83. fejezet

Döntések

   Raven júliusban és augusztusban tanult, hogy le tudja tenni a vizsgáit. Draco nem készült visszatérni a Roxfortba befejezni a hetedévet, így hát úgy alakult, hogy vele is csak szünetekben találkoznak szeptembertől. A lánynak egész mostanáig nem válaszolt se Tracey, se Scarlett, de a lány arra gondolt, a vizsgán legalább utóbbit láthatja majd.

   A Roxfort Expressz vitte a diákokat így augusztus 24-én, a tanév ugyanis a különbözeti vizsga miatt hamarabb kezdődött az érintetteknek. A peronon Raven elbúcsúzott Severustól és Fawntól, majd felszállt a vonatra. Remélte, hogy valahol megpillantja Scarlettet, de a másik megelőzte.

    – Raven!

   Az említett hátrafordult, és látta a szőke lányt, amint felé közeledik az utazóládájával és vak baglyával, Csillaggal a vállán.

    – Scarlett – mosolyodott el Raven.

    – Öh… ne haragudj, Raven, hogy egyikünk sem válaszolt – mondta Scarlett kissé félszegen. – De csak két hete tudtunk hazatérni a házunkba, és ott volt a levél. Akartunk írni, csak nem nagyon tudtuk, mit, és mivel megtudtam, hogy te is jössz vizsgázni, gondoltam… jobb lenne ezt szóban.

    – Semmi baj. Keresünk egy fülkét?

   Nemsokára találtak is egyet, amely még üresen állt, oda lepakoltak, és leültek egymással szemben.

    – Nagyon régen láttam Csillagot – mondta Raven. – Szépen megnőtt.

    – Ugye? – mosolygott Scarlett. – Sajnos a gyógyítók, akiket megkérdeztünk, azt mondták, valószínűleg nem lehet javítani a látásán, de azért még felkeresünk másokat is. De Csillagot nem is zavarja, hogy vak, egész jól tájékozódik. Kézbesítésre nem használjuk, de nagyon szeret röpködni a kertben.

    – Örülök.

   Kicsit csendben voltak.

    – Sajnálom még egyszer – szólt Raven.

    – Nem kell, értem – rázta a fejét Scarlett. – Én végig azt reméltem, hogy csak színjáték az egész, és igazam lett szerencsére… szomorúak voltunk, mikor elmentél, de már megoldódott minden. Illetve… majdnem. Nagyon sajnálom a nagybátyádat… szerettünk volna ott lenni a temetésen, csak későn találtuk meg a levelet.

    – Ha szeretnétek még elmenni hozzá, szívesen elviszlek.

    – Az jó lenne.

   Ismét hallgattak egy keveset, utána pedig a fekete hajú lány szólt újra.

    – Remélem, akkor nem haragszotok rám mindemiatt… kicsit önzőnek érzem magam most, hogy hátat fordítottam nektek és itt pedig szeretném, ha lehetnénk ugyanúgy barátok.

    – Persze, hogy lehetünk! Csak nagyon zavaros volt ez az év, de nem haragszunk. Minden érthető… értem, miért kellett csinálnod, és a helyedben én sem cselekedtem volna máshogyan. Nem árultál el minket, hanem hősiesen kiálltál a halálfalók ellen.

    – Köszönöm – mosolygott Raven, és Scarlett is viszonozta. – Tracey elsején jön?

    – Igen, mivel ő egy egész évet hagyott ki, nem kell vizsgáznia.

    – Várj csak, és te… te is hetedéves leszel, nem? Ha kihagytad a hatodévet, hogyan engedték?

    – Ja, igen, ezt el akartam mesélni. Traceyvel, Lilyvel, Megannel és Mandyvel úgy döntöttünk, nem jövünk vissza a Roxfortba. Megan nagypapája tanár a Beauxbatonsban, és mikor megtudta, mi történik itt, hazajött és néhány másik mágussal tanította a gyerekeket, akik nem jöhettek a Roxfortba. Begyűjtötték még az elsőéveseket is. Mi is csatlakoztunk hozzájuk, bár nekünk elvileg kötelező lett volna visszajönni. Lily úgy döntött, újrajárja a hatodévet, Megan és Mandy pedig szintén hetedévesek lesznek. Én szerintem eleget tudtam tanulni ott is, ezért gondoltam, megpróbálom a különbözeti vizsgát. Maximum én is Lilyvel járok majd egy évfolyamba. Tényleg, Severus hogy van?

