen, de eljöttek Malfoyék, néhányan a Roxfort tanárai közül, és Harry Potter. Utóbbi elmondta a testvéreknek, elintézte, hogy Piton portréját is feltegyék az iskola igazgatói szobájába. Ennyien vettek részt a hivatalos szertartáson, egy órával későbbre azonban a tanítványokat várták, akik meg akarták látogatni házvezetőjüket.

    – Nagyon szépen köszönöm, hogy eljöttek a nagybátyám temetési szertartására – kezdett bele Severus. Ő vállalta a beszédet, és napokon át készült a szöveggel, amelyre nagyon büszke volt. – Per bá’ nem szeretett volna nagy felhajtást ekörül, de szerintem nagyon boldog, hogy ennyien itt vannak. Persze a szokásos boldog arcával, amikor csak úgy nagyítóval látni az arcán a mosolyt, de azért látni. – Erre Raven és Fawn összenézett, és elvigyorodtak. – Én csupán annyit szeretnék elmesélni most róla, hogy mennyire tiszteltem és szerettem. Ő volt a példaképem – nem is, még mindig az, és mindig az lesz. Nem csak mert ő az, aki miatt már egész kiskoromtól tudtam, mit szeretnék majd felnőttként csinálni, hanem mert egy igazán bátor ember. Annak ellenére, hogy fiatalon, egymás után szinte mindent elveszített, ami fontos volt vagy fontos lehetett volna neki, végigcsinált egy olyan küldetést, amelyre senki más nem lehetett volna képes… mert senki nem volt ilyen tehetséges és elsősorban, bátor. Örülök, hogy mi ott lehettünk neki hárman, és így nem volt teljesen egyedül. Nagyon hálás vagyok neki mindenért, nagyon sokat tanultunk tőle. Talán nem az érzelmek kimutatása volt az erőssége, de tudom, hogy szeretett minket és hogy most is büszke ránk. Ha nagybácsi leszek, szeretnék olyan példaképpé válni, amilyen ő volt nekem. Köszönöm.

   Raven a sírhelyre illesztette a sírkövet a pálcájával, aztán Severus belevéste a választott szöveget.

   A vendégek többsége virágot varázsolt a sírra, elköszönt Freyéktől és hazaindult. Raven, miközben szállingózni kezdtek a meghívottak, Dracóval együtt kisétált a kis temetőből, és megálltak egy közeli parkban, egy fa árnyékában.

    – Na, nem zavar, hogy itt van Potter? – vigyorgott Raven.

    – Hagyjuk most Pottert – fújt egyet Draco.

    – Rendben van – nevetett a lány, majd belekezdett. – Már valószínűleg rájöttél. Hazudtam neked és mindenki másnak is a származásomról. Arról is, hogy meghalt a nagyanyám. Persze nem volt mögötte rossz szándékom, még csak személyes sem. A terv része volt. Én szeretném veled folytatni, de a másik fele rajtad áll a dolognak.

   Draco nem szólt rögtön, csak nézett maga elé.

    – Hát… eléggé megdöbbentem, amikor kiderült az igazság Pitonról… rájöttem, sosem álltunk egy oldalon.

    – Remélem, most már valamilyen értelemben igen.

   Draco a lányra nézett, és nem volt szükség szavakra. Egymás pillantásából is tudták, mennyi minden volt ebbe belesűrítve.

    – Szóval, kettőnk témája – dőlt neki a fának Raven. – A nagymamám mugli. A nagyapám is az volt, vagyis az apukám mugli születésű. Anyám félvér volt. Az ő és Perselus bácsi apukája mugli volt. Most, hogy tiszta lappal indulhat a varázsvilág, illendő ezt is tisztáznunk.

   Draco megint csak előre bámult, és nem nagyon szólt. Raven türelmesen várt.

    – Én akarom veled folytatni – törte meg a csendet végül a fiú.

    – Ennek örülök.

    – Csak…

    – Csak? – vonta fel a szemöldökét Raven, kissé gúnyolódva.

    – A szüleim is biztosan észrevették, hogy mugli a nagyanyád. Van egy pletyka… hogy régen a Malfoyok közé félvérek is beházasodtak, mert csak aranyvérűekkel nem lehetett volna megőrizni a tisztaságot vérfertőzés nélkül. Szerintem ez… valamilyen szinten igaz, vagy indokolt lehet, de… a szüleim nem ilyenek. Legalábbis amíg él a nagyanyád, addig biztos nem engednék.