    – Ó, el ne felejtsem! Szerintem nemsokára lesz barátnője.

   Az út hátralévő részében mindketten meséltek az elmúlt egy évükről. Nagyon boldogok voltak, hiszen visszatért a régi hangulat, és újra legjobb barátok voltak. Most már újra együtt tölthetik az időt, semmi nem fogja meggátolni őket ebben.

   Az iskolába érve megvacsoráztak a nagyteremben, és McGalagony röviden köszöntötte őket, majd ismertette a másnapi vizsga szabályait és a fontos tudnivalókat. Voltak, akiknek RBF-et kellett letenniük, ők a nagyteremben vizsgáztak, de a többieket más termekbe osztották be. Azon kívül úgy zajlott minden, mint az átlagos év végi vizsgák. Öt napon át tartottak, és a hatodik napon ki is hirdették az eredményeket – nem is volt, aki nem ment át, ami még a tanárokat is meglepte. A maradék másfél napban pihentek, aztán megérkezett a többi diák is, és elkezdődött a tanév.

***

   Mind a diákok, mind a tanárok szokatlanul jó hangulatban kezdtek neki ennek az évnek. Na, persze ez nem mentesíthette a tanulókat a tetemes mennyiségű házi feladat alól, főleg a hetedéveseknél, de a jókedv – az oly hosszan tartó rettegés vége – mindenkire ráragadt. Gyorsan teltek is a hetek. Valahogy a Mardekár-házzal szemben is enyhült kissé a versengés, főleg, hogy a halálfaló-szimpatizánsok és azoknak rokonai többnyire nem jöttek vissza az iskolába. Nem mondhatni, hogy jobban megszerette a többi ház a mardekárosokat, de nem is nézett annyira csúnyán egymásra a két fél. Kezdett csak egy lenni a négy ház közül, főleg azután, hogy Piton történetét majdnem minden varázsló megismerte az iskolában. Raven nem győzött erről áradozni Severusnak levélben, hiszen végre elérték a másodlagos céljukat is, Severus pedig nem győzött arról áradozni, hogy egy pár lettek Isobellel, akivel roxforti találkozásuk óta gyakran látogatták egymást.

    – Raven, lejössz velünk Roxmortsba szombaton? – kérdezte Scarlett egyik napon a klubhelyiségben.

    – Ó, bocsi, van már programom – felelte a lány. – Illetve, lemegyek, csak Dracóval találkozom.

    – Dracóval…? Tényleg – kapott észbe Scarlett. – Akkor… akkor ti ketten együtt vagytok?

    – Hát, igen. Bár egy kissé bonyolult a helyzet a származásom miatt, de igen.

    – És… várj már, meséld el, hogy történt – kérte Tracey. – Csak mert én világéletemben tuskónak láttam Malfoyt, de ha azt mondod, képes normálisan viselkedni…

    – A normális kissé túlzás, de engem is épp ennyire lepett meg…

   Scarlett és Tracey nagyon szórakoztatónak találták a sztorit Draco “eltitkolt személyiségéről”, még ha reálisan nézve nem is volt benne semmi mulatságos. Aztán Scarlett gyorsan Tracey szerelmére, Terence Higgsre terelte a szót, akivel összejöttek a nyáron – a barna hajú lány úgy elvörösödött és hebegni kezdett, hogy azon meg Raven mulatott jót. Persze Traceynek is megvolt a visszavágása arról az évfolyamtársukról, aki egyszer megkörnyékezte Scarlettet.

   A szombati napon Raven a lehető legkorábban el is indult. Október eleje volt már, hűvösödött az idő, így vastag pulóvert és sapkát is felvett. A Roxmortsba vezető úton még barátnőivel haladt, Draco pedig annak végén várta. A lányok köszöntek neki, aztán pedig otthagyták kettejüket.

    – Na, van kedved feltankolni valamelyik édességboltban, és kiülni a…

   Ravent félbeszakította, hogy Draco elé lépett, és megcsókolta.

    – Van.

   Betértek hát a Mézesfalásba, aztán kerestek egy parkot, és ott egy fa tövében lepakoltak. Raven várta, hogy Draco megemlít valami fejleményt a családjával kapcsolatban, de nem akarta megkérdezni, hiszen ez tulajdonképpen a fiú ügye volt, és hagyta, hogy úgy oldja meg, ahogy tudja. Végül is Draco felhozta a témát.

    – A szüleim…

   Egy hosszan tartó csend után szólalt meg, amíg csak nézték a kastélyt övező hegyeket és dombokat a távolban. Raven várt.

    – Nem nagyon akarnak engedni veled lenni.

   Raven most rápillantott a fiúra.

    – Baromi sok veszekedés volt – folytatta Draco. – Az sem nagyon érdekli őket, hogy Perselus unokahúga vagy…

    – Naná, hogy nem, ő is félvér volt.

    – Szeretném, ha karácsonykor eljönnél hozzánk.

    – Gondolod, az javítana?

    – Hátha. Akkor is el kell fogadniuk téged.

   Raven nem érezte teljesen magabiztosnak ezt az utolsó mondatot.

    – Én megteszem, amit tudok, hiszen alapvetően kedvelnek – mondta. – De nem fogok máshogy viselkedni, mint ahogy amúgy viselkednék.

    – Nem is várom el. Nem te zavarod őket, hanem hogy félvér vagy.

   Pár másodpercig csendben ültek, aztán Raven ismét Dracóra nézett, szinte kihívó pillantással.

    – Nagyon vonzó, hogy Malfoy létedre kitartasz egy félvér mellett.

   Raven majdnem elnevette magát azon, hogy Dracónak egy pillanatra megakadt a torkán a szó.

    – Most már mindegy – vigyorodott el a fiú.

   A nap végén elbúcsúztak egymástól, és Raven visszatért Scarlett-tel és Traceyvel a mardekárosok klubhelyiségébe. A lányok teljesen odavoltak azért, ahogy Draco elmosolyodott, mikor meglátta Ravent.

    – Minden elismerésem, Frey kisasszony – mondta ünnepélyesen Tracey. – Megjavított egy javíthatatlannak tűnő mardekáros példányt.

    – Lassan lehet, hogy Malfoy kisasszony – vigyorgott Scarlett, mire Raven eltátotta a száját, majd, nem találva visszavágást erre, felpattant és elindult a hálótermek felé. – Hé, azért idézzük csak fel, miket mondtál róla! Mégiscsak úgy alakult, hogy bekerülsz egy aranyvérű családba!

***

   A karácsonyi szünet kezdetén Raven először hazautazott, és ott ünnepelt bátyjával és nagymamájával. Úgy volt, az azt követő napokban látogatja meg a Malfoy-kúriát, és elsősorban csak egy napra megy. Milyen dolog ez, gondolta, amíg közöm nem volt Dracóhoz, kedveltek. Mármint dehogy kedveltek, de elviseltek. Valószínűleg most nem fognak, merthogy se nem vagyok aranyvérmániás és aranyvérű, se pedig halálfaló-szimpatizáns. Mondjuk csak az utóbbi esetben sem kedvelnének annyira, hogy Draco barátnőjének elfogadjanak. Mindegy… lesz valahogy. Az volt a helyzet azonban, hogy érezte, mindebből nem sok jó sülhet ki.

   Draco érte jött reggel, és együtt hoppanáltak a kúriához. Időközben már Raven is letette a vizsgát.

    – Anyám, apám – szólt Draco, mikor beléptek egy kis szalonba, ahol Lucius és Narcissa Malfoy ült. – Itt van Raven.

    – Üdv – köszönt a lány, egy halvány mosoly kíséretében. A házaspár nem viszonozta se ezt, se a köszönést.