    – Ez szokás, vagy hírnév? Utóbbira tippelek, lenyomozhatóság miatt.

    – Én nem tudom, de nem is ez a lényeg… ha rajtuk múlik, nem tudok veled maradni.

    – Kissé hárítod a felelősséget, Draco. Én értem, hogy mások a szokásaitok, de ez szerintem rajtad múlik, és nem rajtuk. Te akarod folytatni? Azt mondtad, akarod, akkor tedd meg érte, amit tudsz. Én benne vagyok egy titkos viszonyban, amíg meg nem kell házasodnod – humorizált a lány.

    – Ez nem vicces – nézett rá Draco. Lassan közelebb lépett, és hosszan megcsókolták egymást. – Meg fogom győzni őket.

   Raven elmosolyodott.

***

   A Roxfort bezárt erre a tanévre, az épületet rendbe kellett hozni a csata után. Raven és Severus felajánlották a tanároknak, hogy bármiben segítenek, ha szükség van rá. A fiú visszatért a Szent Mungóba, hogy folytassa tanulmányait, hiszen náluk még nem volt vége a tanévnek, Raven pedig Fawnnal maradt Freyék házában. És természetesen a testvérek szabadidejükben Rita Vitrolt üldözték, amiért kiadott egy meglehetősen kétes információkat tartalmazó könyvet Pitonról. Az újságírók ennek hírére nagyon kíváncsiak lettek a volt professzorra, így ahol elkapták a testvéreket, ott támadtak nekik interjút kérve, és Severus bevezette újra régi specialitását: a téma elterelését. Lassan ezek a dolgok is csillapultak aztán. Harry Pottert persze még mindig hősként ünnepelték, és sokkal többet zaklatták, Ravenék nem is irigyelték érte. Közben újabb és újabb menekült halálfalókat fogtak el, és nagyon lassan, de tünedeztek el a nyomai Voldemort második rémuralmának – a szétszakadt családokat leszámítva. Azok örök sebek voltak. Raven és Severus mégis úgy érezte, családjuk sírjánál állva, hogy béke van. Beteljesült, amiért harcoltak, és most már mindannyian békében nyugodhatnak. Most már az élet várta őket, mielőtt újra találkoznának mindannyian.

   A Fonó sori házat egyelőre úgy hagyták, ahogy volt, miután átfésülték Piton ingóságait, és eldöntötték, nagyjából mi lesz velük. A lakást nem tervezték eladni, és bár Severus szíves örömest odaköltözött volna, azért ő is belátta, hogy a majdani családjának nem volna ideális lakhely. Így egyelőre csak fenntartották, amíg ki nem találják, hogyan tovább.

   Azok a családok, amelyek között voltak halálfalók, vagy kapcsolatban álltak velük, visszavonultak a nyilvánosság elől. Őket még az újságírók sem zargatták. Ezzel pedig mintha kissé visszaszorult volna az az ősidőktől tartó származási vita – azon aranyvérűek többsége, akik fontosnak is tartották a vérüket, lemondtak vezető szerepeikről Voldemort bukása miatt, és előtérbe kerültek a többiek. Raven személyes részről úgy gondolta, ha Malfoyék elfogadnák őt, mint Draco párját, az nagyon sokat segítene a mostani és a jövőbeli helyzetükön és megítélésükön is, de nem tűnt úgy, hogy efelé állnak a dolgok. Sokszor találkozott a fiúval, de csak kettesben, és akkor nem erről beszéltek. A lány gondolta, hagyja egy darabig, hiszen ez biztosan nehéz Dracónak – ha nem is annyira, de hasonlóan két tűz közé szorult, mint mikor halálfaló volt.

   Beköszöntött a nyár. Raven és Severus segédkeztek mindenben, amiben csak tudtak, ahol csak szükség volt rá a régi állapotok visszaállításánál. Fawn is kivette a részét belőle, mikor lehetett. Június végén McGalagony, akit immár igazgatóvá neveztek ki, levelet küldött a még roxfortos korú, vagy az elmúlt év miatt az iskolát kihagyni kényszerülő diákoknak.