    – Nagyon sajnálom, Draco – szólt hidegen Narcissa. – De nem változtatsz semmin. Megmondtuk neked, hogy nem szeretnénk, ha Rowena Frey idejönne, mint a párod.

   Úgy tűnik, nem maradok itt sokáig, mondta magában a lány.

    – Én pedig megmondtam, hogy akármit tesztek, nem fogom otthagyni! Legalább csak próbáljátok meg elfogadni!

    – Draco, hadd ne kelljen újra elmagyarázni – állt fel Lucius. – Nem kerül be olyan a családba, akinek mugli van a rokonai között. Még ha csak egy múló fellángolás is a tiétek, annak is megvannak a maga veszélyei.

    – A Malfoyok nem ennyire mugligyűlölők – szólt hirtelen Raven, mire mindenki ránézett. – Illetve rosszul fogalmaztam. Volt már rá példa, nem is egy, hogy félvér került a családba, nem? Akkor az a baj, hogy a mugli rokonom még él, és így ő is része lenne a családnak. Ismét a hírnévről van szó? Nem sértésnek szántam. Csupán próbálom beazonosítani a helyzetet.

    – Akárhogy is határoztak az őseim, én nem tűrök el félvért a Malfoyok között.

    – Én pedig Black vagyok, és ezen az ágon tovább fogom vinni a tiszta vért – mondta Narcissa, és most sokkal szigorúbb és felindultabb volt, mint Raven bármikor látta.

   Ugyanaz és ugyanaz újra és újra… kezd unalmassá válni. És csak maguk alatt vágják a fát.

    – Akármit mondtok, nem hagyom ott Ravent! – emelte fel a hangját Draco, de csak hosszú hezitálás után. – Ennyire nem vagyok fontos nektek?!

    – Ezt a kérdést nem akarom még egyszer hallani – csapott a kanapé háttámlájába az öklével Lucius.

   Ez így nem lesz jó.

    – Mennyiszer akarjátok, hogy ugyanazt elismételjem? – folytatta Draco. – Ő Perselus unokahúga…

    – Aki áruló volt. És ő is áruló, a bátyjával együtt – szakította félbe Narcissa. – És igazad van, annyiszor ismétled, amennyiszer csak szeretnéd, az álláspontunkon nem fogunk változtatni.

    – Számít még egyáltalán, hogy áruló-e, vagy nem?

   Raven döbbenettel vegyes örömöt érzett, mikor Draco feltette ezt a kérdést. És mégis… a dolog akkor sem tűnt olyan egyértelműnek, mint amit a kérdés önmagában sugallhatott. Raven már a légkörben érezte ezt, mikor beléptek a szalonba.

    – Draco – futott neki még egyszer Lucius, és valahogy lenyelte indulatait. – Azok után, ami történt, nincs energiám még egyszer veszekedni veled erről.

    – Az a valódi probléma, hogy sosem álltunk egy oldalon, vagy az, hogy félvér vagyok? – szólt újra Raven, aztán észbe is kapott, hogy előbb gondolkodnia kellett volna. – Még nem tisztáztuk.

    – Tudd, hol a helyed! – állt fel Narcissa is. – Akár vége a Sötét Nagyúrnak, akár nem, nem beszélhetsz így azokkal, akik feletted állnak! – ripakodott rá.

    – Választani fogsz, Draco – mondta Lucius. – Vagy a neved, vagy a lány, de ha az utóbbit választod, abba lesz egy-két beleszólásunk. Nem fogsz szégyent hozni a családra azzal, hogy elszöksz.

   Hosszú másodperceken át csend volt a szobában, nagyon kínzó csend. Raven Dracóra nézett, akinek úgy tűnt, földbe gyökerezett a lába. Döntött, de nem neki kellett ezt először kimondania.

    – Rowena, most a legjobb lesz, ha elmész innen – nézett rá Narcissa, immár lecsillapodva. Raven lesütötte a szemét, aztán bólintott, és kilépett a szobából.

    – Raven, várj!

   A lány már kint volt az udvaron, mikor Draco utolérte.

    – Várj meg! Ne menj…

    – Nagyon sajnálom, de nem akarom ezt így csinálni – fordult vissza hevesen Raven, mire Draco majdnem beleütközött. – Nem akarok választható lehetőség lenni. Én értem, hogy mindent megteszel, amit tudsz, és ezzel semmi baj nincs, ha ennyit tudsz. Ők nem akarnak engedni. De úgy érzem, te nem… állsz ki eléggé magadért – csillapodott le kicsit az utolsó mondatára.

    – Én… én ugyanazt hajtogatom nekik, de…

    – Ez a baj. Nem fognak engedni. Nem haragszom rád, nincs semmi bajom veled. Illetve de, ez itt. Nem akarom, hogy választanod kelljen köztem és a családod között, mert nyilván mindkettő fontos neked, én se lennék könnyebb helyzetben. De ők nem akarnak félvért…

    – A hatalom nem annyira fontos nekik, mint mondják… Perselust is meggyászolták, láttad… annak pedig inkább örülnek szerintem, hogy a Sötét Nagyúr elbukott…

    – Lehet, de mondják. És van néha egy érzésem… hogy igazából te sem akarsz félvért. Tudom, hogy szeretsz, de mélyen néha azt kívánod, bár tisztavérű volnék, és ez nagy problémát okoz neked.

   Draco megpróbált, de végül nem mondott semmit. Az arcáról a lány nagyon sok mindent le tudott most olvasni. Érezte, hogy fontos neki, de ebben a dologban nagyon sok minden volt, és nem kellett Ravennek ilyen nyűg. Ahogy a jelen helyzetben valószínűleg Dracónak sem.

    – Én… mindezek után… nem akarok megint a származási problémákkal foglalkozni, és nem láttam eddig, de te is elfáradtál ebben – mondta.

   Kis szünet. Raven arra gondolt, hol állnak most ahhoz képest, amilyenek régen voltak. Ez mostanában sokszor megfordult a fejében.

    – Lehet, hogy nem is működne jól ez köztünk.

    – Szerintem most jól működik – mondta csendesen Draco.

    – Igen, a felszínen – nézett rá Raven. – Tudod, hogyan értem. Ezt már akkor éreztem, mikor belekezdtünk, és az utóbbi időben egyre többször jutott eszembe, egyre inkább éreztem. Szerintem te is. Különbözünk, nagyon. Még ha ez a mindennapokban nem is okoz konfliktust, van köztünk egy szakadék… nagyon csodállak, mert levetkőzted azt az énedet, amelyik azt a sok gonoszságot művelte. Nem változtál meg, csak egy másik oldalad került előtérbe, az fejlődött, és azt nagyon szeretem. De így is. Neked… neked is érlelődött már ez, nem?

   Draco bólintott, nem nézve a lányra.

    – Nagyon szeretlek. Csak most azt hiszem, jobb lesz, ha egy darabig nem találkozunk egymással.

   Draco rövid hallgatás után szólalt meg. Mindketten a hóborította földet bámulták.

    – Lehet. Bár nem akarom…

    – Figyelj, bármikor, bármire szükséged van, bármilyen segítségre, fordulj hozzám továbbra is… mindenesetre… ezzel a helyzettel nem nagyon tudunk mit kezdeni. Egyikünk sem. Sajnálom.

    – Nem tettem meg még mindent…

    – Én akkor is szeretlek, és szeretni foglak. Még annak ellenére is, mekkora tuskó voltál.

    – Én annak ellenére is szeretlek, hogy ilyeneket mondasz nekem.

   Most egymás szemébe néztek, és hosszan megcsókolták egymást. Aztán, mikor vége szakadt, a lány távolabb lépett, és nem nézve Dracóra, hoppanált. Ő utána akart szólni, de akkor már csak egy suhanó foltot látott a lányból.

   Draco még néhány percig kint állt a hidegben, aztán sarkon fordult és besietett a házba. A szülei ott álltak a bejárati ajtóról nyíló folyosón.

    – Ha ezt akartátok, megkaptátok – morogta a fiú. – Raven elment.

   Felsietett a lépcsőn a hálószobák emeletére. Narcissa még utánaszólt:

    – Draco!