   Kedves Rowena Frey kisasszony!

   Örömmel jelenthetem be, hogy szeptemberrel kezdődően újra megnyithatjuk a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolát. Mivel az elmúlt tanévet idő előtt le kellett zárnunk, konzultálunk minden diákkal a tanulmányai folytatásáról. Ön azok közé tartozik, akik, amennyiben augusztusban különbözeti vizsgát tesznek, nem kell újrajárniuk a hatodévet, és folytathatják a hetedévvel. Kérem, mihamarabb küldjön baglyot, a következő hét folyamán mely időpont felelne meg a konzultációra.

   További kellemes nyarat kívánok.

   Üdvözlettel,

   M. McGalagony prof., igazgató

   A megbeszélt napon Raven Severusszal hoppanált Roxmortsba, és indult onnan az iskola felé. A fiú úgy döntött, felkeresi Hóborcot, és majd, ha Raven végzett, Piton portréját is meglátogatja. El is indult útjára, míg Raven felbaktatott az igazgató szobába, és bekopogott.

    – Jó napot kívánok, professzor – köszönt. – Üdv, Perselus bácsi! – intett vidáman a portréalaknak, aki biccentett.

    – Jó napot. Üljön le, Frey kisasszony. Az a kérdés tehát, hogy ön szeretné-e újrajárni a hatodévet, vagy pedig folytatná a következővel. Az eredményei alapján azt hiszem, a különbözeti vizsga nem okozna problémát magának.

    – Én is úgy gondolom, a hetedévet volna célszerű elkezdeni, hiszen csak két hónap maradt ki a hatodikból. Viszont meg szeretném kérdezni, hogy Scarlett Lympsham és Tracey Davis jártak-e már itt? Nem tudtam beszélni velük már lassan egy éve.

    – Nem gondolnám, hogy az azért volna, mert haragszanak magára. Ők maguk is nehéz egy éven vannak túl. Mind a ketten hetedévesek lesznek jövőre.

    – Akkor egész biztosan azt szeretném én is.

    – Rendben van. Kérem, ezt vigye el és őrizze meg – nyújtott át egy lapot McGalagony. – Ez tartalmazza az összes információt a különbözeti vizsgáról. Augusztus 25-től 31-ig tartanak itt, a Roxfortban.

    – Köszönöm szépen.

    – Sikeres felkészülést kívánok.

    – Öhm, még egy dolog… a bátyám szeretne majd feljönni beszélni a nagybátyánkkal, mikor teheti ezt meg?

    – Egy óra múlva végzünk a mai napra érkezett diákokkal – felelte McGalagony, és megmasszírozta az orrnyergét. – De ha nagyon hosszú lesz, sajnos vissza kell jönnie máskor…

    – Amúgy is visszajön – legyintett Raven, és rávigyorgott az említett portréra. – Valószínűleg hosszú lesz, készülj fel, Perselus bácsi.

    – Minden tőlem telhetőt megteszek – mondta a portréalak.

    – Hát, mi jövőre úgyis közel leszünk egymáshoz, úgyhogy indulok. Viszlát!

   McGalagony is elköszönt, Raven pedig elhagyta az igazgatói szobát, és elindult, hogy megkeresse Severust. Az egyik ablakon kinézve meg is látta, az üvegházaknál, egy szőke lánnyal beszélgetett, akit Raven sosem látott, de szemre olyan hatod-hetedéves lehetett. A lány nagy kerülőt tett: elment Piton szobája, dolgozószobája és tanterme előtt, mielőtt kiért volna a bejárati csarnokba. Az oda vezető folyosón viszont olyan látvány fogadta, amitől majdnem hanyattesett.

    – SEVERUS! MI A…?!

    – A világ rózsaszínné vált, Raven – mondta Severus álmodozó hangon, és tovább lebegett. Lebegett. Tényleg lebegett a föld felett, el Raven mellett. Ilyen akkor történt utoljára, mikor megkapta a pálcáját.

    – Neked valami veleszületett tehetséged van a repüléshez, kár, hogy azt Perselus bácsi nem tanította meg nekünk – mondta a lány, majd bátyja után futott, hogy visszahúzza a földre.

Előző

Következő