    – Nem akarok erről beszélni, anyám! Felteszem, ti sem!

   Raven mindeközben Freyék háza környékén sétált. Nagyon szép volt az a vidék télen, dombos település, és a mugli gyerekek kint játszottak a nagy hóban.

   Luciust és Narcissát egy percig sem érdekelte a fiuk boldogsága. Vagy talán mégis… csak a maguk kékvérű módján. Ráadásul azok után, hogy láttam, rémülten keresték őt a roxforti csatában. A helyükben, ha átéltem volna a gyerekem elvesztése miatti félelmet, utána egy pillanatig sem érdekelne, hogy mit akar, csak boldog legyen. De nem vagyok ők… Draco pedig, bármennyire fáj is ezt kijelenteni, miután láttam, hogy megnyílt… megnyílt a legsebezhetőbb része egy pillanatra előttem, és lehet, hogy maradnom kellett volna, de határozatlan. Az idők végezetéig így menne ez tovább, ha maradtam volna. Én pedig… én sem tudom, hogy mit csináljak.

   Legszívesebben azonnal visszament volna a fiúhoz. Még annak ellenére is, hogy mindketten tudták, talán tényleg nem működött volna a kapcsolatuk úgy igazán. Ha egymásra gondoltak, mégsem tartották ezt fontosnak.

   Majdnem dél volt, mikor Raven úgy döntött, hazatér. Letörölt egy könnycseppet az arcáról, aztán a kapun belépve, felsétált a lépcsőn, fel a teraszra, és belépett a házba, miután lerázta csizmájáról a havat.

    – Hé, szia, Raven – köszönt meglepetten Severus. A nappaliban állt, ott volt mellette a barátnője, Isobel is, aki nemrég érkezett.

    – Szia – mosolygott Isobel. Kék szemű, középhosszú, szőke hajú boszorkány volt, nagyon kedves és udvarias, másfél évvel idősebb Ravennél, így tavaly végzett a Roxfortban hugrabugosként.

    – Helló – köszönt Raven, próbálva valamivel vidámabb hangon szólni.

    – Azt hittem, csak este jössz majd… nem ment jól? – szomorodott el Severus.

    – Hát, nem nagyon. De így alakult. Vége van. Nem is fontosak a részletek, csak most értettem meg, hogy Draco mennyire zavarodott. Meg igazából én is az vagyok, és fáradt. És szívesen segítenék neki, de ez most az ő küzdelme… nélkülem kell rájönnie, így csak két tűz közé szorítjuk. Remélem, egy nap rájön, hová tartozik valójában.

    – Szegény sosem tudta – mondta Severus. – Hát még most sincs ennek vége…

    – Nagyon sajnálom – mondta Isobel.  

    – Ugyan – mosolygott szomorúan Raven. – Még ha nehéz is, most csak pihenni szeretnék ez után az évekig tartó színjátszás után. Viszont hazafelé jövet briliáns ötletem támadt. Megvan, mit csináljuk a Fonó sori házzal.

    – Na, mit? – kapta fel a fejét Severus.

    – Hát szaküzletet! Perselus bácsi kedvenc tárgyaival, a bájitaltannal és a sötét varázslatok kivédésével. Szerintem jobban nem is hasznosíthatnánk – kötődik hozzá, és segítünk vele másoknak.

    – Aszta, hogy nem jutott eszünkbe! Biztosan ő is nagyon örül ennek!

    – Semmi kétség – mosolygott Isobel.

   Mind Draco, mint Raven számára nagyon nehéz volt az elkövetkezendő időszak. Fájt a másikra gondolni. A lány csak látni akarta őt valahogyan, de félt felkeresni, Draco pedig többször is majdnem elhatározta magát, hogy elmegy hozzá – csakhogy tudta, hogy ugyanoda jutnának, mint ahol tartottak. Úgy alakultak végül a dolgok, hogy elkerülték egymást. Az évek pedig teltek.

   Minden évben, május másodikán Raven, Severus és Fawn kiment a temetőbe Piton sírjához. Érkeztükkor már mindig ott volt egy kis csokor virág a kő előtt.

Előző

Következő